78 év után talált egymásra az ikerpár

Ann Hunt és Elizabeth Hamel születésük óta nem látták egymást. Édesanyjuk ugyanis úgy döntött, miután párja elhagyta, hogy egyikőjüket örökbe adja. Annre esett a választása, mivel Elizabethnek gerincsérülése volt, és úgy gondolta, hogy a beteg gyerek esélyei rosszabbak volnának, így őt egyedül nevelte fel Angliában.

Édesanyja mesélt neki a testvéréről, ám már rég feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja Annt, aki csupán néhány évvel ezelőtt szerzett tudomást nővére létéről. Őt egy fiatal pár fogadta örökbe, és miután nevelőanyja meghalt, fel akarta keresni szülőanyját. Miközben utána kutatott, kiderült, hogy tévhitben élt egész életében: nem etyke. Még sem ő, hanem lánya volt az, aki felkereste nagynénjét, és összehozta a testvérpárt.

Az ikrek az amerikai Fullertonban találkoztak először, és úgy döntöttek, részt vesznek Nancy Segal professzor kutatásában, aki egymástól távol nevelkedett ikreket vizsgál, hogy jobban megértse a gének és a környezet szerepét az egyének fejlődésében.

"Kíváncsi vagy valakire, érdekel, hogy milyen is lehet valójában, és egyszerűen csak ott van melletted. Elképesztő élmény! Elképesztő és csodálatos" - idézi a Huffington Post Elizabeth Hamelt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.