Szégyenlős robotok
A Daft Punk végtelenül szégyenlős. A hetvenes évek derekán született zenészek, Thomas Bangalter és régi barátja, Guy-Manuel de Homem Christo már az 1997-es első stúdióalbumuk óta többnyire maszkban lép fel. A magazinok hasábjain sem mutogatták nagyon magukat. A tizenéves koruk óta együtt zenélő páros azt akarta, hogy ne az arcuk, hanem kizárólag a zenéjük legyen ismert. Persze adtak az imidzsre is. A második lemezük után határozták el, hogy végre megmutatják magukat: robotjelmezben.
– Nem akartunk robotok lenni. Egy baleset okozta az egészet a stúdiónkban. A zenegépünkön dolgoztunk, amikor az pontosan délelőtt kilenc óra kilenc perckor, szeptember 9-én, 1999-ben felrobbant. Mire magunkhoz tértünk, azt vettük észre, hogy robotok lettünk – viccelte el az imidzsváltást Bangalter a Remix Magazin Onlinenak. Az új külcsín egyszerű, de látványos lett. Színes, elegáns ruhákba bújtak, Homem Christo arany, Bangalter pedig ezüstösen csillogó robotsisakot vett magára, mindkét fejfedőn LED lámpák villogtak.
Hogy a fiatalabb generációt is megnyerjék az új lemezzel, felkérték a legendás japán rajzfilmrendező Matcumoto Leijdzsit, hogy készítsen a slágergyanús zeneszámokhoz videoklipeket. A zenecsatornákon egymást követték a Daft Punk pár perces, régi stílusban megrajzolt animéi, ezekben egy kék bőrű űrbéli együttest rabolt el egy gonosz producer, hogy a Földön keressen velük egy rakás pénzt. A folytatásos történet a tévé elé szegezte a rajongókat, a sorozatból musical is született. Karrierjüket robotként folytatták Bangalterék, de megmutatták rajongóiknak a „sötét oldalukat” is. A harmadik album zenéje komorrá és monotonná, klipjei horrorisztikussá váltak. Az egyikben például egy műprotézissel ellátott robotgyermek énekelt. A Daft Punk a színes göncök helyett tetőtől talpig fekete bőrruhában jelent meg, sőt, a LED izzók sem világítottak a robotmaszkokon. Bár az új lemezt sokan nehezményezték, a koncertturné újra tömegeket vonzott. A két robot egy hatalmas, a zene ritmusára villódzó piramis tetejéről játszott.
A meglepetések nem értek véget. A Daft Punk olyat csinált, amibe más DJ bele sem fogna. Művészfilmet forgattak, majd bemutatták a cannes-i filmfesztiválon. Az alkotásban a két robot egy kisvárosba utazik, hogy átessenek egy emberré alakító operáción, de az balul sül el, így elzarándokolnak a sivatagba. A film vegyes fogadtatást kapott, de Párizsban az éjféli vetítéseken sikeresen szerepelt.
A zenei trendeknek hátat fordítottak legújabb albumukkal, mellyel a mai, pörgős számok helyett a diszkózene hőskorában tettek időutazást. A lemezbemutatót cseles módon nem egy világváros híres klubjában, hanem egy isten háta mögötti ausztrál faluban, Wee Waaben rendezték meg. Bár a két DJ nem jelent meg, a parti egy hatalmas táncparketten zajlott, amelyet négy hangszórótorony és tizenhat reflektor vett körbe, a fényeket pedig egy hattonnás diszkógömb szórta szét.
A múltidéző koronghoz a két robot újra elegánsra vette a figurát, fekete bőrruhájukat fekete flitteres öltönyre cserélték, a ruhákat az Yves Saint Laurent francia divatcég tervezte számukra. Az 1970-es évekre hajazó zeneanyag munkálataiban olyan öreg motorosok is segédkeztek, mint a dús bajszáról és méretes napszemüvegéről ismert olasz zeneszerző-producer, Giorgio Moroder, a Chic diszkócsapatot alapító gitárvirtuóz, Nile Rodgers vagy a lírai dalaival befutott Oscar-díjas Paul Williams.
Erős csapat, nagy nevek. Robotok és emberek nem dolgoztak még így együtt.
