3 millió dollárért kelt el a kihalt szovjet légvédelmi bázis

A Rigától 150 kilométerre található Skrunda-1 nevű egykori szovjet rakétabázist egy orosz cég vette meg.

A kikiáltási ár tízszereséért, mintegy 3 millió dollárnak megfelelő latért kelt el a Skrunda-1 nevű egykori szovjet katonai bázis, írja az AFP. A három jelentkező közül az Alekszejevszkoje Serviss nevű orosz cég ígérte a legtöbbet, közölte a lett állami privatizációs ügynökség képviselője.

A Rigától 150 kilométerre lévő Skrunda város melletti bázis 45 hektáros területen fekszik: 10 paneltömb, két szórakozóhely, bevásárlóközpont, óvoda és szauna-komplexum szolgálta a szovjet katonák, kutatók és családjaik kényelmét. A még szovjet térképeken sem jelzett, zárt katonai létesítményt a hetvenes években hozták létre.

Fontos anti-ballisztikus rakétavédelmi bázisként működött, majd a rendszerváltást követően egy 1994-ben született döntés ételmében az egyik radart megsemmisítették, a másik, orosz kézben maradt radar pedig 1998 szeptemberében fejezte be működését. Az utolsó orosz katona 1999-ben hagyta el Skrunda-1-et.

Az épületek azóta kihaltan állnak, de a falakra festett Lenin-képek még ma is jól láthatóak. A privatizációs ügynökség a BBC szerint pozitívan értékeli, hogy egy több mint tíz éve üresen álló ingatlant sikerült eladniuk egy olyan területen, amely az utóbbi években semmit sem fejlődött. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi lesz az elhanyagolt bázis sorsa.

Laktanya kilátással
LATVIA, Skrunda : TO GO WITH AFP STORY BY ALEX TAPINSH --- A rusty sign is seen in former closed military town Skrunda-1, some 150 km from Latvia's capital city Riga, on February 3, 2010. More than a decade after Moscow finally pulled its troops out of the small Baltic nation of Latvia, the once-secret Soviet military community of Skrunda-1 is going under the hammer. Latvia's state privatization agency is putting the entire town up for auction on February 5, 2010 for a starting price of 150,000 lats (216,000 euros, 300,000 dollars). AFP PHOTO/ILMARS ZNOTINS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.