89 éves rablónőt fogtak Velencén

Több ingatlanba próbált bejutni egy idős asszony, a rendőrök elfogták.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást K. Sándorné ellen. 

A 89 éves nő március 30-án, szerdán délután Velencén, a csukott, de nem zárt kapun keresztül bement egy családi ház udvarára. Az idős asszony a lakóépületbe nem jutott be, mivel a bejárati ajtóban már a tulajdonos várta, ezért sietve távozott.

Később azonban más kerítéssel körbekerített házaknál is bement a kertkapun, azonban az ablakokat és az ajtókat is zárva találta, így semmilyen értéktárgyakat nem tudott elvinni.

A rendőrök a nőt elfogták és előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozók kezdeményezték K. Sándorné előzetes letartóztatásának indítványozását - számolt be a rendőrség honlapja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.