Szerelmi öröm közben

A mélység akkor a legszebb, mikor feltárul. Gyönyörködtet, elámít, s egyre csak vonz, vonz magába. De ki tudja, érdemes-e beleereszkedni? Hiszen elég egy elvétett lépés, egy bizonytalan mozdulat, és búcsúzhatunk az egektől. Vagy csak egy film perspektivikus káprázata az egész, amibe jól beverhetjük a fejünket.

Lars von Trier a filmművészet egyik nagy mélységkínálója. Az agysejtek rögtön fészkelődni kezdenek közeledtétől, szellem bizsergeti a lelket. Szálljunk alá a létnek! Tövisek vágódnak belénk, kövek hullanak ránk, de az emelkedettség tépáz majd. Induljunk hát a Toldi moziba, a dán királyi nagykövetségre, mondjunk köszönetet nekik meg a Vertigo Médiának és a Skandináv Háznak a trieri mélységek fesztiváljáért. Három nap kábító megpróbáltatás. Egyszer ki kell próbálni.

Úgyhogy menjenek, hölgyeim és uraim, keressék egy kicsit mindenek lényegét, gyűjtsék a bölcsességre ösztönző port. Én most inkább otthon maradnék. Tériszonyom van. Trier egyik filmjénél, az Antikrisztusnál alakult ki. Az elején káprázatos mélység tárult fel előttem. Szerelmi öröm közben esik ki az ablakon egy pár kicsi gyermeke. Megnyílik a gyász szakadéka, a nő belebillen, a férfi tartani akarja lélekorvosi kezével, erőt sugárzó ráncaival. De mégis vele kell zuhannia. Tudós terápiákat sóhajt, megmentőként forog, de a szeme merev, mert ő is megtört.

Fogják egymás kezét, de csak a fájdalom és a gyűlölet vérét ömlesztik egymásba. Meddővé tört szerelem villant fel bennem. És ekkor megcsúsztam, kiesett a kezemből a kötél. Még felvillant előttem pár kép, vér fröccsen a meredő falloszból, olló vág le csiklót, de aztán semmi, visszazuhantam a felszínre. Kockáztassam meg újra? Végül is szép volt a karácsony, meg hát még pár hónapnyi lépés, és úgyis a sorsválasztó gyűlölet szakadékába nézünk.

I!

01. 10. - 01. 11.

CÍM: Lars von Trier Fesztivál

HELYSZÍN: Toldi mozi (Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36–38.)

JEGYÁR:1000 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.