Valójában kitágított pupillával, a szem alkalmazkodási reflexét megbénítva élték napjaikat. Az európai csodaszer évszázadokon keresztül szedte naiv áldozatait, még a múlt században is. És nem ez volt az egyetlen szörnyű kín, amit a szépségért cserébe vállaltak eleink, hol önként, hol kényszerből. A helyzet alapvetően keveset változott: a tökéletes külső reményében a nők napjainkban is képesek beláthatatlan következményekkel járó kezeléseknek, műtéteknek alávetni magukat.

– A nők sokkal szebbek, mint amilyennek önmagukat látják–véli Szakonyi Eszter (képünkön), aki az Időtlen szépség – Bolyongásaim a szépségápolás történetében címmel könyvben gyűjtötte össze mindazokat az ismert és kevésbé ismert módszereket, amelyekkel régen,és részben most is élnek szerte a világban. Gyakorló kozmetikusként döbbenten tapasztalja, hogy a nők önbizalomhiányának legfőbb oka nem a létező szépséghibákban, hanem a bókhiányban keresendő. – A férfiak leszoktak az udvarlásról, a kedvességről – hallja a vendégeitől.

A szépségideálok ugyan koronként változtak, de egyvalami sosem: a nők szó szerint bármire képesek azért, hogy tetszetősek legyenek. És hogy fiatalok maradjanak. Egyesek meg bármire képesek azért, hogy minél több pénzt keressenek a nőkön.

Szakonyi Esztert mindig is izgatták a régmúlt korok szépségápolási praktikái, s hajmeresztő túlkapásokra bukkant. A hajdan széles körben alkalmazott módszerekről írt cikkeit eleinte szaklapokban tette közzé, majd az évek alatt összegyűlt egy kötetre való anyag. Ebből kiderül, hogy miközben számtalan kíméletes bőrápoló anyag feledésbe merült, a XXI. században élő nőknek nem kell elszenvedniük azt, amit eleiknek: már Kínában sem sikkes az elkötözött női láb, nem torzítják előkelővé, azaz hosszúkássá a csecsemők koponyáját, és a félrecsúszó paraffinos arcfeltöltés is kiment a divatból.

A mai nőkre azonban más veszélyek leselkednek, hosszú távon ismeretlen hatású új módszerekkel rukkol elő időnként a plasztikai sebészet, és a vegyipar is jól profi tál a kozmetikumok piacán.

– A tömegtermelés szerintem alapvető ellentmondásokat rejt, például ugyanaz a krém nem lehet jó több százezer ember bőrére. A személyre szabottságot hiányolom –mondja. Rendszeresen megkeresik termékmintákkal, és nemegyszer kapott már a házaló ügynököktől bizonytalan válaszokat egyszerű kérdéseire, amikor a laboratóriumi eredményeket, az adott termék tényleges, jótékony hatásait igazoló kutatásokat firtatta. – Bizonyítékokat kérek, mert csak ígéret van. Ígéret, aminek feltétel nélkül hisznek a vásárlók – állítja.

Eszter már kozmetikustanulóként különbözött társaitól. Nem csak azért,mert harminc fölött mert nagyot lépni, a második és harmadik gyerek érkezése között, amikor gyesen lévő anyaként, sikeres gazdasági mérnökként ült iskolapadba, hogy kitanulja azt a szakmát, amelyik már gyerekkora óta vonzotta. A kérdései, a kételyei mozgatták. Figyelő embernek tartja magát, olyannak, aki mindent meg akar tanulni arról, ami érdekli, és aztán ki is próbálja, hogy amit tanult, az működik-e. Így kezdett hosszas kutakodás után, saját receptúrák alapján kencéket készíteni. Úgy gondolja, a legegyszerűbb természetes anyagok hatását nem múlja felül semmi, ezért csak olyanokat használ. Vendégeit is arra biztatja, készítsék el maguk a bőrápoló szereket.

– Mindenki siet, mindenki gyors megoldást szeretne – tapasztalja. Pedig a szépségnek nincs megvásárolható titka, a recept összetevőit az egészséges táplálkozás, a jó emésztés, a rendszeres mozgás, az elegendő alvás és a lélek derűje adja – sorolja a szépségápolási szakmát belülről is jól ismerő kozmetikus-író.

A mindenkori szépségideálnak megfelelés kényszere, az örök fiatalság kétségbeesett hajszolása szerinte semmit sem változott az évszázadok során: mi megdöbbenünk elődeink módszerein, utódaink meg a most divatos kezelések és szépészeti beavatkozások egy részén fognak majd szörnyülködni. Azon, hogy mi is csak a saját kárunkon voltunk képesek tanulni. Sovány vigasz, ez nem csak korunk szépséghibája.