Mosolyogj kattintással!

Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egymillióan rámosolyogjanak az emberre? A gyerekek – már csak koruk miatt is – mindenképpen előnyt élveznek ebben a versenyben, hát még a hátrányos helyzetben lévők! A Generali Mosolyvadász programja számszerűen is jegyzi a kedves gesztusokat, a nyerteseknek pedig teljesíti egy kívánságát.

Igaz, barátságosabb élőben rámosolyogni egy gyerekre, mint egy Facebook-alkalmazással „mosolyt adni” neki, mégis érdemes a Generali Mosolynagykövetévé avanzsálni! A felhasználók minden egyes kattintása ugyanis felér egy-egy kedves mosollyal. A Generali a Biztonságért Alapítvány Mosolyvadász programjában részt vevő tíz gyermekotthon lakói ennek révén még többet nyerhetnek – rájuk irányuló figyelmet, élményt, kívánságaik valóra válását –, fontos tehát, hogy a közösségi oldal látogatói virtuálisan is kifejezzék barátságukat.

A Mosolyvadász program 2011 óta támogatja azokat a tehetséggondozó és készségfejlesztő programokat, sportrendezvényeket, környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági foglalkozásokat, amelyek a gyermekotthonokban élő gyermekek testi és lelki fejlődését segítik elő. Ezúttal kilenc intézmény gyermekcsoportja töltötte fel bemutatkozó képeit és videóit a kezdeményezés Facebook-oldalára. A felhasználók ezeket megnézve gyűjthetnek mosolypontokat kedvenc csapatuknak. Amelyik csapat előbb gyűjt össze egymillió mosolyt, annak a Generali a Biztonságért Alapítvány teljesíti egy kívánságát.

Ehhez jelenleg a dévaványai csoport jár legközelebb 767 ezer mosollyal, de a csapatok együttesen már több mint 1,5 millió mosolyt gyűjtöttek.

A három legeredményesebben versenyző gyermekotthon lakói nemrégiben részt vettek a mosolyvadászat „félidős” programján. A Kisújszállásról, Dévaványáról és Komádról érkezett gyerekek rendhagyó idegenvezetésen látogattak el a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, majd a külön nekik rendelt Mosolytrolival utazták be a környéket.

Egy közösen kiszínezett kép és a három legeredményesebb gyermekotthon lakói
Egy közösen kiszínezett kép és a három legeredményesebb gyermekotthon lakói
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.