Rák

A rákos gyermekek szemében ugyanolyan félelmet látott, mint a háborút átélt gyermekek szemében. Ez ragadta meg Rizviné Lehoczky Katalint. Elhatározta, hogy attól kezdve főleg rákos gyerekekkel dolgozik együtt, hogy felmérje, milyen változásokra lenne szükség. Ott feküdtek a romániai kórházak vaságyain, pszichológus nem foglalkozott velük.

Külföldi példákat kutatott Katalin, szakemberekkel vette fel a kapcsolatot, egyre jobban beleásta magát a rákos és leukémiás gyermekek pszichológiájába. Megviselte a sok szenvedés látványa, előfordult, hogy majdnem sírva ment be a kórházba. Éveken át tolmács nélkül dolgozott, így románul is megtanult.

A bátor oroszlán segített neki. Kezére húzta az oroszlánbábot – amelyet ma már Románia minden gyermekonkológiai osztályán használnak –, és a kicsik azonnal szóba elegyedtek vele. Meséltek a tűszúrásokról, a kemoterápiáról, a félelmeikről.

Nem véletlen, hogy immár külföldön is egyre többen érdeklődnek a kolozsvári Little People Alapítvány munkája iránt. 2002-ben jegyezte be Romániában az alapítványt Katalin és brit férje, Shajjad Rizvi. A kis emberek elnevezés nem a gyermekekre utal, hanem arra: nincs szükség hősökre, sok kis ember együtt hatalmas dolgokra képes. Például végigkísérni gyerekeket a daganatos betegség sötét útvesztőjén.

Háború

A délszláv háború idején ismerkedtek meg a Little People alapítói, az 1990-es évek első felében mindketten az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának dolgoztak. Katalin önkéntesként egy dél-magyarországi menekülttáborban foglalkozott fiatalokkal, a (leendő) férj, Shajjad a békefenntartók lelki tanácsadója volt. Házasságot már egy országgal arrébb, Romániában kötöttek.

Lejárt ugyan Katalin és Shajjad szerződése az ENSZ-nél, de továbbra is fiatalokkal dolgoztak. Coachként működtek olyan huszonévesek mellett, akik Angliából érkeztek Magyarországra, és drámaterápiát tanultak. Projekteket szerveztek velük a környékbeli – rendszerint cigányok lakta – településeken, iskolákban. Ám Katalin úgy érezte, hogy ott kellene próbára tenni ezeket a fiatalokat, ahol még nagyobb a szükség. Például a szomszédos Romániában. Korábban ő és a férje is jártak ott.

Belevágtak hát a kalandba, 1996-ban Kolozsvárra költöztek. Foglalkozni kezdtek hallássérültekkel, vakokkal, árvákkal – és a gyermekonkológia betegeivel.

Képregény

Képregényt is kapnak a kis betegek a bátor oroszlántól, és ha elkezdik töltögetni, létfontosságú információkkal látják el a gyógyulásukért küzdőket. Rizviné Lehoczky Katalin –vagy ahogy Romániában ismerik: Katie Rizvi – és a vele dolgozó önkéntesek többéves tapasztalata bújik meg e játékos füzetben. Amelyben a gyermekek elárulják, milyen képet alkotnak saját magukról: mihez van erejük, és általában hogyan dolgoznak fel nehézségeket. Vagy hogy mennyit tudnak az emberi testről, a saját betegségükről, az orvosi eszközökről. És hogy mit találnak félelmetesnek: a tablettát, a kanalas orvosságot, a vért, a tűszúrást.

A szülő is kitölt egy részt, amelyből kiviláglik, ő mennyit ért a gyerek betegségéből és a kórházi létből. És hogy szerinte a gyermekének mi lesz a legnehezebb. Egy harmadik fejezetet pedig a nővérek töltenek ki, beszámolva az első történésekről.

Hogyan tudják a betegeket megközelíteni a Little People Alapítvány szakemberei és önkéntesei, miként tudnak – beszélgetéseken és játékokon keresztül – már a legelején segíteni? Katalin szerint ez a legfontosabb, ami a képregényszerű felmérésből kiderülhet.

Megesett, hogy egy édesanya őt kérte meg a kórház folyosóján: beszéljen a fiával a halálról, neki ehhez nincs ereje. Legalább kétszer azt hitték, hogy elveszítik a fiút. Ma jól van, huszonegy éves.

Gyógyulás

A ráktúlélők csoportját, a Bátrak Klubját is megalakították Katalinék háromszáz (tizennégy éven felüli) romániai fiatallal. Mert nem is olyan egyszerű, amikor véget ér a kemoterápia, a haj is visszanő, és egyszer csak azt mondják a gyerekeknek: tessék, mehetsz vissza az iskolába. Pszichoszociális támogatást nyújt nekik az alapítvány, és segít továbbtanulni, szakmát találni. A túlélőkkel végzett munka igazi sikere, hogy a fiatalok összekovácsolódtak, és mára erős közösséget alkotnak. Pénzgyűjtési akciókat szerveznek, az adományokból kórházi részlegeket újítanak fel.

Ökörködni is lehet, és olyan dolgokat csinálni, amelyektől a szülők amúgy óvnak: Katie Rizvi szerint ez is a támogatás része. Minden évben 180-200 fős karácsonyi gálát rendeznek, amely hajnalig tartó bulizásba torkollik. Az idei egyhetes nyári összejövetelen kétszáz fiatal vett részt. A gyógyulás utáni kikapcsolódást szolgálta a budapesti utazás is, amelyre Katalin a minap néhány ráktúlélő diákot hozott magával. Kell a kikapcsolódás, hiszen megtapasztalta, hogy a gyógyultak is tele vannak halálfélelemmel: mi van, ha újra megbetegszenek?

Erőt gyűjteni abból tud, hogy látja a túlélőket. Ettől persze egy pillanatra sem felejti azokat a gyermekeket, akik végül nem gyógyultak meg. Ám az önkénteseknek is azt tanítja, olyan ez, mintha színpadra lépne: ahogy áthalad a kórház ajtaján, maga mögött kell hagynia a saját életét, senkire sem tartozik, hogy éppen jó vagy rossz napja van-e. A gyerekekről szól a munka, nem róla.

Amikor azonban visszatér a saját életébe, elfelejteni Katalin sem tudja a kórtermekben látottakat. Odahaza mindhárom gyermekét, a férjét és magát is „diagnosztizálta” már rákkal. Kétségbeesetten figyelte, hogy elmúlnak-e a tünetek, vagy orvoshoz kell-e rohanni.

Nincs vasból, néha sír – de aztán eszébe jut a félelem, amelyet az ifjú betegek szemében lát. Ilyenkor nincs több kérdés. Visszavedlik bátor oroszlánná.

Névjegy

RIZVINÉ LEHOCZKY KATALIN 1971-ben született Budapesten. A szülei nyugdíjas mérnökök, az öccse is mérnök. Teológiát, szociológiát és ifjúsági tanácsadást tanult távoktatási rendszerben, a brit (perzsa származású) férje, Shajjad Rizvi szintén teológiából szerzett diplomát. A család 1996 óta Kolozsváron él, ott jegyezték be a Little People Alapítványt is. Péter fiuk másodéves egyetemista Budapesten, Eszter most fog érettségizni, Jázmin tizenhárom éves. Az alapítvány már a Moldovai Köztársaságban is működik. A nyáron Katalin és férje vette át az Erste Alapítvány társadalmi integrációs nagydíját Bécsben.