Igaz, a részvételi díj – főleg az akkori bérekhez képest – tetemes volt. Százötvenezer forint. – Édesapám odaadta a felét kárpótlási jegyben, de úton hazafelé elveszítettük, aztán valahogy mégis összejött – folytatta. Diána tehát elutazhatott Chicago közelébe, Rosta Károly – vagy ahogyan mindenki szólítja, Karesz – életét pedig örökre megpecsételte a kaland: a középiskolás diákcserék szervezésével foglalkozó, amerikai központú nemzetközi alapítvány, az AFS önkéntese, később pedig a székesfehérvári körzet elnöke lett. Méghozzá olyan eredményesen, hogy az idén neki ítélték oda a szervezet legmagasabb elismerését a Galatti-díjat, amelyet a hálózat aktivistái közül évente mindössze hárman kapnak meg.

Pedig az AFS (American Field Service, azaz Amerikai Harctéri Szolgálat) több mint nyolcvan partnerországban csaknem 13 ezer önkéntessel van jelen. Katonás nevét elődjétől, egy még az első világháború idején Párizsban élő amerikai fiatalok által szervezett elsősegélynyújtó egységtől örökölte. A polgári önkéntesekből álló csapat a második világháború frontjain is aktív volt, majd a béke beköszöntével tagjai úgy döntöttek, megpróbálják közelebb hozni egymáshoz a különböző nemzetek fiataljait. Hittek abban, ha megértik és elfogadják a világ kultúráinak sokszínűségét, talán a háborúkat is könnyebb lesz elkerülni. 1947-ben ötvenegy résztvevővel kezdték a diákcseréket, amelyek máig több mint négyszázezer középiskolás és fiatal felnőtt számára teremtettek lehetőséget néhány hónapos vagy egyéves külföldi tanulmányútra.

A fiatalokat külföldön azonnal a „mély vízbe” dobják: fogadószülőknél laknak, hétköznapi iskolába járnak, így rákényszerülnek a nyelvtanulásra és a helyi szokások, hagyományok megismerésére, ami Rosta Károly szerint pótolhatatlan élményt és hosszú távon is hatalmas előnyt jelent. – Igazi világpolgárokként térnek haza, olyan kapcsolati tőkével a tarsolyukban, amellyel bárhol feltalálják magukat – magyarázta, és példaként saját gyermekeit hozta fel. Merthogy mindhárom lánya és a fia is töltött egy-egy évet külföldön, az Egyesült Államokban, illetve Olaszországban. – Diána az USA-ban már akkor tanult üzleti ismereteket, interjúkészítési módszereket, amikor itt Magyarországon még azt sem tudtuk, mi fán terem ez – mesélte lelkesen. – Aztán főiskolásként a kinti kapcsolatainak köszönhetően – miközben korábbi fogadó szüleinél lakott – ott tölthette szállodai gyakorlatát.

Ennek is köszönhető, hogy itthon egy amerikai szállodaláncnál kapott munkát, most pedig az AFS 23 éve működő magyarországi irodájának programigazgatójaként dolgozik. A másik három gyermekének is segített az elhelyezkedésben a nyelvtudás. Sőt egészen kivételes karrierek is kapcsolódnak az általa és önkéntes társai által szervezett diákcserékhez. Egy vezető japán építésziroda tulajdonosának jobbkeze például egy olyan magyar fiatalember, aki először az AFS szervezésében került ki a szigetországba, majd ott végezte el az egyetemet is – kezdte a felsorolást. – Van olyan egykori cserediák, aki ma egy nemzetközi könyvvizsgáló cég németországi irodájában dolgozik. Az egyik hazai minisztérium kínai szakreferense ugyancsak a szervezet közvetítésével ismerkedett meg az ázsiai országgal. Ráadásul őt a szülei eredetileg Németországba akarták küldeni, de végül – Karesz rábeszélésére – elengedték Kínába.

Akkortájt Rosta Károly már a legtapasztaltabb önkéntesek közé tartozott: nemcsak többszörös küldő, hanem kétszeres fogadó szülő is volt. 1994-ben egy thaiföldi diáklány, Majocska érkezett hozzájuk. – Az egyik lányom éppen akkor utazott Olaszországba, így „üresedés” volt otthon – idézte fel az azóta is tartó kapcsolat kezdetét. Majocskát, aki ma már egy kétéves kisfiú édesanyja, máig távoli családtagnak tekintik, az utóbbi években kétszer is találkoztak, és jókat beszélgettek vele – magyarul. Jelentkezik néha az ecuadori Paulina is, aki ugyancsak egy évet vendégeskedett az otthonukban. Rosta Károly azonban nemcsak rájuk, hanem az összes „AFS-gyermekére” büszke. Neki is köszönhető például, hogy egy Balatonlellén nevelőszülőknél élő roma kislány, Bogdán Kármen az idén egy évre Olaszországba utazhat.

