Öt karika nyolc tételben

„Egy levél Algopyrin lesz a kezemben” – mondja, amikor azt kérdezem tőle, hogyan ismerjük meg egymást, s már sejthető, vidám beszélgetés vár ránk.

De aztán gyógyszer helyett csak két dobverőt látok Tommy Vignél, aki hetvenöt évesen is kifogástalanul fitt, akár abban az időben, amikor végigturnézta Amerika leghíresebb mulatóit és nagyszínházait olyan extraklasszisok kísérőzenészeként, mint Judy Garland, Frank Sinatra, Michel Legrand, Henry Mancini, Natalie Cole, Sammy Davis Jr., Art Garfunkel, Diana Ross, Rod Stewart, Miles Davis, Michael Jackson vagy éppen Woody Allen.

Most meg december elsején Kozák Danutával, Szilágyi Áronnal, Gyurta Dániellel, Berki Krisztiánnal meg a többi tavalyi olimpiai bajnokkal lép fel Budapesten. Pontosabban: a tiszteletükre írott zeneművekkel.

– Néztem a londoni játékokat, sorra nyertük az aranyakat, és egyszer csak bevillant a gondolat: amit ezek a fiúk és lányok csináltak, az egészen különleges, s ha így van, akkor egészen különleges ajándék jár nekik. Én viszont nem tudok mást adni nekik, csak a muzsikát – magyarázza, miközben elmeséli azt is, hogy a sportok közül a labdarúgás mellett a karate bűvöli el a leginkább. És akkorát csap ökölbe szorított kezével az asztalra, hogy a kávézó vendégei összerezzenek. – Karban kell tartania magát az embernek, akárhány éves is. Úgyhogy én minden reggel szétverek egy-két téglát.

Vignek van némi tapasztalata abban, hogy miképpen vonja magára a figyelmet. Ötéves volt, amikor édesapja a lakásukban gyakorolt zenésztársaival, és ő sem akart kimaradni, így fakanalakkal ütötte a tamtamot. Nem sokkal később bemutatkozott a Zeneakadémián, tizenkét évesen már csodadobosként tartották számon. Ehhez az időszakhoz kötődik első sportélménye is: a tatai edzőtáborban lépett fel, ahol a közönség soraiból fölállva Papp László külön gratulált neki.

– Las Vegasban állandó futballcsapatunk volt, rendszeresen játszottunk például Rod Stewarték ellen. Én amolyan kiszolgáló játékos voltam, akárcsak a színpadon. Los Angelesben a tornász olimpiai bajnok Korondi Margittal és a férjével életre-halálra szóló vegyespáros-teniszcsatákat vívtunk a nejemmel, az úszófenomén Szőke Katóval pedig úgy ismerkedtem meg ugyanott, hogy az ő fia és az enyém egy osztályba járt. De ebben nagyjából ki is merült a sporttal való közvetlen kapcsolatom – jegyzi meg, és gyorsan hozzáteszi: elkápráztatta, amit a magyarok tavaly Londonban produkáltak.

Hirtelen ötlettől vezérelve nekifogott a nyolc győzelem zenekari megörökítésének: a dzsessz műfajában megkomponált darabok egyenként hét-nyolc percesek. Az Egyesült Államokból 2006-ban hazatelepült ötvenhatos disszidens vibrafonművész és dobos a Budapest Jazz Orchestrára bízta a szimfóniák előadását, de mások mellett fellép Benkó Sándor is.

És melyik aranyérem ihlette meg a leginkább? – kérdezem az 1984-es Los Angeles-i játékokhoz kapcsolódó zenei fesztivál egykori főszervezőjét, de ő csak annyit mond: „Az egész sikertörténet, úgy, ahogyan volt.” Azt azért megjegyzi, hogy zeneileg talán Szilágyi Áron karddiadala a leginkább megfogható. A védések és visszatámadások kombinációja, a vívás ritmusa, a fegyverek összeakaszkodása... Ám a győztesek közül a legjobban Kozák Danuta tetszik neki. „Képzelje, ha Pars Krisztiánt mondanám!” – kuncog, és nincs miért vitatkozni vele.

A Las Vegas-i Caesars Palace korábbi ünnepelt sztárja szerint a sport és a zene rokon szakma: mindkettő értéket közvetít, az emberi nagyságot példázza. Azt sajnálja, hogy a bemutatón nem lehet ott valamennyi főszereplő, mert vagy a páston, vagy vízben akad éppen dolga. Arra viszont nagyon büszke, hogy a szintén kardban olimpiai és világbajnok Nébald György volt az első, aki az ötlet felkarolása mellé állt, s oroszlánrészt vállalt a szervezésben. Az Aranyszimfóniák ősbemutatójának helyszíne a belvárosi Duna Palota lesz. Ami rövid időre Vig-színházzá alakul.

Tommy Víg
Tommy Víg
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.