Megejtő szabálytalanságok
– A tanszékünk egy óvópincében kapott helyet, ez szimbolikusan magát a szakot is jellemezte: mélypont volt – emlékszik vissza a Pécsről származó, de a Balaton északi partján élő Pattantyús. A mesterképző és egy írországi ösztöndíj aztán kárpótolta. Sok mindent barátoktól tanult, Polyák Jánostól például, vagy a szobrász Kotormán fivérektől. Kiveszőben lévő reneszánsz emberektől, akik magabiztosan egészségesek és sok mindenhez rendkívül magas színvonalon értenek. Ír tanárnője szintén sokat formálta művészileg. Onnantól érezte, hogy nem kontár többé, hanem valóban ismeri, érti az üveg nyelvét.
Az 1972-es születésű Pattantyús Gergely régi tárgyak rekonstrukciójával kezdett foglalkozni. Felismerte, hogy a tárgytervezés önmagában nem elegendő, nélkülözhetetlen az anyag, a megmunkálás élménye. Számára az érdekes az, hogy miért szép és miként készült a régi. Hazatérve műhelyt, kemencét épített. – A meglévők nem alkalmasak a középkori technikára, amikor hosszan, sokáig fújod az üveget, közben nyírogatod, alakítod. Ugyanis mesterségesen rövidítik a folyamatokat. Az üveg így hamar hűl, és csak sorozatgyártásra alkalmas – magyarázza.
A műhelyhez, kemencéhez családi fészek is került, Pattyantyús időközben megházasodott. És persze, keramikust vett feleségül, akivel alkotótársak, egymás „korrektorai”, és nem utolsósorban két gyermek szülei. Tizenkét éve tanít is, jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Azt vallja, az üveg megejtő anyag, kicsit becsapós. Veszélyes, hogy hamar sikere van, egyből tetszik mindenkinek.
– Az ember a kapcsolatai által építi magát és így nem mindig látja, ha nem jó az irány. Ugyanezért veszélyes a tanítás. Nem biztos, hogy jól csinálod, de egyfajta identitáserősítés, elhiteti veled a társadalomban betöltött szerepedet – teszi hozzá. A modern művészet rákfenéjének tartja, hogy kötelező mindig valami újat, trendit, meghökkentőt alkotni. – Csak a döglött hal úszik az árral, mondaná Lao-ce nyomán Kardos Zoltán szobrász barátom. El kell dönteni, melyik legyen az irány. Ha modern akarsz lenni, nem vállalhatod a középkori, keleti gondolkodásmódot, hogy addig gyakorolsz valami régit, míg magad is olyanná nem válsz, hogy azt el tudd készíteni.
Én az üvegfújásnál visszatértem a régihez – fogalmazza meg ars poeticáját. Szerinte kevesen tudják, és sehol nem tanítják, hogy Magyarországon micsoda kultúrája volt az üvegművességnek. A kis üveghuták termékei már a XIII. században magas szinten voltak, messze megelőzve Velencét. Sokan úgy tartják, nem is művészet régi tárgyakat újra megcsinálni. Pattantyúst mégis ez érdekli. És az is, mitől válik egy mindennapi tárgy szakrálissá, annyira megbecsültté, hogy csak ünnepekkor vegyék elő. Olyan üvegegyütteseken dolgozik, amelyek ünnepélyességet sugároznak.
Magát a vitrint is elkészíti hozzá, régi technikával: fújt üvegből lesz a sík üvege. Drága műfaj, ő is tudja. Kevesen engedhetik meg például a Rippl-Rónai-készletet, amely hajladozó virágkelyhek sora, miközben burgundis készlet. Használati tárgyainak arcuk van, akárha emberiek volnának: szabálytalan karakteresség uralja őket. Ilyen az üveg természete. El lehet jutni ebben a tökéletességre is, de az Pattantyúst nem izgatja. Időnként galériák, filmesek a megrendelői. Vagy az a monacói szálloda, amely nála kötött ki különleges lámpaburájával, amit sehol Európában nem tudtak megjavíttatni.
