Nem különben a későbbi férjének az életútját, aki önként jelentkezett az első világháborúban frontszolgálatba, majd amikor négy év után hazatérve a jogi karon államvizsgázni szeretett volna, akkor a numerus claususra hivatkozva az egyetem elutasította. Huszadik századi magyar zsidó sors. Pedig Szilágyi József apja nem akárki volt az első nagy háború előtti Magyarországon. A Vígszínház főrendezője és egyben színésze, ami – úgy tűnik – a frissen mázolt Horthy-rendszerben éppenséggel semmit nem számított. Fián pedig végképp nem segített.

Mindketten, a későbbi házastársak – más-más időben, egymástól teljesen függetlenül, különböző életkorban – hátat fordítottak hazájuknak. Zürichben, 1959-ben randevúztak először. A közöttük lévő harmincnégy év korkülönbség nem jelentett akadályt az egymásra találásukban. Később összeházasodtak.

Amikor Erzsébet asszony a gyerekkoráról beszél, egyszerű parasztlánynak nevezi magát. Korán elvesztette édesapját, három testvérével a második világháború alatt egy Mátészalka melletti kistelepülésen gazdálkodott tizenhat holdon a családja. A világégés utáni évek Budapesten találták. Húszévesen maltert hordott és sittet pakolt, majd visszatért a szülőfalujába, ahol éppen ápolónő tanulókat toboroztak. Azonnal jelentkezett. Gyulán végezte el a tanfolyamot, majd 1954-ben Sztálinvárosban kezdte meg munkáját.

A szocialista város mindennapjait zűrzavarosnak nevezte, sorsa bonyodalmai igazából ekkor kezdődtek. Akkori barátjával hónapokkal a forradalom előtt úgy döntött, hogy Ausztriába disszidál. A szombathelyi állomáson felfigyelt rá egy ávós, letartóztatták és vizsgálati fogságba került. Könnyen lehet, hogy a halálbüntetést kerülte el a forradalomnak köszönhetően, mert ápolóként őrmesteri rangban szolgált a hadseregben. Egy katonaszökevénnyel a hadbíróságok nem szoktak elnézőek lenni. A népfelkelés után szabadult, és október 28-án átlépte az osztrák határt.

Az ottani határőrök kommunistagyanús személyként őrizetbe vették, de gyorsan tisztázódott a félreértés. Bécs mellől, egy táborból indult szervezett vonattal Svájcba, miután az alpesi ország tízezer magyar menekültet fogadott be. Új hazája meleg ebéddel fogadta a hontalant, és ennek az emléknek a felidézése még ma is könnyekre indította Szilágyi Erzsébetet. – Pedig azt hittem, már nem tudok sírni – fogalmazott a végtelen nyugodtságot és bölcsességet árasztó nyolcvanhárom éves hölgy. A beszélgetés alatt végig az volt e sorok írójának érzése, mintha a Mátrix című film Orákulumával beszélgetne, aki nem csak minden múltbeli dologról tud, de belelát a jövőbe is.

A kezdeti nehézségek és nyelvismeret hiánya ellenére új otthonában gyorsan feltalálta magát. Mosolyogva idézte fel, hogy hiába tanulta szorgalmasan az irodalmi németet, a Schwizerdütschnek nevezett svájci német dialektusból jó ideig egy kukkot sem értett. Ez sem akadályozta meg abban, hogy megérkezése után néhány hónappal már egy zürichi magánklinikán dolgozzon ápolónőként, és ebben a városban ismerkedett meg – ahogy erről már volt szó – későbbi férjével, Szilágyi Józseffel. (A francia rádiónak dolgozó Szilágyi a neves Neue Zürcher Zeitung főszerkesztőjével készítendő interjúra érkezett a városba.) Szilágyi a magyar emigráció egyik intézménye volt, aki már a két világháború között újságot írt Párizsban. Egyebek mellett Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjának, a Szabadságnak volt a tudósítója. Ugyanebben az időben a francia állami rádió külföldi adásainak magyar osztályán is dolgozott, ahonnan egy szakmai konfliktus miatt kirúgták. Ezért maradt életben. A Párizsba bevonuló németek lemészárolták a külföldi adások szerkesztőségeinek munkatársait. Zürichből Párizsba vezetett Erzsébet útja, az itt töltött két év után az asszony „ultimátumot” adott a férfinak. Elválnak vagy Svájcba költöznek. Lausanne-ban telepedtek le. Szilágyi kiterjedt kapcsolatainak köszönhetően az egyszerű parasztlány irigyelni való társaságba csöppent. Találkozott Picassóval, Dürrenmatt-tal, Márai Sándorral, Kokoschkával, Nurejevvel, Habsburg Ottóval, Varga Bélával (1946–1947-ben a kisgazda politikus volt a Nemzetgyűlés elnöke) és Maurice Béjart-ral, a huszadik századi balett megkerülhetetlenül fontos képviselőjével. Az asszony sokszor elkísérte férjét annak interjúalanyaihoz. Így járt többek között Dürrenmatt labirintusszerű neuchateli házában, ahol parázs vitába keveredett Szilágyi az íróval, azt vetve szemére, hogy a magyarországi bemutatók esetében Dürrenmatt hozzájárult darabjai politikailag kényes szövegrészeinek elhagyásához.

