– Először egy beszélgetésről volt szó, amelyre Az olvasás éjszakája kapcsán kért fel a kiadóm. Valami meghökkentőt kellett volna mondanom magamról, de inkább kitaláltam egy Agatha Christie stílusára hajazó játékot – mesélt a gyilkosok „felkutatásában” ceremóniamesterként segítő volt tévés a krimiestek születéséről. Öt gyanúsított van, közülük bárki ölhetett, a játékosoknak kell kitalálniuk, ki volt az elkövető. A rendőrségi szalaggal körülvett holttest a helyszínen megtekinthető.

Innentől kezdve ez a döntések játéka. Például ki kell választani, hogy az öt lefoglalt tárgy közül melyik nyomon kell elindulni. Van olyan feladat is, ahol egy kihallgatásról készült videofelvételről kell eldönteni, hogy a gyanúsított igazat mondott-e. – Minden érzékszervet szükséges használni, érdemes hallgatni a megérzésekre is – mondta lapunknak. Majd hozzátette, olyan profin kitalálták a játékot – amelyet először kilencvenen, a többi alkalommal körülbelül negyvenen játszottak –, hogy egy-két nyertesnél több nem lehet.

A korábban újságíróként és riporterként dolgozó szerző számára nem volt ismeretlen a bűnügyek világa: főmunkatársa, mondhatni, egyik „nyomozója” volt a Tetthely című műsornak. – Bűnügyi riporterként sok olyan szituációt láttam, amelyből ötleteket meríthettem a történeteimhez. Furcsa volt számomra, hogy Amerikában a bűnügyi riporterek egy része egy idő után elkezd krimiket írni. Ilyen a példaképem is, Michael Connelly. Egyszer csak az én fejemben is megjelent egy nyomozó, Peter Page, és éreztem, ezzel kezdenem kell valamit. Aztán egy közéleti személyiség megihletett, ő lett a gyilkos – mondta Kovács Noémi. Kedveli a svéd krimiket is, de mindenképpen a tengerentúli irányt, Connellyn kívül David Baldaccit és Scott Turow-t követné.

Első könyvében, a Lélekölőben egy amerikai-magyar detektív ered a „Normafás gyilkos” nyomába, aki egymásra nagyon hasonlító, fiatal lányokat öl. A nyomozócsapatba elhívja az USA-ból egyik profilozó barátját, igaz, ezzel alaposan megterheli a magyar rendőrség költségvetését. Mindenesetre a detektív a profilozóval, egy gyakornokkal és egy csinos pszichológusnővel, valamint a magyar rendőrökkel együtt eljut két férfihez. Kiderül azonban, hogy a több évre visszanyúló, összefüggő bűncselekmények nem szexuális indíttatású gyilkosságok vagy féltékenységi dráma következményei – a tettes egy ritka személyiségzavarban szenved. Kovács Noémi elárulta: személyesen is ismeri azt, akiről megmintázta a sorozatgyilkost. Felhívta a könyv megjelenése előtt. Úgy érzi, az illető megharagudott rá, feltehetően azért, mert tükröt tartott elé, pedig csak segíteni akart neki, hogy változtatni tudjon, és újra sikeres lehessen.

A szereplők Budapest ismert helyein fordulnak meg, a szerző nem akart álnevekkel élni. „Azokat a krimiket szeretem, amelyekben kézzelfogható dolgok vannak. A valós helyszínek hitelesebbek. A bűnügyi regényben is fontos a realitás, ha valami nem passzol, az éles szemű olvasó félredobja a könyvet. Ezért kell egyeztetni a rendőrökkel. Azt a tanácsot is tőlük kaptam, ha megvan a DNS, akkor ne a másik oldalon derüljön ki, hogy ki a tettes.”

A könyvvel volt egy hátsó szándéka is: meg akarta védeni a mundér becsületét. – Szerintem hamis kép alakult ki a rendőrségről. Azt mondják, átpolitizált a testület, de ha el kell kapni egy gyilkost, akkor a szakmaiság érvényesül. Nem elrugaszkodott dolog az amerikai profilozó segítsége sem, a romagyilkosságok felderítéséhez is hívták őket – mesélte a szerző, akinek készülő második regényéhez magyar nyomozók szintén adnak szakmai tanácsokat.

Kovács Noémi szerint most jött el a modern magyar krimi ideje. S ahogy „a magyar szerzők is tudnak olyan jót írni, mint egy skandináv krimi”, a magyar nyomozó is lehet olyan profi, mint amerikai kollégája.

Kovács Noémi szerint egy magyar nyomozó is lehet olyan profi, mint egy amerikai