Kritikus tollú, mert a kétezres évtized végétől a Folyékony Kenyér című sörösblogot szerkesztette a gasztronómiával 2007 óta foglalkozó újságíró. Kritikus torkú is, mert hamar megérezte a különbséget a nagyüzemi és a kézműves sör között. „A nagyüzemi sör mélyén még érezhető a mag, amelyből a sörgyártás anno kiindult, de a rengeteg kukorica és víz miatt az ízlelőbimbóknak dolgozniuk kell, hogy kikotorják az eredeti ízek emlékét – vallja. – A kézműves sör ellenben valódi ízkavalkád, amely a másikhoz képest felér egy arculcsapással.”

Forradalmár végül úgy lett belőle, hogy találkozott Kővári Gergő sörfőzővel, akiben emberére lelt, és akit csak „sörpunkként” jellemez. – Mert tudja rólam, hogy a sört puszta termékként kezelő kereskedelmi felfogást elítélem, és azokat a söröket szeretem, amelyeket nem a marketing meg a kihelyezett napernyő ad el, hanem a belefőzött szellemiség – veszi át a szót a Csak a jó sör! nevű, kézműves söröket árusító bolt tulajdonosa. Aki a Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának hallgatójaként Hegyesné Vecseri Beáta docens hatására szakosodott sörfőzésre.

A forradalmár és a sörpunk egy átsörözött éjszaka után kezdte Kósa Kolos fővárosi ősvendéglátóssal trióban megszervezni a kézműves söröknek teret nyitó Főzdefeszt nevű rendezvényt. A sörfőzésben járatos Gergő jelentette a kapcsolatot a vidéki manufaktúrákhoz, a rutinos és gyakorlatias Kolos válaszolta meg a „hogyan” kérdéseket. Dániel a fogyasztó és a kommunikátor szerepéből hozta az ötleteket a sikerhez.

Mert a Józsefváros utcáin-terein megtartott első hazai kézműves sörfesztivál 2011 májusában sikert aratott, azóta további négy követte, és a következőre is csak szeptember elejéig kell várnunk. „Nem árusítunk mindent, ami kézműves, csak ami meg is érdemli, hogy bemutassuk – így Dániel. – A vidéki sörfőzdék a maguk kis piacára szűrt sört termelnek, hogy ha megmarad, akkor se romoljon rájuk. Az első, amit kértem tőlük, hogy a Főzdefesztre az őszinte, szűretlen változattal készüljenek.”

A markáns ízű csiszolatlan gyémántok olyannyira ízlettek a közönségnek, hogy két évvel az első fesztivál megrendezése után Dániel és Kolos saját kocsmákat – mindjárt kettőt –nyitott a fővárosban. Érezték az igényt a kreatív, új hullámos italokra. Gergő a boltja miatt e kezdeményezésnek csak barátként szorít, ám a Bart–Kósa-páros nem kispályán akar játszani – az Élesztő nevű romkocsmában tizenhétféle hazai kézműves sörrel hirdetik, ők mit értenek sörkultúra alatt.

A nedűk Békésszentandrástól Győrzámolyig az ország minden pontjából érkeznek, de főzőstúdió is működik a helyszínen. Ide betérve kicsiben bármely „gerilla” beletanulhat a sörkészítésbe. S ha elég ügyes, akár csapra is verhetik a hordóját. A kocsma szomszédságában hostel, lakásétterem és romkávézó üzemel, de terveznek kézműves pálinkázót is.

„Hosszú távú célunk a sörökhöz illő ételek bevezetésével egyfajta saját sörgasztronómia megteremtése –magyarázza Kolos. – A Léhűtő nevű másik kocsmát is azért nyitottuk a belvárosi bulinegyedben, hogy legyen egy előretolt bástyánk a fővonalas szórakozóhelyek közelében.” Mert a magyar kézművessör-kultúra élharcosai küldetésüket a jó sörért folytatott keresztes hadjáratként élik meg.

Az úton Gergő szerint a skót Brewdog példáját érdemes követni. A főzde szintén a kis manufaktúrák nagy ízeit támogatja a sörpunkszemlélet jegyében. Az Aberdeenhez közeli Brewdog termékeit az Élesztőben is meg lehet kóstolni – igaz, nem olcsón. Persze van, amire megéri áldozni. Mert – ha már újra a skótoknál tartunk – Robert Burns klasszikusa így zárul: „Culám, cipőm is eladó, a jó sör, ó, a búra jó.” És még mennyi minden másra.