„Életem első felében a sötétség felé haladtam, azóta a fény irányába tartok” – mondogatja gyakran a hajdúhadházi Lakatos Balogh Sándor. Húsz évvel ezelőtt rettegett alakja volt a városának. Agresszív, kötekedő stílusa miatt – ha a helybeliek meglátták az utcán – igyekeztek kitérni a vad, kezelhetetlen fiatalember elől. Most már nem félnek tőle, sőt büszkék arra, hogy nemrég „jó emberré” nyilvánították a Médiaunió Alapítvány „Jó embert keresünk” pályázatán.

A legmélyebb szegénységbe született. A 14 ezer lakosú Hajdúhadházon négyezer cigány él, Sándor az Oncsa-telepen nőtt fel tíz testvérével együtt. Édesapja – aki Budapesten pályamunkásként dolgozott a MÁV-nál – havonta egyszer jutott haza, de amíg volt munkája, valahogy meg tudott élni a család. „Még ’89-ben egyszer ment vissza Pestre, amikor valaki behajított egy követ a száguldó vonat ablakán. Soha nem derült ki, ki tette. Pont fejen találta az apámat. Életveszélyes koponyasérülést szenvedett, hónapokig feküdt a kórházban, végül úgy-ahogy, de felépült. Kiesett a fizetése, akkor süllyedtünk bele igazán a nyomorba. Tizenegy évesen én lettem odahaza a legidősebb férfi, muszáj volt pénzt keresnem. Eljártam vasat gyűjteni, a pénzből ennivalót vettem a családnak. A nővéreim levetett ruháit hordtam, amit kinőttem, az jutott az öcsémnek. Télen annyira hideg volt a szobában, hogy kabátban aludtam, reggelenként deres hajjal ébredtem.”

Az apja balesete után látta először imádkozni az édesanyját. Amikor a családfő felgyógyult, a szülők beléptek a hajdúhadházi pünkösdi gyülekezetbe – ők voltak az első roma tagjai ennek a helyi keresztény közösségnek. Sokat imádkoztak Sándor fiukért, aki kamaszként egyre dühösebben utasította el szülei vallásosságát. Nem hitt a számára láthatatlan Istenben, aki eltűrte a hadházi romák nyomorát és szenvedését.

A nyolcadik osztály elvégzése után a haverokat követve a közeli szakmunkásképzőbe jelentkezett sertéstenyésztőnek. Közben egyre távolabb került a szüleitől. „Balhés lettem, nem fogadtam szót, csúnyán beszéltem. Csak a haverok érdekeltek, imádtam diszkóba járni, éjszakánként kimaradoztam. Szerettem magam kemény srácnak mutatni, egyre többször keveredtünk verekedésbe, de előfordult az is, hogy légpuskával lövöldöztünk nálunk kisebb gyerekekre. Utólag már tudom, túl nagy volt bennem a düh, a tehetetlenség a bőröm színe meg a szegénység miatt. Az akkori barátaim ma börtönben ülnek, meghaltak vagy megkeseredett emberekké váltak. Velem is ez történt volna, ha nem térek meg.”

Még a szakmunkásképzőbe járt, amikor egy nap az iskolában furcsa érzés tört rá. Egyedül maradt a folyosón, leült a lépcsőre és zokogni kezdett. Később kibotorkált az udvarra, megállt egy hatalmas fa alatt. „Felnéztem, és Isten megszólított. Azt kérte, hogy kövessem őt, és ne okozzak több fájdalmat a szüleimnek. Órákon át fogvacogva remegtem és sírtam. Akkor és ott eldöntöttem, más irányba fordítom az életemet. Megtértem.”

Egy évig tartott, amíg – az úgynevezett alámerítkezés szertartásával – teljes jogú tagjává válhatott a pünkösdi gyülekezetnek. Lelkipásztora segítségével bűnvallást tartott, szembenézett mindazzal, amit másokkal szemben elkövetett. Megpróbálta tudatosan jóvá tenni a bűneit, igyekezett jót cselekedni azokkal, akiket korábban megbántott. Elhatározta: becsületesen fog dolgozni, egzisztenciát teremt a saját családjának. Ez nem olyan egyszerű feladat egy hadházi romának. Az elmúlt másfél évtizedben ritkán volt bejelentett állása – rakodóként egy konzervgyárban, majd segédmunkásként egy baromfi-feldolgozóban. Jórészt feketén foglalkoztatták, hol taxisként, hol építkezéseken segédmunkásként. Számára nagy segítséget jelentett a közmunkaprogram, idén már sokadszor kap lehetőséget az önkormányzattól. Ráadásul nem a járdát kell sepregetnie. Volt már szociális munkás – házi segítségnyújtást végzett – egy ideje a helyi gimnáziumban dolgozhat, afféle „tanársegédként”: az a feladata, hogy megpróbálja „megszelídíteni” a legbalhésabb roma gyerekeket, azaz rászoktatni őket a fegyelemre. Szigorúan a szeretet és a megbocsátás fegyverével – teszi hozzá.

Lakatos Balogh Sándor büszke rá, hogy feleségével, Erzsóval közösen hosszú és nehéz harcot kellett megvívniuk a szerelmük beteljesüléséért. Erzsó az egyik leggazdagabb hadházi roma családból származik. Kereskedő szülei módosabb fiút szemeltek ki számára az oncsa-telepi srácnál, ezért évekig tiltották tőle a lányukat. „Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor az anyósom bocsánatot kért tőlem azért, mert sokáig nem hitt abban, hogy boldoggá tudom tenni a lányát” – mondja.

A törékeny alkatú Sándor karizmatikus személyiség, átható tekintete fogva tartja az embert. Lassan, megfontoltan beszél, hiányzik belőle a térítők oly gyakori erőszakossága. Pedig élete egyik legfontosabb része az evangelizáció. Az évek során a hadházi cigányok számára egy új gyülekezetet alapított, amelynek jelenleg 160 tagja van. A legelhivatottabb hittársaival együtt létrehozta a Magvető Ifjúsági Roma Missziót, amellyel az országot járják, hogy a legszegényebb roma telepekre is elvigyék a megtérés-megváltás ígéretét.

A gyülekezet nemrég „Felvonulás Jézusért és városunkért” elnevezéssel tartott egy rendezvényt, amelynek keretében négyszáz roma sétált végig Hajdúhadház főutcáján. Nem keltettek félelmet: a szeretet erejét hirdették. A résztvevők fehér pólót húztak, kezükben zászlót lobogtattak, vallásos dalokat énekeltek.

„Minden utcasarok egy szószék, nem kell feltétlenül templomba járni. Az sem baj, ha a megszólítottak közül csak kevesen jutnak el a megtérésig. A roma felvonulás napján a tömegben felfigyeltem két kisfiúra, akik lelkesen lobogtatták a zászlóikat, és azt kiabálták: le a bűnökkel! Megkönnyeztem a dolgot.”

Névjegy

LAKATOS BALOGH SÁNDOR 1978-ban született Hajdúhadházon egy 11 gyerekes roma családban. Tizenhét évesen lépett be egy pünkösdi gyülekezetbe. Az általa létrehozott, hajdúhadházi romákból álló gyülekezetnek 160 tagja van, az ifjúsági missziójával roma telepeken hirdetik az evangéliumot. Feleségével közösen három gyermeket nevelnek.