Úgy tűnik, mégsem sikerült megakadályozni, Rakonczay hamarosan újra nekivág a végtelennek, méghozzá – ha minden a tervei szerint alakul – kétszer is. Valójában nem is csodálkozunk.

Hősünk, aki 2007-ben másodmagával, egy evezős hajóval már megtette a távot, sőt utóbb vitorlással is többször is átszelte az óceánt, 2011. december 21-én indult el a Fa Nándor által tervezett, hét és félméteres, Vitéz nevű kenujával a portugáliai Lagosból – a Kanári-szigeteket érintve – a több mint hatezer kilométernyi messzeségben lévő karibi térségbe. Hogy miért? Az óceán szeretete mellett részint fiatalos meggondolatlanságból, részint bizonyítási kényszerből, és nem mellesleg a hajóshírnévért – vallotta meg a beszélgetés során. Volt más oka is. A könyvben megjegyzi, a magányos óceáni átkelés gyerekkori álma volt, és azt is: már kajakkal, sőt vízibiciklivel is meg tudtak felelni a kihívásnak. Speciel kenuval viszont még senki nem próbálkozott, tehát: miért ne?

Az út jól indult, 2012. február 6-án azonban szembejött a Vitézzel egy irtózatos vihar. A lélekvesztő felborult, és a leszakadt szellőzőnyílás burkolata miatt betörő víztől süllyedni kezdett. Rakonczayba, a halálhoz egészen közel kerülve – a félelem mellett – pengeként hasított, hogy soha, senki nem tudja meg, hol, hogyan, miért tűnt el. Hamarosan elfelejtik majd és egyáltalán: mennyire értelmetlen, milyen siralmasan felesleges, amire vállalkozott. Csak óriási nehézségek árán, és ha hinne a csodákban, mondhatná, hogy a csodával határos módon tudta visszafordítani a hajót. De mindene elázott – persze a műholdas telefonja is, minden kapcsolata megszűnt a külvilággal.

Megmenekülése után még vagy két hétig tombolt az ítéletidő, ezalatt az élelme jórészt romlásnak indult, ruhái sehogy sem akartak megszáradni, kétszer is megsérült, és csak elvétve, egyhuzamban legfeljebb húsz percet tudott aludni. A fájdalomnál, a kimerültségnél, az őrülettől való félelemnél és a fájó magánynál is borzalmasabb volt azonban a tudat, hogy ezzel a felszereléssel, ennyire védtelenül, ilyen állapotban aligha ér partot.

Végül persze, mint tudjuk, partot ért: a Vitézt a hetvenedik napon, 2012. március 25-én kötötte ki Antiguában. A kalandból Guinness világrekord és világszenzáció lett, de az igazi happy end valahogy elmaradt. A kenu a hazavontatása közben eltűnt, miután a feladatra vállalkozó Szeremley Huba hajójának legénysége, balesettől tartva, levágta a kötelét, alig pár száz kilométerre a portugál partoktól. Hónapokba telt, mire – ugyancsak óriási szerencsével – a nyomára bukkantak. Rakonczay jó darabig viselte a megpróbáltatások hatásait, nehezen illeszkedett vissza régi életébe, súlyos alvászavarral küszködött.

Belső egyensúlya csak mostanában kezd helyreállni. Jócskán megváltozott. Elárulta: az út előtt egészen laza fickó volt, nem sokat törődött azzal, mi mire futhat ki, valójában nagyon az sem érdekelte, hogy családtagjai, barátai mit szólnak az életveszélyes hosszútávkenuzáshoz. A halállal való találkozás óta sok mindent áthelyezett magában, megfontoltabb, óvatosabb, nyugodtabb lett, és főleg: sokkal értékesebbnek érzi az időt, „amit a földön tölt”. Tapasztalatait itthon és külföldön előadásokon osztja meg. A könyvében is végig azt kutatja, miért megy valaki a céljai felé, mi ennek az ára, és amikor az ember eléri a célt, az hogyan változtatja meg az ember életét.

Mindemellett a kötetben annyit üzen: útra kel még, de hogy mikor, hogyan és hová, arról nem tesz említést. A lapunknak adott interjúban elmondta: még az idén – megint egyedül, de ezúttal vitorlással – nekivág az Atlanti-óceánnak, 2015-ben pedig, durván ötven vetélytárssal egyetemben elindul egy nemzetközi óceánátevező versenyen: szeretné csapatban is megmérni magát. Se az egyik, se a másik nem lesz veszélytelen.

De hát akkor hol a határ? A térbeli határt, legalábbis most úgy gondolja, elérte, nem vágyik hosszabb útra. Amit óceánon át lehet élni, azt ő már átélte. Lélekben akkor ér a saját határaihoz, amikor már csak kilencvenkilenc százalékban lesz biztos magában, és kivész belőle az egészséges félelem. A tengeri vihar már megmutatta neki, honnan nincs tovább. A brutális élmény pedig kellő időben meg fogja súgni neki, meddig feszítheti a húrt.