’Én vagyok Hitler unokája!’

Egy 56 éves francia vízvezeték-szerelő az állítja, ő Adolf Hitler legközelebbi élő leszármazottja. A kétkedés és a kritikák nem érdeklik, ő tudja, kicsoda, és elfogadta.

A Daily Mailnek nyilatkozó Philippe Loret állítja, hogy ő Adolf Hitler leszármazottja, egész pontosan az unokája, és az sem érdekli, ha ezt senki sem hiszi el, mert neki az édesapja megmondta az igazat, és Hitlert mindig is a családja részének tekintette.

A lap korábban beszámolt arról, hogy a közelmúltban felbukkant egy brit katonától származó napló, amelyben a normandiai partraszállás után a következőket jegyezték be: „Meglátogattam a házat, ahol Hitler a legutóbbi háború után altisztként élt. Találkoztam ott egy nővel, akinek tőle volt babája.”

Ez a levélrészlet illeszkedik Philippe Loret apjának, Jeannak (†67) történetébe, aki 1979-ben a címlapokra került azzal, hogy állította, ő Hitler eltitkolt fia. Sztorija a világ minden részéről rá irányította a figyelmet, sőt, Jean Loret még egy könyvet is írt „Ton Père s‘appelait Hitler“ (Apád neve Hitler) címmel. Ebben leírja, hogy anyjának, Charlotte-nak viszonya volt a diktátorral 1917-ben, amikor Hitler Franciaországban állomásozott. Charlotte 16 volt, Hitler 28, s bár egyikük sem beszélt a másik anyanyelvén, egy részeg éjszaka eredményeképp megfogant Jean.

A legtöbb történész akkor hamisnak ítélte meg az elméletet, és cáfolták a történet valóságtartalmát, de a katona naplójának felbukkanása újra teret enged a spekulációknak. Philippe számára azonban sosem volt kérdés, hogy ki az apai nagyapja.

Otthonának falán a diktátor-nagypapa két portréja is lóg, de pusztán a családi kötelék miatt. – Hogy az ő unokája vagyok, arról nem tehetek, ahogy sok minden másról sem, ami a háború alatt történt – mondta a férfi, akit már nem is foglalkoztat nagyapja egykori tevékenysége: – A Mein Kampfot néhány oldal után félretettem. Túl bonyolult. És én nem osztom ezt a filozófiát.

A náci diktátor és a francia vízvezeték-szerelő közti hasonlóságot IDE kattintva megvizsgálhatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.