A korona diktál
Gőzerővel folyik Cambridge hercege és családja londoni rezidenciájának felújítása. Vilmos gyermekkorának színhelyén képzeli el jövőjét Katalinnal és a rövidesen érkező, a trónöröklés rendjében a harmadik helyet elfoglaló királyi bébivel. Ha kimondatlanul is, a két évig látogatható show cáfolni kívánja azt a tévhitet, hogy a királyi család tagjai közül csak a néhai Lady Diana Spencer és Katalin számít divatdiktátornak.
A fiatalon bájos, nádszálderekú II. Erzsébet, de különösen a „másodhegedűsi szerepe” miatt kevésbé szigorúan megítélt húga, Margit hercegnő is egyszerre követte a trendeket és befolyásolta választásaival a XX. század második felének öltözködését. A kiállítás kurátora, Cassie Davies-Strodder huszonegy ruhát helyezett el a nagy tárlókban, azokból az évtizedekből válogatva, amikor Erzsébet, Margit és Diana divatszempontból a csúcson volt. A királynő képviseli az ötvenes, Margit a hatvanas-hetvenes, míg Diana néhány kirívóbb darabja a nyolcvanas éveket.
Amikor II. Erzsébet 1952-ben, mindössze huszonhat évesen megörökölte a trónt a váratlanul elhunyt VI. Györgytől, öltözködési tanácsadói előtt több kihívás is tornyosult. A puszta divaton kívül figyelembe kellett venni fiatalságát, lehetőséget kellett adni a háború utáni megszorításokból ocsúdó brit divatházaknak a villogásra, s közben szem előtt kellett tartaniuk a fekete-fehér televíziózás szabta korlátokat is, ezért a világos színekre összpontosítottak. A külföldi utakon pedig, ahogy ma is, ügyeltek a nemzeti szempontokra, érzékenységekre.
Amikor csak lehetett, igyekeztek helyi motívumokat „becsempészni” az uralkodó viseletébe. A királynői gardróbból származó öt darab kiváló reklámja Erzsébet két kedvenc divatházának: az egyiket Norman Hartnell, a másikat Hardy Amies neve fémjelzi. A legbeszédesebb talán az a smaragdzöld vállpánttal és szoknyadísszel „feldobott”, elefántcsont-árnyalatú estélyi ruha, melyet II. Erzsébet első ízben 1961-ben, Pakisztánba és Indiába tett látogatásán viselt, a pakisztáni elnök, Ayub Khan által adott vacsorán. A nemzeti színek tükrözésével Erzsébet megadta a tiszteletet vendéglátójának, a díszítetlenül hagyott felsőrész alkalmas volt a királyi jelvények elhelyezésére, ugyanakkor a viszonylag szűk szoknya jelezte a divat elmozdulását a „függőleges” irányzatok felé.
Egy pillanatig sem kétséges, hogy a három „divatikon” közül Margit élvezte a legnagyobb szabadságot, neki volt – még betegségei előtt – a legvidámabb élete. A rebellis (értsd parti- és italkedvelő, jóképű udvarlókkal „körbevett”) hercegnő szívesen hordott élénk, feltűnő színeket. Marc Bohan-nek, a Dior ház művészeti igazgatójának kreativitását tükrözi az a II. Erzsébet 1977-es ezüstjubileumára készült karcsúsított, kékes-lilás darab, amely egyszerre viseli magán Jackie Onassis és a Beatles hatását. Ismeretlen alkotótól származik egy krémszínű selyemszatén, mélyen dekoltált, vállpántos koktélruha, melyet a szemlélő előbb azonosítana Marilyn Monroe-val, mint a királynő húgával.
Csalódnak azok, akik a testhez álló, fekete Versace-„durranást” remélték viszontlátni a Dianának szentelt részben. A bulvárfotósok kedvencét, későbbi áldozatát – akinek öltözködése mindennapos elemzés tárgya volt – nem különösebben dicséri a Jacques Azagury által tervezett 1985-ös táncruha. A szintetikusbársony anyag, a hangsúlyozott válltömések, az ejtett derék, a túlméretezett romantikus masni, a flitterek és üveggyöngyök a nyolcvanas évek jellegzetességei. A világ volt „legszebb asszonya” jobban választott, amikor Bruce Oldfieldra bízta az 1986-os szaúd-arábiai útra kiválasztott tűzpiros estélyi ruhát, ennek magas nyaka, hosszú ujja és földig érő szoknyája tökéletesen illett az alkalomhoz. Azt majd csak a megfelelő időbeli perspektíva dönti el, hogyan értékelhető a Katalin hercegnővé vált Kate Middleton divatérzéke és hatása a nagy elődökkel való összehasonlításban. Mindenesetre a kurátor nem vállalkozott semmilyen latolgatásra.