Az egy tanévre szóló diákcsere részvételi költsége ugyanis nem kevés, többnyire kétmillió forint körül alakul. A Galatti-díjjal azonban egy 2500 dolláros részösztöndíj is járt. Ezt a pénzt Kármen kapta meg, további 300 ezer forinttal segített a magyar AFS-iroda, és hajlandó volt engedményre a fogadó olasz fél is, amely hasonló feltételekkel egy ugyancsak hátrányos helyzetű gyermeket küld Magyarországra. Székesfehérvár környékére évente 10-12 külföldi diák érkezik, és ugyanennyien utaznak innen más országba, vagyis Rosta Károly az elmúlt két évtizedben 250-300 fiatal érkezésében és kiküldésében működött közre. Szervezik a fogadó családokat, egyeztetnek az iskolákkal, és segítenek felkészülni az éppen külföldre készülő hazai gyerekeknek.

 – Nem könnyű –mondta –, de szép feladat megtalálni a leendő fogadó családokat, amelyek egy egész évre otthont adnak egy idegen kultúrából jött fiatalnak. Vannak hat-hétszeres AFS-szülők is, a többség azonban alkalomszerűen csatlakozik a programhoz. Ők különösen számítanak a már tapasztalt önkéntesek támogatására, és ezt meg is kapják. Rendszeres szülői értekezleteken adnak tanácsokat a befogadó családoknak, az általában a nyár végén érkező külföldi gyerekeket pedig kéthavonta látogatják, segítik a beilleszkedésüket. Egymást követik a közös programok: városnézés, grillparti, ahol a vendég fiatalok saját kultúrájukból adnak ízelítőt, lecsófesztivál, sportnap. December elején pedig minden Magyarországon lévő AFS-csere diák Székesfehérváron vesz részt a központi Mikulás-ünnepségen, amelyen a nagyszakállú ajándékosztó szerepét hagyományosan Rosta Károly alakítja.

 – Ehhez ragaszkodom, mert tudom, hogy akik ott vannak, mindig emlékezni fognak rá – mondta, és boldogan beszélt arról, mennyire meghatódott, amikor Venezuelában egy volt magyarországi cserediák szobájában egy a komódon álló fényképen Mikulás-önmagát látta viszont. Gondok persze mindig adódnak. Van, hogy két-három családot is megjár egy cseregyerek, amíg jó kapcsolat alakul ki a befogadókkal, és bizony előfordul, hogy az évente Magyarországon vendégeskedő 80-90 külföldi ifjúból három-négy idő előtt kénytelen hazautazni. Általában azért, mert megszegik az AFS szabályait. – Nem kell drákói szigorra gondolni, egyszerűen olyan elvárásokról van szó, amilyenek egy normális családban is megszokottak – magyarázta Rosta Károly.

A vendég fiatalok például nem maradhatnak ki az iskolából, vagy nem utazhatnak egyedül külföldre. Még Magyarországon belül is csak az első három hónap elteltével, a helyi viszonyok megismerése után mozoghatnak szabadon, a fogadó szülőket pedig mindig értesíteniük kell a hollétükről. Rosta Károly tapasztalatai azt mutatják, hogy még a korai elválás sem okoz mindig rossz szájízt. – Volt nálunk egy brazil, amolyan nyughatatlan, bulizós, igazi latin lány – hozott fel példának egy ilyen esetet. – Nagyon sokat vitatkoztunk vele, aztán végül idő előtt hazautazott. Ám azóta is kapok tőle a Facebookon kedves üzeneteket. Legutóbb például azt írta: „Karesz, úgy szeretlek, mint a pálinkát!”

Névjegy

Rosta Károly 1951-ben született Székesfehérváron. Az ottani József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán szerzett üzemmérnöki diplomát. 1975-ben helyezkedett el a Videotonnál, a cég megszűnése után számítógépszervizekben dolgozott. Négy felnőtt gyermeke van. Húsz éve az AFS önkéntese, 2004 óta a szervezet székesfehérvári körzetének elnöke. A ma már nyugdíjas, négyszeres nagypapa két dologra igazán büszke az életben: a családjára és az AFS-ben végzett munkájára.

FOTÓ : KURUCZ ÁRPÁD