Tegyük hozzá, a szakma és a kritika azonnal „jelenséget” látott Mademoiselle Vacth-ban: egyesek az új Catherine Deneuve-öt (egyenesen Luis Bunuel klasszikusából, A nap szépéből), míg mások Brigitte Bardot mozgóképes jelenlétének erejét látták feltámadni benne. A magazinok pedig a néznivaló nőnek kiáltották ki, felruházva őt a hangzatos Screen Provocateur névvel. Provokátor a vásznon – nem rossz belépő.

– Nekem van egy kis bajom ezekkel az összehasonlítgatásokkal, szeretném inkább hinni, hogy egyszer majd a saját személyiségem alapján értékelnek – reagált a huszonhárom éves Vacth. Hozzátéve: a hetvenéves Deneuve és a nála kilenc évvel idősebb Bardot ugyan tiszteletre méltó példakép, de mégiscsak a múlt bálványai.

Modellként a lyoni születésű Vacth arcával, számos európai magazin címlapján találkozhattunk. 2011-ben ő váltotta Kate Mosst az Yves Saint Laurent Parisienne parfüm arcaként. Ugyanebben az évben már jutott neki egy kis szerep Cédric Klapisch My Piece of the Pie című mozijában – ahol, talán nem teljesen véletlenül, egy divatmodellt alakított. Egy évvel később szintén feltűnt az Alexandre Arcady rendezte Algériai napokban, de az első igazi színészi feladattal Francois Ozon találta meg.

Az biztos, hogy nagy jövő előtt áll színészként. Nem csak azért, mert pazarul alakítja a tizenhét éves Isabelle-t, aki szexualitását úgy fedezi fel, hogy prostituálja magát kedves és kevésbé kedves öregurak karjaiban, valamint fényűző szállodákban. Ezt már csak azért is biztosan merjük állítani, mert amikor Cannes-ban személyesen beszélgettünk vele, sehol sem volt az a vagány, vakmerő és egyben érzelemmentes csitri, akit a vásznon láttunk. Ehelyett egy konzervatív, félénk és kifejezetten szótlan lány ült velünk szemben.

Aki arról szívesen beszél, hogy nagy rajongója Francois Ozonnak, így pontosan tudta, hogy mire vállalkozik, ha vele kezd együtt dolgozni. Szárazon és tényszerűen mesél a Fiatal és gyönyörű főszereplőjének hátteréről, hogy a férfiak vágyainak kielégítésén keresztül ismeri meg a saját testét, és végül felfedezi az érzelmeit. Amikor megpróbálunk tudakozódni a saját érzelmei és élettapasztalatai felől, összezárja, majd keresztbe rakja a lábait, elpirul, és csak annyit mond: „de hát az magánügy”.

A szexualitás felfedezése persze komoly téma, ezért tovább próbálkozunk azzal a kérdéssel, hogy Marine szerint más lett volna-e a film, ha nem férfi, hanem egy nő rendezi meg. – Ez nyitott kérdés – mondta, miközben elismerte, hogy biztosan más lett volna a végeredmény. De nemcsak a nemek kérdése miatt, hanem mert Francois Ozon elképzelései ennél sokkal szubjektívebbek és bonyolultabbak. Amikor a forgatókönyvet olvasta, nagyon vegyes érzései voltak arról, vajon hogyan fog ez a vásznon kinézni. Az összes kérdését és kételyét a csöndes jelenetek válaszolták meg. A szexjeleneteket szűkített stábbal vették fel, és úgy emlékszik, hogy a konkrét beállításokat játéknak fogta fel. – A rendező mindig lop: a testedet, a személyiségedet beépíti a filmbe – mondta Vacth. Hangsúlyozva, hogy pontosan mi került őbelőle a filmvászonra, az természetesen titok.