Így hát a konyhai megbeszélésekbe nem szoktam belefolyni. Inkább bölcsen hallgatok, és nagy örömmel megeszem, amit Isten ajándékaként elém tesznek – magyarázza Bosák Nándor (képünkön) római katolikus püspök a debreceni Ikon kézműves étteremben. Egymással szemben ülünk a terített asztalnál, és ebédünkre várunk, amely ezúttal nem lesz meglepetés, elvégre az ünnepi fogásokat éppen a püspök atya szája íze szerint állították össze. Először spárgalevest eszünk fürjtojással, utána tanyasi csirkéből készült paprikást vajas galuskával, desszert gyanánt pedig epres joghurthabot veszünk magunkhoz.

E menü a bizonyság arra, hogy Bosák Nándor nemcsak bölcs ember, de ízlése is van, méghozzá nem is akármilyen. Én magam például a spárgalevest – bármennyire is imádom Istennek ezt a szezonális növényajándékát – még soha nem ettem fürjtojással. Mea maxima culpa, bevallom, bűnös mulasztás volt, merthogy tökéletesen illik hozzá. E ponton persze fölmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy egy magamfajta firkászéletű, léha ember miért is ebédel együtt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nagy tekintélyű püspökével, aki már magával a pápával is ült egy asztalnál, de el kell áruljam, hogy étkezésünk csak részben zártkörű. Mintegy tucatnyian vagyunk, újságírók, politikusok, papok és persze vendéglátósok, az alig egyéves Ikon étterem tulajdonosai.

Utóbbiak ugyanis azt találták ki, hogy időről időre vendégül látják a cívisváros egy-egy díszpolgárát, elkészítik a kedvenc ételeit, amelyeket aztán föltesznek az étlapra is. Az első vendég Aradi Csaba volt, a Hortobágyi Nemzeti Park egykori igazgatója – neki báránypecsenyét sütöttek Pékné módra. Most Bosák Nándort kérték föl, mégpedig abból az alkalomból, hogy idén nyáron ünnepli pappá szentelésének ötvenedik, s püspökké fogadásának huszadik évfordulóját. Bosák Nándor 1993-as püspökszenteléséről az MTI akkor azt írta: a ceremóniát Paskai László bíboros, esztergomi érsek vezette, aki fölidézte II. János Pál 1991-es debreceni látogatását, amikor a katolikus egyház feje a református nagytemplomban ökumenikus istentiszteleten vett részt.

E mozzanat azért is említésre érdemes, mert éppen II. János Pál volt az a pápa, akivel – mint korábban szó esett róla – Bosák Nándor kétszer is együtt ebédelt. Rákérdeztem e kivételes alkalmak részleteire, mire a püspök elmesélte, hogy tizenketten ültek egy asztalnál. Fesztelen, derűs hangulatban ettek. Angolul társalogtak – ám arra sajnos már nem emlékezett, hogy mi volt a menü. Az olasz konyhát pedig nagyon szereti, főleg a könnyű, zöldséges ételeket és a halakat.

Ez utóbbiakat olyannyira, hogy még ma is meghatottan emlékszik vissza arra a vajban sütött pisztrángra, amelyet pedig nem is olasz földön, hanem valahol Bélapátfalva környékén fogyasztott el sok évvel ezelőtt, amikor még az Egri Hittudományi Főiskola rektora volt. A hal fűszerezésére már nem emlékszik, de élénken él emlékezetében az a csodálatos krumplipüré, amelyet köretként szolgáltak föl hozzá. Édes Istenem, azok a régi pisztrángok Heves megyében, szülőföldemen…

Nos, nem véletlenül részletezem mindezt, a mindennapi betevő témája ugyanis Bosák Nándor hivatásának egyik központi gondolata. – Püspöki kinevezésemkor a „Törd meg az éhezőknek kenyeredet!” jelmondatot választottam, mert úgy gondolom, ebben a világban az ember, akármilyen is az anyagi helyzete, mindig „éhező”, mert szüksége van az Igazságra. Az evangélium által ezt nyújthatom nekik, hiszen: „van mit megtörnöm” – magyarázza két falat között. Ilyen előzmények után jogos a kérdés, hogy Ferenc pápához hasonlóan vajon ő maga is szokott-e sütni-főzni, serényen szorgoskodni a konyhában. A püspök úrnak fölcsillan a szeme, s hosszan eltűnődik. Láthatóan keresi a megfelelő szót. Majd egyenesen a szemembe néz, s röviden annyit mond: nem.