Szilágyi Erzsébet akarva-akaratlanul belecsöppent férje mellett az újságírásba, de közben mást is tanult. Hét évig például akupunktúrát, igaz, bevallása szerint további kétéves pekingi egyetemi képzéssel válhatott volna olyan szakemberré, aki ezzel a módszerrel gyógyíthat is. Pekingbe nem jutott el, így átnyergelt a nyirokmasszázsra. Kettős érzés kerítette hatalmába. Valami ellenállhatatlanul vonzotta az új gyógymód megtanulásához, mégis, eleinte nem bízott annak eredményességében. Egyre szaporodó pácienseinek minden képzeletet felülmúló javulása azonban eloszlatta kételyeit.

Élete váratlan fordulata is szorosan kapcsolódik a nyirokmasszázshoz. A Svájcban komoly nevet szerző terapeutát egy, az országban dolgozó koreai ENSZ-diplomata kereste meg, és munkát ajánlott neki a kelet-ázsiai országban. Az időközben megözvegyült, a munkájába temetkező asszony hosszan hezitált. Feladata és az abból származó bevétele odahaza megvolt, de a felajánlott tizenkétezer svájci frank, valamint a szakmai kihívás egyszerre volt csábító és izgalmas. Igent mondott, és csupán ekkor derült ki, hogy nem Szöulba, hanem Phenjanba, vagyis a kommunista Koreába kell utaznia. Ez gondolkodóba ejtette, és bár sok ismerőse próbálta lebeszélni az útról, mégis férje egykori közeli barátja, a Bernben élő – 1999-ben elhunyt – Gosztonyi Péter történész tanácsa döntött. Ő javasolta, hogy mindenképpen menjen, mert tejben és vajban fogják füröszteni, remekül megfizetik munkáját. Ugyanakkor Szilágyi Erzsébetnek tudni kell, hogy abból az országból csak azt láthatja, amit vendéglátói akarnak, hogy lásson –hangzott az intelem.

A keleti meglepetés nem maradt el: úgy várták, akár a messiást. Egy hatalmas kétszintes házban szállásolták el, ahol tolmács, sofőr, szobalány és testőr kizárólag az ő utasításaira várt. Nem közölték vele, kit kell gyógyítania. A politika iránt addig és azóta sem különösebben érdeklődő terapeuta Észak-Koreára vonatkozó ismeretei gyérek voltak. Az általa kezelt idősebb férfiról semmit nem tudott, ám meglepte, hogy öt észak-koreai orvos megállás nélkül jegyzetelve, árgus szemekkel figyelte munkáját. Szállásán tévét nézve szembesült azzal, hogy a KNDK akkori pártfőtitkára a páciense. Szilágyi Erzsébet arra kért, hogy ne írjam le a politikus nevét, az ellenvetésre, az olvasó úgy is tudja, hogy kiről (Kim Ir Szenről – a szerk. megj.) beszélünk, azt felelte: akkor sem. Titoktartásra hivatkozva nem beszélt a Nagy Vezér betegségéről, arról azonban igen, hogy nagyon eredményes kezelés vette kezdetét. Eredetileg két hétre érkezett Észak-Koreába. Vendéglátói marasztalták. Végül olyan egyezség született, hogy ezt követően két hónapot tölt betege mellett, majd két hétre hazatér, és azt követően újra jön. Összesen két évig gyógyította a nagyhatalmú pártfőtitkárt, akiről elmondta: tanult, nagyon okos és kifejezetten jó humorú embert ismert meg benne. Szilágyi Erzsébet sem tehetett rossz benyomást a vendéglátókra, akik felajánlották neki az észak-koreai állampolgárságot. „Az öreg fát már nem lehet átültetni” – hárította el diplomatákat megszégyenítő eleganciával a lehetőséget. A terapeuta naplót vezetett a kint töltött időszakról. Amit tömören úgy jellemzett: aranykalitkában élt két évig.

Névjegy

SZILÁGYI ERZSÉBET 1930-ban született Nyírcsaholyban, húszévesen Budapesten segédmunkás, majd ápolónőnek tanult és 1954-ben Sztálinvárosban helyezkedett el. Disszidálási kísérlet gyanújával 1956-ban letartóztatták, csak a forradalom napjaiban szabadult, és ekkor elhagyta az országot. Svájcban telepedett le, azóta is Lausanne-ban él. Volt férje bevezette a nyugati művészvilágba. Beleszippantott a szabadság levegőjébe, majd az észak-koreai remeteállam legfőbb urának kezelője lett. Ma is aktívan gyógyít.