„Megpróbáltak megszelídíteni”
– Otthon mindig szem előtt volt az írógép, újságíró édesapám szabadidejében szerb költészetet fordított oroszra – mesélte a Népszabadságnak. De karrierjére leginkább a nagyapja volt hatással, aki a szovjet szatirikus lap, a Krokogyil művészeti vezetőjeként sokat utazott a Szovjetunióban és a szocialista tábor országaiban.
Tizenhét évesen Gluhovszkij is a nyakába vette a világot. Izraelbe ment újságírást és nemzetközi kapcsolatokat tanulni, élt Németországban és Franciaországban, a Euronews, a Deutsche Welle, majd az angol nyelvű orosz állami tévécsatorna, a Russia Today tudósítója lett. Akkor már irodalmi babérokra tört. Első nagy sikerű regényének, a Metro 2033-nak az ötlete még középiskolás korában született meg, de egyetemistaként írta meg. A kiadók azonban elutasították, így 2002-ben szabad hozzáféréssel feltette az internetre.
Akkor, amikor még nem voltak blogok és nem működött a Facebook, különösen forradalmi tett volt ez. Neki azonban az volt a fontos, hogy a regényt, amelybe annyi időt és energiát ölt, olvassák az emberek – idézte fel a kezdeteket. A vállalkozás bejött, egyre népszerűbb lett a honlap. A kiadók már maguk jelentkeztek, és 2007-ben az egyik nemcsak piacra dobni, hanem menedzselni is hajlandó volt a művet. Eddig 35 nyelvre fordították le, Oroszországban több mint 600 ezer példány kelt el belőle, az interneten a szerző becslése szerint két-hárommillióan olvashatták.
Mára egész irodalmi-kommunikációs világ épült ki a kultuszregénnyé vált posztapokaliptikus, fantasztikus alkotás köré. Hatására profi és zöldfülű, orosz és külföldi írók írtak regényeket és elbeszéléseket, amelyeket nemcsak a MetroUniverzum internetes honlapon tettek közzé, hanem ugyancsak Gluhovszkij közvetítésével könyvként is kiadtak – immár több mint negyvenet. Számos videojáték is készült a regény hatására.
– Ezek amolyan propagandamozdonyként is funkcionálnak. Ha valaki elkezd játszani, talán a regényt is előveszi, és ha elolvassa a Metro 2033-at, akkor esetleg más Gluhovszkij-könyvekre is kíváncsi lesz – magyarázta az ötlet hátterében álló koncepciót. Merthogy a folytatás, a Metro 2034 után jött az ugyancsak utópisztikus Szürkület, majd az Elbeszélések a hazáról, amely a minap jelent meg – első külföldi kiadásként – magyarul Orosz népellenes mesék címmel. A címet ő találta ki, mert úgy gondolta, a külföldi olvasónak többet árul el a mai Oroszországot az abszurd, az irónia eszközeivel, vérfagyasztó szatírával leíró műről.
Gluhovszkij ki akart törni a fantasztikus irodalom kategóriájából. Már a Metro 2033-ba is igyekezett szatirikus társadalomkritikát bevinni, de akkor még fiatal volt, ráadásul ideje nagy részét külföldön töltötte. Tíz év elteltével azonban megértette az orosz politikai berendezkedést, amely szerinte „rendkívül egyszerű és rendkívül cinikus, nincs semmi köze ahhoz, amit a tévében mutatnak”.
– Valójában korrupciósfeudális vállalatpiramis épült fel, amelyben a parlament, a végrehajtó hatalom, a bíróságok, a pravoszláv egyház, a szervezett bűnözés, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), az ügyészség mind egy-egy részleg – adott kíméletlen diagnózist. Szerinte hazáját két dolog irányítja: a titkosszolgálat és a korrupció. Az FSZB emberei mindenütt ott vannak, a korrupció nem az államigazgatás betegsége, hanem maga az államigazgatás. Oroszországban minden a csúszópénzre épül, az így szerzett jövedelmen mindenki osztozik a fölötte állókkal. E rendszer fenntartása általános érdek, összetartja egyfajta bűntudat, amely lojálissá, egyszersmind irányíthatóvá teszi a szereplőket.
Gluhovszkij úgy látja, minden erre a hűségre épül. Vlagyimir Putyin voltaképpen véletlenül került hatalomra, és véletlen emberekkel – iskolatársakkal, nyaralószomszédokkal – vette körül magát. Olyanokkal, akik nélküle semmire sem vitték volna, így az elkötelezettjeivé váltak. Oligarchákként ők kapják a legnagyobb állami megrendeléseket, bankokhoz jutnak, médiabirodalmat építenek. Mindez akadályozza, hogy az egyszerű ember érvényesítse alapvető jogait a tulajdonra, a szabadságra, a magánéletre, s lehetetlenné tesz minden demokratikus reformot. Éles kritikája még nem okozott neki kellemetlenségeket.
– Megtorlás helyett megpróbáltak megszelídíteni – mondta a rá jellemző iróniával. Háromszor is hívták az államfő és fiatal alkotók találkozójára, de nem ment el. Ezután már nem is kapott meghívót. Politikával amúgy nem akar foglalkozni.
– Felőrli a lelket. Ha elvekkel vágsz neki, olyan érdekekbe ütközöl, amelyek miatt kénytelen vagy lemondani róluk – vallja.
– Ha pedig erre nem vagy képes, akkor a rendszer bedarál, majd kivet magából.
