Rozsdamentes

Sokkal kínosabb volt a versenynapok éjszakáin álmodni róla, mint teljesíteni – állítja Rokob József. A „rozsdamentes acélból kovácsolt”, győri vasember nyerte meg a világon először megrendezett harmincszoros Ironman-táv nemzetközi versenyét.

Észak-Olaszországban, a Garda-tó környékén harminc nap alatt úszta le az ultratriatlon 114 kilométeres szakaszát, kerékpárral 5400 kilométert tekert, majd futott 1266 kilométert. Két óra két perccel volt gyorsabb az ezüstérmes, szintén magyar, komáromi Szőnyi Ferencnél. A 35 éves – „ebben a versenyben ez csecsemőkornak számít” – szikár férfi most hét kilóval könnyebb, mint amikor elutazott Itáliába. Egyedül a népszerűséget viseli kicsit nehezebben: „Ha tudtam volna, hogy ez a győzelem ekkora médiafelhajtással jár, elém engedtem volna Szőnyi Feri barátomat.”

A győri uszodában ülünk, ide minden reggel hétkor járt edzeni. Néhány segítőjén túl mindent maga, szponzor nélkül szervezett meg. Az itáliai versenynek azzal a reménnyel vágott neki, hogy képes lesz teljesíteni az irdatlan távot. – Nem szeretném viszont, ha önteltnek gondolnának. Már csak azért sem, mert a bokszolóktól tudjuk, hogy a nagy arcba bizony könnyebb beletalálni – mondja.

Rokob József négy évvel ezelőtt barátkozott meg az Iroman-versenyek világával. Olyan sportot akart választani, amiben minden alkalommal új és új erőfeszítéseket kell tenni a változó helyszíneken, és a legkisebb eséllyel lehet garantálni a sikert. Az első versenyére tulajdonképpen nem is edzett, úgy próbálta ki magát. Saját szavai szerint, mai mércéjével mérve – és tegyük hozzá, hogy azért erős túlzással – akkor szinte csak annyit tudott úszni, hogy ne fulladjon bele a tóba.

Első megmérettetése előtt soha nem futott maratoni távot. Ennek ellenére a középmezőnybe tudott felkapaszkodni. Már akkor azt mondták róla, hogy ez az ember tűzön-vízen át, ha kell, vért izzadva, de el fogja érni céljait. A mostani harmincszoros Ironman- versenyre őt felkészítő Barthalos István, a győri női kosárlabdacsapat erőnléti edzője szerint ma is ilyen. József egész életét az elszánás vezérli, amit akar, azt eléri. Merész, alig megvalósítható célokat tűz maga elé, de teljesen lehetetlent soha. Sportérdeklődésének további irányát négy évvel ezelőtt egy véletlen szabta meg.

Egy nappal első komoly versenye előtt, Nagyatádon látta meg a parkolóban a bonyhádiak ultratriatlon csapatának autóját. Ekkor azt gondolta át: jó, jó, én végigcsinálom a triatlont; ha jól felkészülök, és veszek egy jobb biciklit – még ha használtat is –, akár nyerni is tudok. Mások viszont meg két-háromszoros távot is teljesítenek. Rokob József sorsa ekkor eldőlt. Két hazai ultratriatlon-versenyen is elindult, majd benevezett Mexikóba, egy tízszeres Ironman-versenyre. Hetedik lett. Azt mondják a győri vasemberről, hogy egyik titka a pontos önismeret.

„Én a futásban vagyok a legjobb. Abban nem lehet mellébeszélni, nehéz kifogásokat találni. Nem lehet ráfogni a biciklire, hogy a gyengébb jármű miatt végeztem hátul.” Rokob József a futással bűvölte el külföldi versenytársait is. Szinte rezzenéstelen arccal fut, ritkán hallgat zenét, nem beszélget, nem szeret csoportba verődni, hiszen az lelassítja a tempót és nem tud mozogni a saját ütemére. Nézi a tájat, néha eltöpreng az élet dolgain, figyel a testére, minden egyes jelzést komolyan vesz és korrigál, ha szükséges. Ellenőrzi a légzését, tudatosan alkalmazza a leghatékonyabb légzéstechnikát.

Egy-egy márkás futócipő nagyjából 800-1000 kilométert bír, utána le kell cserélni. A harminc nap alatt ő két pár cipőt, és egy úszóruhát használt el. A huszonkilencedik napon feldagadt a bokája és a lábszára a sípcsont felett, a vasember eltorzult arccal ment el pihenni. A versenytársai azt mondták neki: Legalább látjuk, hogy te is ember vagy, nem pedig robot. Mégis Robocopnak becézik. – Aki testben erős, az fejben sem fárad el – reagál becenevére Robocop. Majd arról beszél, talán még egy napot rá tudott volna húzni, de bebizonyosodott, hogy jelenlegi állapotában 29-30 napra van „hitelesítve.”

A sikeres műszaki céget vivő, közgazdász végzettségű Rokob orvost nem vitt magával az olaszországi versenyre, az étrendjét táplálkozási szakember tanácsai alapján állította össze, s néhány este a vitaminok után egy sör vagy kevés vörösbor is lecsúszott a torkán. Kísérői cserélődtek, egy-egy szelet friss, otthoni rántott hús is előkerült. A távot összesen nyolc versenyző tudta teljesíteni a huszonegy induló közül. A harmadik helyezett svéd a győztes magyarhoz képest húszórás késéssel ért be a célba. A hírek szerint az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei is érdeklődést mutatnak a magyar sportoló teljesítménye iránt. Nem kizárt, hogy megvizsgálják: mitől rozsdamentes a szervezete.

Rokob József. A NASA is felfigyelt rá
Rokob József. A NASA is felfigyelt rá
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.