Se villany, se víz nem volt a negyvenes éveiben járó dunavarsányi nő otthonában. A redőnyt sem tudta felhúzni, a sötétben várta a halált. A szíve összeszorult Kontha Benőné Piroskának. Nem kérdezett semmit, megszervezte, hogy kórházi ágy és ennivaló kerüljön a beteg lakásába.

Hiányoztak az ablaküvegek egy másik, fűtés nélküli délegyházai épületben. Az ott élő férfinak legalább felfekvése nem volt, mert a szomszéd ivócimborája mindennap kiültette a tolószékbe. Három gyermeke közül egyik sem tartotta vele a kapcsolatot – idézi fel Piroska –, de ketten elmentek a temetésére: megbocsátottak az apjuknak.

Alaposan felkészítette az élet Piroskát a haldoklók ápolására. Hatévesen ott állt a nagyanyja halálos ágyánál, a mai napig emlékszik, ahogy a családtól elköszönt. Később a többi beteg nagyszülő is hozzájuk költözött. „Mindenki a háztól halt meg” – fogalmaz. Akkoriban nem volt ravatalozó, a ház egyik fűtetlen szobájába fektették a halottakat. Az elmúlás a hétköznapok részévé vált.

Nem sejtette még, hogy a halálos betegség évtizedek múltán visszatér az életébe.

Mezőgazdaságból tartották fenn magukat a szülei, és mezőgazdászként végzett Piroska is. Termelőszövetkezetben dolgozott, de két gyermeke születése után úgy érezte, váltania kell. Így került az egészségügybe, és újrakezdte a tanulást: gyógymasszőr lett, ötvennyolc évesen szociális munkásként államvizsgázott.

Mások segítése az életcélja a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia elnökeként is. A német–holland testvérgyülekezetek 1995-ben adományt küldtek, hogy az egyház indítson Majosházán otthonápolási szolgálatot. Egyesületet alapítottak, így vámmentesen lehetett behozni Magyarországra százhúsz kórházi ágyat: ezeket ingyenesen adják ki azóta is a környező településeken. Nem kell többé lebénult betegeket alacsony rekamiékon ápolni, a kórházi ágy megfelelő magasságra állítható, és oldalrácsa is van.

Ekkor tette ismét próbára a sors Kontha Benőné Piroskát: szinte egyszerre diagnosztizáltak rákot a férjénél, a férje nagynénjénél és nála. A férjénél nem sokkal az ötvenedik születésnapja előtt fedezték fel az előrehaladott gyomorrákot. Az orvosok rövid időt jósoltak neki, a kemoterápiába nem is vágtak bele. A velük lakó, hetvennyolc éves nagynéninél mellrákot találtak. Rosszindulatú daganatra bukkantak Piroska mellében is; alig tudott eljárni a vizsgálatokra, mert közben a férjét ápolta.

Megműtötték Piroskát, utána sugárterápiára járt. Hallani sem akart róla, hogy kemoterápiát is kapjon: neki két betegről kell gondoskodnia, nem engedheti meg magának, hogy rosszul legyen… A lelkész beszélte rá, hogy elfogadja a kezelést. Gyógyultnak nyilvánították, de tudja, hogy a betegség bármikor újra lesújthat.

Hiteles segítővé vált: így összegzi a történteket Kontha Benőné Piroska. Ám rájött, hogy nem mindenkinek vannak családtagjai, barátai – sokakat teljes magányban, a legnagyobb szegénységben ér utol a halálos kór. Nekik is segíteni akart.

Az otthoni hospice-ellátás létrehozására 2005-ben írtak ki pályázatot, amelyen Majosházát is befogadták. A helyi egyesület ehhez már szakképzett nővéreket is alkalmaz. Ma tizennégy településen foglalkoznak daganatos betegekkel, ezt a munkát koordinálja a 63 éves diakóniaelnök. Teréz anya mondásából szokott erőt meríteni: „A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. A szolgálat gyümölcse a béke.”

Odaajándékozta a saját örökségét, egy üres telket az egyesületnek – ezen épült volna a majosházai hospice-ház. Makovecz Imre építészt is megkereste, aki látványtervet készített, de figyelmeztetett, hogy egy tízágyas intézményhez túl kicsi a terület. Többéves egyezkedés után sikerült végül (ráfizetéssel) elcserélni az önkormányzat szemben lévő, nagyobb telkére. Piroska még arra is odafigyelt, hogy saroktelek legyen: a halottakat így nem a főbejáraton, hanem egy oldalbejáraton keresztül lehet elszállítani, nem zavarva ezzel a házban ápolt betegeket. Mire azonban az ingatlan az egyesület tulajdonába került, Makovecz elhunyt.

Állnak a falak. Szinte hitetlenkedve mondja ezt Kontha Benőné Piroska. Hosszú út vezetett idáig, és persze még hosszabb vezet az épület befejezéséig. A hospice-ház 2012. októberi alapkőletétele után egy évvel már felhúzták a falakat. Minden egyes téglát adományokból tudtak megvenni.

Bár Piroskának fogalma sincs, miből vásárolják meg a tetőcserepeket, kicsit sem csügged. Büszkén vezet körbe a csupasz téglafalak között, megmutatja, hol lesznek a betegszobák, a kápolna, a ravatalozó. Rendületlenül szervezi az adománygyűjtést, ebben önkéntesek is segítik, jótékonysági rendezvényeket szervez, téglajegyeket árul. Bízik benne, hogy cserépről cserépre, gerendáról gerendára felépül valahogy a ház, amelyben emberi életek nyerhetnek méltó befejezést.

Ő is a ház lakója lehet egyszer – teszi hozzá. S ebben a mondatban nem bújik meg semmi szomorúság.

Névjegy

KONTHA BENŐNÉ PIROSKA 1950-ben született Majosházán, azóta is ott él. Mezőgazdásznak tanult, később gyógymasszőrként dolgozott. A Református Dunamenti Kistérségi Diakónia elnöke, a környék tizennégy településén irányítja az otthoni hospice-ellátást. Ő a Médiaunió Alapítvány Jó embert keresünk pályázatának egyik nyertese. Két gyermeke és három unokája van.