36 gyereket rontott meg a testnevelő tanár

Kilenc éven keresztül, több munkahelyen összesen 36 gyermeket rontott meg egy testnevelő tanár, aki ellen végrehajtandó fegyházbüntetést kért a vádiratot benyújtó ügyészség.

Nevelése, felügyelete alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntett elkövetése miatt vádat emelt és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól az ügyészség B. Tamással szemben, aki a most benyújtott vádirat szerint összesen 36 kisfiút rontott meg – tudta meg a Velvet Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.

B. Tamás előbb egy XI. kerületi gyermekotthonban, majd a csepeli Burattino Iskola és Gyermekotthonban dolgozott testnevelő tanárként. Utóbbi intézményben tettek ellene feljelentést, miután az áldozatok közül többen jelezték: B. Tamás szertárakban, öltözők fürdőszobáiban szexre kényszeríti a diákokat.

A botrány kipattanása után a kormányhivatal a Burattino iskolában belső ellenőrzést rendelt el, ekkor derült ki, hogy B. Tamásnak még érettségije sem volt. Az iskola vezetése arról sem tudott, hogy a vádlott egy korábbi ügye miatt már 2014-ben bíróságra járt, mivel az előző munkahelyén lelkileg és fizikailag is terrorizálta a rá bízott gyerekeket.

Az abban az ügyben készült vádirat szerint a férfi 2005 októbere és 2009 áprilisa között a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskolában gyermekfelügyelőként dolgozott, ahol – amellett, hogy szexre kényszerítette a gyerekeket – olykor a diákoknak egymással kellett verekedniük vagy éppen a vádlottat kellett megverniük.

A csepeli Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskola Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint semmit nem tudtak a férfi előéletéről, mivel az nem szerepelt B. Tamás erkölcsi bizonyítványában. Molnár László a Velvetnek azt mondta, az elkövető erkölcsi bizonyítványában azért nem volt semmi nyoma a folyamatban lévő büntetőügyének, mivel abban még nem született jogerős ítélet. B. Tamás jelenleg előzetes letartóztatásban van, és a mostani vádemeléstől függetlenül a másik ügyének tárgyalása már javában zajlik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.