Afrikának támaszkodva
Molnár László Árpád mindezeket látta, bejárta, sőt… Egyetlen út alatt ötvenkét országba jutott el, mégpedig úgy, ahogy szerinte a legjobb: terepjáróval. Úgy a jó, ha az ember érzi a távolságokat, ha van ideje ráhangolódni, ha erőfeszítéseket tesz a cél eléréséért.
A nagy döntést 2009 második felében hozta meg: nem egész hatvanévesen, sikeres szakmai és cégvezetői pályáját környezete meglepetésére megszakítva, az abból származó anyagi hátteret ráfordítva, megvalósítja gyerekkori álmát, és elindul, hogy minél több domb mögé benézzen. Kisfiúként, nagykanizsai kertjük vaskapuján a lábát lóbálva, sokat merengett azon, mi lehet a szemközti dombokon túl. Erre később sokféle választ kapott a különböző családi és szakmai utazásain, ám arra sosem gondolt, hogy egyszer a szó legszorosabb értelmében körbeautózza a földet. A kérdésre pedig számtalan, mégis kerek választ kap.
A nagy kalandhoz először kiválasztotta állandó útitársát, egy Nissan Patrolt, s azt hozzáértő szakemberek átalakították, felszerelték. A jármű kengururácsot, negyvenliteres pótüzemanyag-tartályt, bivalyerős akkumulátort, megemelt, fenéklemezzel ellátott alvázat, erősített futóművet és tekintélyt parancsoló terepgumikat kapott. A tetőcsomagtartón utazott a pót-pótkerék, néhány üzemanyagkanna és a sátor, a kocsira szerelve meg számos egyéb „kellék”. Csörlő, szúró fényszórók, szívócső, kompresszor, egy 220-as aljzat a laptop, a mobiltelefon és az elemek töltésére. A gondos felkészítés számos esetben megtérült, mi több, életmentőnek bizonyult.
Az egy évre tervezett, majd technikai okok miatt több mint négyszáz napra duzzadt út 2010 februárjában kezdődött Afrikában. Ez az egy, az afrikai indulás volt biztos. A hozzávetőleges terv a kontinens nyugati, „izgalmasabb” partvonalát szegélyező országokat tartalmazta, mert Molnár László Árpád úgy gondolta, a többi – Ázsia, Ausztrália, Amerika felkeresendő helyszíneinek sora – majd rugalmasan alakul. Nos, a menetrend már a startnál módosult: a Marseille-ből tervezett komphajós indulást egy kikötői sztrájk miatt a spanyolországi Alicantéba kellett áthelyezni.
Az út első harmada huszonegy afrikai országot ölelt fel. Átszelte a Szaharát, járt egy ősi oázisvárosban és Afrika legnagyobb vályogból épült nagymecsetjében. Sajátos körülmények között kelt át határokon, a Patrol csapágyhibája miatt öt felejthetetlen napot töltött egy eldugott kis kameruni faluban. Látta a Kalahári sivatagot, a Viktória-vízesést, bivaly- és elefántcsordákat, nyomorúságos viskókat és csillogó városokat. Fokvárosból – ahogy később Szingapúrból, Melbourne-ből és New Yorkból – a dzsip tengerjáró hajón tette meg a kontinensek közti utat, ő repülőre szállt. Hét ázsiai ország következett, Indiától Indonéziáig, onnan Ausztrália, majd az Újvilág Chilétől Közép-Amerikán át az Egyesült Államokba, s New Yorkból vissza, Európába.
Molnár László Árpád az út több mint felét, 230 napot egyedül tette meg, de Afrika, Amazónia, Latin-Amerika vadabb részein voltak társai. Néhányszor felesége, felnőtt gyermekei is csatlakoztak hozzá. Töményen, napról napra érték az élmények, s nem csak a jók, felejthetetlenek. Kijutott a bizonytalanságból, betegségből, (élet)veszélyes helyzetekből is. No és a hivatal packázásaiból, a be nem teljesített ígéretekből.
Kissé csalódottan mondja: kevéssé bizonyult segítőkésznek a terepjáró márkaképviselete, és az út második felében a mobilszolgáltató sem sietett a csúcsfogyasztást alacsonyabb percdíjakkal jutalmazni. De mivel jóval több volt a pozitív élmény, a nagy rácsodálkozás, a természeti és az épített környezet nyújtotta hihetetlen látvány, a sok új kapcsolat, barátság, azt mondja: ha tehetné, ismét nekiindulna. Kicsit persze másként, merítve a tapasztaltakból, néhol tovább időzne, hogy jobban meg- és átélje az adott hely varázsát. Mivel vasutas családból származik, esetleg vonattal vágna neki, majd hajón járná be a föld nagy folyóit.
Mert utazása csúcspontjait részben a nagy, hömpölygő folyamok jelentették: a Niger, a Kongó, a Mekong, az Amazonas, a Rio Negro. S az épített világ sokfélesége, az afrikai agyagfalvak, a gyarmati múltat őrző latin-amerikai települések, a lüktető metropolisok. Életre szóló élmény valamennyi.
A gyakran feltett kérdésre – „Na és mit láttál?” – nehéz elmondani, milyen a dolgok mögé nézni, észrevenni a sokféleséget, és mégis egyben látni a sokszínűségében csodálatos világot. A benne élő emberek, hitek és kultúrák különbözőségeit, azt, hol kit mi tesz boldoggá. Belesimulni e más világokba, a sajátunkat azok tükrében látni. Leküzdeni a veszélyeket, s ha kell, kockáztatni. Várni, adott helyzetben mit hoz a sors, és kicsit élvezni: most csak önmagáért felel (nem úgy, mint két évtizeden át, egy 280 fős tervezőiroda vezetőjeként). A Jóreménység fokánál, egy sziklán Afrikának „támaszkodva” vagy a polinéz szigetek egyikén meditálni a megtörténteken. Befelé figyelni, elcsendesedni, építkezni, ott legbelül – ilyesmit csak egy nagy, magányos utazás adhat.
A megtapasztaltak feldolgozása folyamatosan zajlik benne. Ha hívják, vetítéssel fűszerezett előadásokat tart, élményeiből pedig könyvet írt. A nemrég megjelent kötet címét könnyen ki lehet találni. A dombok mögött a világ.
Névjegy
MOLNÁR LÁSZLÓ ÁRPÁD 1950-ben született Tapolcán. 1975-ben végzett a BME Építőmérnöki karán, közlekedésgazdasági diplomáját 1984-ben szerezte. 1990-től 2009-ig volt a Főmterv Zrt. elnök-igazgatója, nyugdíjba vonulása küszöbén 405 nap alatt egy terepjáróval körbeautózta a földet. Az út főbb állomásairól lapunk Utazás melléklete közölt cikksorozatot. Két felnőtt fia és két unokája van. Számos szakmai díj mellett megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
