29 áldozatot követelt a hamisított szesz

Legalább 29-en meghaltak, és több mint 100 embert ápolnak kórházban, miután vasárnap pancsolt szeszt fogyasztottak az indiai Uttar Prades államban.

Több mint kétszázan gyűltek össze vasárnap este az állam székhelyétől, Lakhnautól nem messze, hogy megnézzenek egy krikettmeccset. A mérkőzésre vásárolt pancsolt italtól azonban szinte mindenki rosszul lett. A lakhnaui orvosok beszámolója szerint néhány pácienst lélegeztetőgépre kellett kapcsolni és többen elvesztették látásukat is - írja a BBC.

A mérgezéses tünetekkel kórházba került betegek a vizsgálatok szerint metil-alkoholt tartalmazó szeszes italt fogyasztottak. A rendőrség őrizetbe vette az italt árusító férfit, akinek a boltjában talált vegyszereket tartalmazó tartályokból mintát vettek, melyet laboratóriumi vizsgálatnak vetnek majd alá.

Rajendra Chaudhary kormányszóvivő az AFP hírügynökségnek azt mondta, tucatnyi hivatlanokot felfüggesztettek, amiért nem törődtek az illegális italmérésről érkező bejelentésekkel.

A pancsolt, olcsó szesz okozta halálesetek gyakoriak Indiában, ahol csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a hivatalos forgalomban kapható italokat vásároljanak. 2011-ben 170-en haltak meg a keleti Nyugat-Bengál államban, 2009 szeptemberében harmincan vesztették életüket Uttar Prades államban a pancsolt szesz miatt, ugyanabban az év júliusában pedig 107 ember halt meg az északnyugat-indiai Gudzsarátban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.