Péter tősgyökeres kőbányai srác, amit le sem tagadhatna, hiszen egyik kedvenc épülete éppen a Dreher sörgyár kazánháza, amelyet már többször is megfestett. – Lenyűgözött a gyárkémény monumentalitása. Talán ez a legnagyobb Budapesten – mondja a harmincegy éves művész. Anyja még a Zala megyei Eszteregnyéről, apja pedig Karcagról utazott fel a fővárosba. Péter Kőbánya békés kertvárosi övezetében nevelkedett fel, ide járt óvodába és általános iskolába is. Bár nyolcadikos korában nagyon szeretett volna a Vörösmarty gimnáziumban tanulni, ahová a nővére is járt, félt, hogy nem lesz elegendő pontja a felvételin. Így inkább követte egy barátja példáját, aki mindenáron cukrász akart lenni, és jelentkezett a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakközépiskolába.

Noha a szülei noszogatták, hogy felvételizzen a Kisképzőbe vagy olyan iskolába, ahol művészeti képzés folyik, Péter nem volt elég határozott. Pedig később kiderült, hogy még a Vörösmartyba is felvették volna. Maradt tehát a cukrászat, amire korán ráunt. Művészet nélkül viszont képtelen volt meglenni, jelentkezett tehát a budapesti Harlekin Gyermekszínházba. – Kiskoromban sok Kölyökidőt és ifjúsági filmet néztem, így kedvet kaptam a színjátszáshoz – idézi fel a gyerekéveket. Öt éven át szerepelt darabokban, eljátszotta Árgyélus királyfit, volt bohóc, és Csongort is alakította Vörösmarty klasszikusából. Érettségi után Londonban lett gyerekcsősz, de néhány hónap után rátört a honvágy. A család, a barátok és a kedvenc fővárosa visszavárta.

Amikor hazatért, elhatározta, hogy a cukrászat és a színészet helyett festészettel fog foglalkozni. Tanára nem volt, autodidakta módon képezte magát. Felkereste az Artitude online galériát, amely megszervezte Péter első kiállítását. A szárnyát bontogató művész geometrikus formákból alkotott portrét John Lennonról, Marilyn Monroe-ról, és Picasso munkásságára hajazó képeket is készített. A legnagyobb elismerést viszont horvátországi sorozata aratta, amelyen a tengerparti házakat dülöngélős, részeges perspektívában festette meg. Sajnos azonban egyik témát sem érezte magáénak. Mígnem 2009 telén Kőbányáról buszozott Rákoskeresztúrra, s feltárult előtte a gyárépületek és a vasúti sínek látványa.

– Mindig is a rideg, fémes, lepusztult gyárépületek keltette érzést kerestem – meséli Péter, akit az üresen tátongó ablakok és a falakra fújt graffiti megbabonázott. Ezután már tudatosan kereste a helyszíneket a külvárosban. A Dreher sörgyár mellett az elbontott Kőbánya-Kispest metróállomást és a ferencvárosi Herz szalámigyárat is vászonra varázsolta. A képek aljára tiltójeleket és a fővárosból ismert szimbólumokat applikált. Idővel már a belvárost is felfedezte, kaotikus kollázsokba helyezve a Nyugati pályaudvart, a Moszkva teret és a Corvin bevásárlóközpontot galambok, buszok, jelzőlámpák, villanypóznák és gumiabroncsok színes-koszos társaságában.

Budapestbe olyannyira beleszeretett, hogy barátai unszolására létrehozta a Budapest Avantgarde blogot. Szabó-Lencz Péter a bejegyzéseit kizárólag az utcaművészetnek szenteli, Avantgarde Petyka néven az összes jelentősebb budapesti és külföldi falfirkát bemutatja, és beszámol az aktuális, street arthoz kapcsolódó kiállításokról, versenyekről. Elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2011-ben elnyerte a Goldenblog fődíját kultúra-szórakozás kategóriában.

Urbánus grafikáit újabban kanapéra, szófára is nyomtatja. Átértelmezett már egy békebeli nyugágyat és egy ’73-as Vico Magistretti tervezte kanapét is. Péter tervezi, hogy a közeljövőben a képeit átjáró budapesti életérzést pólókra, párnákra és kerékpártáskára is elhelyezi. S hogy más külföldi nagyvárosok is szóba jöhetnek? – Ahhoz, hogy átadjam egy város hangulatát, huzamosabb ideig kellene ott élnem. De nekem Budapest megad mindent.

Budapest Avantgarde 8