Nem véletlen, hogy az 1950-ben született dán krimiíró első regénye őrült-szimuláns náci tisztekről szóló thriller volt. Adler-Olsen ugyanis sűrűn találkozott olyanokkal, akik csak tettették az őrületet. Ez szerinte nem csoda, és apját idézve úgy fogalmazott a Népszabadságnak adott telefoninterjújában: „Nehéz a való világban élniük a felnőtteknek.” A thriller az őrület műfaja, amelyben szerinte a főszereplők fejében zajló történéseket egy külső szemlélő sokkal jobban ismeri, mint maguk az érintettek.

A nemzetközileg magasan jegyzett, bár a hazai könyvpiacon csak két thrillerével jelen lévő író Carl Valdemar Olsen néven született. Édesanyja kedvenc svéd operaénekese, Jussi Björling után máshogy kezdte el szólítani alig pár hónapos gyermekét. Amikor az iskolapadra érett fiúval közölték, hogy a tanárok biztos nem fogják Jussinak hívni, ő erre fejvesztve menekült. A szülők nem tehettek mást, királyi engedéllyel anyakönyveztették gyermekük harmadik, finn eredetű keresztnevét.

Az anyai ágról származó Adler is később került csak a képbe. Ez kellett ugyanis ahhoz, hogy elvehesse élete szerelmét, Hanne Larsent, aki amúgy soha nem ment volna hozzá egy a saját magáéhoz hasonlóan átlagos családnevű férfihoz. Az író mindenesetre optimistán tekint a több évtizedes párkapcsolatra: „Biztos vagyok benne, hogy a házasságunk örökké fog tartani, mindennek alapja a humor.” Bár egyetemistaként, a vietnami háború elleni tiltakozásként sterilizáltatta magát, mondván, erre a világra nem kell több gyerek, később az egészet „visszacsináltatta”. Sikeresen, harminckilenc évesen apa lett.

Adler-Olsen az orvostudomány és statisztika mellett filmezni is tanult, de írásra adta a fejét. Szerinte „ könyvekkel sokkal nagyobb hatást lehet elérni, mint egy másfél órás filmmel, jobban beleéli magát a befogadó a szituációkba; mélyebben megismeri a karaktereket az olvasás során. Így is minden egyes eddigi történetéből készül film, első regényéből például német–amerikai koprodukcióban, és magyarországi forgatási helyszínekről is szó esett már.

A koppenhágai rendőrség Q-ügyosztályának eseteiről magyarul is olvashatunk, eddig két kötet jelent meg az Animusnál, őszre várható a harmadik. A főhős, Carl Mörck nyomozó bevallottan önéletrajzi ihletésű, már a közös keresztnév miatt is. – Mörcknek van jó pár olyan tulajdonsága, amelyet szégyellek magamban. Főleg a lustaságot meg a túlzott, kegyetlen őszinteséget – mondja Adler-Olsen. A detektív családneve is beszédes: sötétet jelent dánul, noha ez csak egy érdekes egybeesés. Az író visszaemlékszik apja egykori betegére, akit szintén így hívtak: megölte a feleségét, majd ebbe őrült bele, egyszerre volt jó és gonosz a karaktere. Adler-Olsen szerint ilyen a hőse is, erre majd a bűnügyi sorozatban – melyet az eddig megírt leghosszabbra, tehát tízrészesre tervezett – fény is derül. A dán szerzőnek van jó néhány rejtett oldala is. Egy videojáték-fejlesztő cég tulajdonosa, emellett „zéró energia” házakat épít: célja, hogy az olyan nagyvárosok nyomornegyedeinek lakói is, mint Rio de Janeiro vagy Johannesburg, kevés pénzből emberhez méltó fedélhez juthassanak.

Adler-Olsen szociálisan érzékeny szerző; élesen bírálja a dán politikát az intolerancia miatt – különösen, ha bevándorlókról van szó. – A hatalom akkor jó, ha jól bánnak vele, de ez sajnos manapság egyre ritkább. Legutóbb jó hatalomgyakorlást Nelson Mandelánál láttam, bár Dániában is elég sokáig működött az igazi demokrácia. A képviselőknek meg kellene tanulniuk, hogy ők nem a választók urai, hanem szolgái – hangoztatta.

Bár hívőnek vallja magát, pontosan nem tudja, miben hisz. Ennek oka, szavaival élve: „Isten olyan nagy, hogy nem is lehet igazán megérteni.” Inkább csak hátradől, és próbálja a lehető legjobbat tenni. Alkotni.