Pancsolás a nitrogénnel

„Amikor kitalálom, hogy milyen kísérletet mutassak be, és lementek az előkísérletek is, hogy hogyan működik a leglátványosabban, felteszem a kamerát az állványra, és hadd szóljon! Az esetek nagy részében itthon veszem fel a kísérleteket.Ha kész a felvétel, számítógépen megvágom, majd feltöltöm a netre” – ilyen egyszerű lenne egy ismeretterjesztő honlap létrehozása? A Lisszabonban élő Zsiros László Róbertnek ennyire egyszerű. Az ő műve a 2008 márciusa óta élő Szertár blog, majd az ebből kinövő Szertar.com. – A célom mindössze annyi volt lassan hat évvel ezelőtt, hogy egyszerű, többnyire otthon is elvégezhető kísérleteken keresztül népszerűsítsem a természettudományokat – meséli a vállalkozásról.

A Szertár hetente frissülő kísérletes videoblogként indult, melynek mottója: Tudomány. Ahogy tetszik. Hogy a tudomány valóban tetszhet, jelzi az is, hogy a Szertár blogot a 2009-es év blogjának választották, Zsiros 2013-ban megkapta a Hevesi Endre-díjat, amelyet a MÚOSZ a legeredményesebb tudományos újságíróknak adományoz.

Téved, ha azt hiszi, hogy az idén 33 éves Zsiros László Róbert bűn rossz tanárai miatt indította a videoblogot. Kiváló oktatókkal találkozott, akiktől öröm volt tanulni. Tanult is, máig emlékszik középiskolai tanáraira. A miskolci Avasi Gimnázium diákjaként mégis a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karát választotta. Majd jogász is lett meg molekuláris biológiai területen PhD-fokozatot szerző kutatójelölt, csakhogy a laborok világánál jobban érdekelte a tudományok és a tudományos gondolkodás népszerűsítése.

Már az egyetemi évek alatt demonstrátor volt a Csodák Palotájában – érdekelték a kísérletek, valamint az is, hogy miként lehet ezeket a kísérleteket videókon látványosan és érthetően megmutatni. Némelyik videója élénk vitát váltott ki. „Nem biztos, hogy a legkorrektebben mutattam be az adott jelenséget, de nem forgattam újra a munkát, mert a hozzászólásokkal végül egy egész, vállalható alkotás született.” Arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen érdekes dolgokat lehet összehozni hétköznapi tárgyakból. És nem mellékesen kérdéseket tett fel. Miért piros a napfelkelte/naplemente? Miért nem ibolyaszínű az ég? Milyen körülmények között süllyed el a jég? – A szertáros kísérletezgetések annak idején a Csodák Palotájában és itt Lisszabonban, a Pavilhao do Conhecimentóban is jól kiegészítették a munkámat. Az a másfajta szemlélet, amely a videók összeállításához kell, illetve a blogközösség visszajelzései segítenek ébren tartani a lelkesedésemet a futószalag mellett is – mondja.

Volt azonban világ a blogon túl is! A Szertár egy szélesebb körű ismeretterjesztő projektté nőtte ki magát. Ismeretterjesztő, tudomány-népszerűsítő céllal más fórumokon is megjelent, felbukkant már például a Magyar Televízió, a TV2, a VIVA és a Cool TV műsoraiban is. Na és persze ott vannak a saját szervezésű közös kísérletezős rendezvények is. Az első blogtalálkozót 2009 nyarán rendezte a Margitszigeten, de megjelent a Szertár a Kutatók Éjszakáján is. Ezt követte 2009. október végén a második blogtalálkozó Szertár Offline néven. Idővel kevesebb idő jutott Zsiros-videók készítésére, így a Szertár szívesen tette közzé a lelkes követők vendégvideóit is. De ezekből nincs sok a honlapon, hiszen a legtöbben inkább saját oldalt indítottak hasonló témában. Ilyen például a debreceni Garazskiserlet. blog.hu is.

Hét évet húzott le a Csodák Palotájában. Tavaly tavasz óta a bloggazda Portugáliába tette át székhelyét. Húsz, Csodák Palotája-szerű portugál intézmény munkáját koordináló szervezet munkatársa lett. Képezi a demonstrátorokat, ötletel, hogy minél jobban menjenek a dolgok. Legutóbb a Rosetta űrszonda felélesztéséhez kapcsolódó ottani programokat koordinálta. – Végre ismét nitrogénnel pancsolhattam – jelzi, hogy hiányzik neki a mindennapi kísérletezés. A portugáliai élet nem szakította el önként vállalt küldetésétől. Ha nem is a korábban szokásos gyakorisággal, de az ibériai országban is születnek látványos szertáros kísérletek. Mindegy, hol él az ember ebben a nagy faluban. Ha van internet, az ember bármit megtehet. Mondjuk mentorálhat egy hatodik osztályos dunakeszi fiatalembert.

A Szertáron elérhető 120 videó bőven túllépte a hatmilliós nézőszámot, ami nem rossz. Az sem, hogy a Facebookon több mint hatezer követőre akadt. Eleinte azt hitte, a 18–25 évesek kattannak rá a videóira, ám a fiatalabbak is örömmel kísérleteznek a klipjei nyomán – hat-nyolc éves követőkről is tud, de eljutott hozzá közösen kísérletező családok híre is. Értelmet ad a munkájának, hogy egyes tanárok az ő munkái láttán kezdtek el újra kísérletezni. Szívmelengető volt, amikor megtudta, hogy egy középiskolás diák az ő hatására akar tudományos pályára menni.

A „szertáros” egyelőre Portugáliában szeretne még maradni, vagy legalábbis portugál nyelvterületen. Brazília például sok kincset tartogathat a maga szertárában.

Vigyázat, robban! Zsiros László Róbert szárazjéggel készül a levegőbe repíteni egy műanyag palackot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.