Fel kell hát ébreszteni a kialudt vulkánokat, vissza kell hozni a tüzet, az életet a hegyre – értettek egyet a somlói borászok.

Az év leghosszabb nappalát követő Szent Iván-éj sokak szerint a csodák éjszakája. Évszázadok óta tüzek gyúlnak e napon, miért ne kezdődhetne ekkor a somlói újjászületés? Beindult a gépezet, egyre több pincészet csatlakozott a tervhez, és mire sikerült elérni, hogy a nagy napon a gyorsvonatok is megálljanak Somlóvásárhelyen, az összes szálláshely elfogyott a környéken.

A legtöbb pincészet már napközben várta a vendégeket, de mivel mindenki éjszakára készült, csak délután kezdett benépesülni a hegy. Akkor viszont mintegy varázsütésre. Bár a tervek szerint a nyitott pincéket lobogó tűz vagy gyertya fénye jelezte, a program kezdetét pedig a hegy kápolnáinak este tízkor egyszerre megcsendülő harangjai, alkonyatkor már csapatokba verődött turisták rótták az ösvényeket. Néhány pincészetnél kulturális programról, másutt jó falatokról is gondoskodtak.

A Somlói Apátsági Pincészet kerti asztalánál kellemes társaságba csöppentünk. Lelkes amatőrök és kőkemény profik élvezték a borász, Fazekas Tibor vendégszeretetét. A kényeztetés nem hétköznapi: juhfark borokat kóstoltunk 2012-től visszafelé, egészen 2008-ig. A jellegzetes somlói ásványosságot leheletfinom édesség kíséri, ez ad e remek fajtának egyedi karaktert ennél a pincészetnél. Búcsúzóul bekeményítettünk, és a 2009-es furmint intenzív, tűzköves ásványosságát ízlelgetve indultunk feljebb a hegy szoknyáján, a következő pincészet felé.

Sötétedett, haragos felhők gyülekeztek, de meteorológus barátnőnk megnyugtatott, este tizenegy előtt nem várható eső. Barátságos kertbe léptünk, a térkép szerint ez a Puchinger Pince, ám mégis úgy tűnt, itt nem várnak látogatót. Kiderült, a jelzett hely a szomszédban van, de el ne menjünk, van itt is bor, érdemes kóstolni. Rizling kerül a pohárba, készítője, Feri papa büszke rá nagyon. Azt mondja, nem mindenhol kóstolunk ám ilyen bort. Amíg a tiszta, őszinte rizlinget kortyolgattuk, Feri papa mesélt. Gyerekkorában itt végig szőlő volt, fel, egészen a hegy tetejéig. Most meg el van minden vadulva. Pedig milyen szép vegyes ültetvények voltak! Még az öreg Ferenc Jóska is innen hordatta a bort.

Sötétbe borult a hegy, a túrázók lámpafénynél keresik az utat. A nyomtatott térképek lobognak a szélben, de az eső nem eredt el. Barcza Bálint pincéjénél csapott le a bortúra kezdetét jelző harangzúgás. A hömpölygő tömegben Barcza gazda és párja alig győzte a kiszolgálást. A fiatal borász a Kreinbacher birtokon kezdett dolgozni, majd 2007-ben készítette első saját borát. Azt mondja, leginkább a hárslevelű izgatja, szeretné megmutatni, mire képes ez a fajta Somlón, de elsodorta a kavalkád, a mondatot befejezni sem tudja, tele kell töltenie az üres poharakat.

Az eső a Hollóvár Pince teraszán eredt el. Takács Lajosék ízletes salátákkal és parázson sült finomságokkal várták a vendégeket. Szűken vagyunk, de a légkör barátságos, a bor finom, mint a Hollóvárnál mindig. A szomszédban Tóth Péter, valamint a Somlói Vándor – azaz Kis Tamás – kínálja legújabb borait. Fiatalok, lelkesek, örülnek az érdeklődésnek.

Stephan Spiegelberg pincéje a túra legtávolabbi pontja. – Vagy a legközelebbi, attól függ, honnan nézzük – mosolyog a félig német, félig magyar borász, majd szomorú mosollyal nyugtázza: elkéstünk. Most lett vége a zenének. Pedig nagy buli volt. Maradt még egy kis cserépben főtt csülkös bab, nem kérünk? Kértünk.

Lassan hasad a hajnal, ideje indulnunk a csúcsra. A meredek ösvényen fölfelé Stephan lelkesen mesél. „Én annyira izgultam, hogy mi lesz ebből a mai éjszakából. Nagyon készültem rá, mert ez volt az első alkalom, hogy az emberek feljöttek a hegyre. És tudod, mi a legjobb? Nem volt egyetlen részeg sem. Jövőre újra megcsináljuk.”

A Somló csúcsa lassan bontakozott ki a derengésből. Hazafelé eltévedtünk, reggel hat óra is elmúlt már, mire ágyba kerültünk. Ezt a tanulópénzt boldogan fizetjük. Jövőre már biztosan táblák jelzik az utat.