'Erkölcsi okokból' zárt ajtók mögött folytatódik Damu pere
Zárt tárgyalást rendelt el a Damu Roland televíziós sorozatszínész ellen erőszakos közösülés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőügyben csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Szabó Noémi bíró a tárgyalás első napján bejelentette: "a nyilvánosságot erkölcsi okból a tárgyalás egészéről kizárja a bíróság". Mint mondta, a tárgyalás résztvevői "semmilyen tájékoztatást a sajtó és senki részére nem adhatnak". Erre a védelem figyelmét külön felhívta azzal az indoklással, hogy a sajtóban már most lehet olvasni a tanúvallomások szó szerinti idézeteit, amelyek "az ügyvéd úrtól származnak". (Több lapban jelentek meg szaftos részletek arról, hogy a vád szerint hogyan erőszakolta meg állva akkori barátnőjét a színész.)
Elmondta azt is, hogy a zárt tárgyalást a védelem indítványozta.
Az ítélethirdetés nyilvános lesz - tette hozzá.