Roppanós rózsaszín
A tartósítóipari karra vették fel – hogy ez mit jelentett a szocializmusban, arról ma sok szörnyűséget is gondolhatnánk, ha nem kerültek volna ki az intézményből olyan szakemberek, mint Gálné Dignisz Éva, az Év Bortermelője cím nyertese. Az indíttatás kisebb részét kapta hobbiborász édesapjától, de a szakmához kedvet az egyetemen kapott.
Szigetcsépről, a Csepel-szigetről lett a 2013-as esztendő bortermelője, mindehhez a bátor vállalkozói szellem, nem kevés tudatosság, valamint szőlész férje, Gál Csaba segítette. A soltvadkerti Frittmann János után Dignisz Éva újra Közép-Magyarországról vitte el a borászat Kossuth-díjaként emlegetett címet, első nőként. A siker azonban nem okozott különösebb meglepetést, sem neki, sem pedig a szakmának, hiszen öt éve zsinórban a jelöltek között volt. – Az igazi meglepetés inkább az volt, amikor öt évvel ezelőtt először jelölt lettem –mondja a Gál Pincészet vezetője, aki férjével 1994-ben alapította családi cégüket. Világ- és magyar fajtákkal foglalkoznak, sikereik a friss és könnyű, zsenge, gyümölcsös fehérboroknak köszönhetők, mint például a cserszegi fűszeres, a szürkebarát vagy épp a rizling – amelyet szívesen fogyaszt idős és fiatal egyaránt.
Dignisz Éva Érdről, Gál Csaba pedig Kecskemétről került a Kertészeti Egyetemre, majd mindketten a szigetcsépi tangazdaságnál kötöttek ki. Innen a kötődés a birtokhoz, amelyik hivatalosan a Kunsági Borvidék Duna menti körzetéhez tartozik. Kezdetben kevés saját és jórészt állami földet műveltek, borkészítéssel nem foglalkoztak, a megtermelt szőlőt eladták. Megfelelő technológia, a szükséges tápanyagok és az odafigyelés mellett igenis kiváló szőlő szüretelhető a Csepel-szigeti ültetvényekről is.
E hit segítette őket abban, hogy az 1990-es évek végétől új területeket vásároljanak és új szőlőt telepítsenek. A házaspár akkor fejlesztett, amikor az Alföldön sokan abbahagyták a szőlőtermesztést, tartva az uniós csatlakozás hozta új feltételektől. Ma már csak adoma szól arról, hogy Gál Csaba diszkréten hallgatott arról a felesége előtt, valójában mekkora területre adott be pályázatot.
Megkeresett pénzüket mindig visszaforgatták a birtokba, így szép lassan kialakult az a – ma már nyolcvanhektáros – birtok, amin úgy érezték a kétezres évek elején: ideje elkezdeni a bortermelést. Az a minőség, amely Villányban, Szekszárdon részben adottság, az Alföldön kemény munka eredménye. Itt nincs speciális, védelmet nyújtó mikroklíma, a természeti csapások jobban „gyilkolják” a termést. De mindenre van megoldás.
– A Balaton-felvidéken is vásároltunk tíz hektárt, hogy egyfajta tartalékot jelentsen – meséli Éva. A szőlő továbbra is fontos terméke a családi cégnek, még ma is csak a termés harminc százalékát dolgozzák fel. Náluk nem a tőkékről szüretelt mennyiség korlátozásával javítják a minőséget, hanem a betakarított gyümölcs legjavát válogatják ki. A többi szőlőt eladják – abból is bor lesz, csak szerényebb kategóriákban.
Jó pár éve már, hogy elkezdtek komolyabb díjakat elhozni külföldi versenyekről is. Ekkor figyelt fel rájuk a hazai vendéglátószakma. A versenyek vakon bírálnak, nem befolyásolja az ítészeket a termelő, illetve a borvidék neve. A bor Gáléknál csapatmunka: a szőlész férj és a borász asszony tiszteli a másik szakértelmét. Tudják, ki miben jó. – A férjem roppant szakszerűen kóstol, sokkal határozottabban mond ítéletet egy-egy tétel jövőjéről –mondja az év borásza, aki büszke arra, hogy az alapvetően fehérboros régióban sikerült letenniük az asztalra már jó néhány szép kékfrankost.
Kedvence mégis a rozé. Míg történetileg a hazai borászatban a rózsaszín a vörösborkészítés mellékterméke volt – a kékszőlő mustjának egy részét hamar leveszik a héjról, hogy koncentráltabban kapja a kékszőlő héjából az abban lévő színanyagokat, tanninokat –, addig Gálné a rozét magáért készíti.
– Nem a vörösboros szempontok kerülnek előtérbe. Egészséges szőlő, jól megválasztott szüreti időpont és tökéletes technológia kell ahhoz, hogy gyümölcsös, roppanós, és ami a legfontosabb: hosszan eltartható legyen – magyarázza a jó rozé titkát a borásznő, aki szerint a minőség mindenekfölött való. Akkor is, ha idő előtt elfogy egy-egy tétel. A fogyás a siker mértékegysége, keverni, kavarni, és ismeretlen szőlőt vásárolni a mennyiség érdekében, csúszós pálya, amire nem biztos, hogy megéri rálépni. Egy innováció azonban, egyelőre gondolatban, izgatja: hogyan lehet a minőség megtartásával belépni a szélesebb kört elérő, ezer forint alatti tételek világába úgy, hogy a termelés gazdaságos maradjon.
