Lány gitárral

Számít, hogy honnan jön? Számít, hogy kicsoda? Nem csak az, hogy tudni lehessen róla, mit csinál? Mit várhat, aki meg fogja nézni-hallgatni? Azt meg onnan tudni, hova érkezik.

Kellenek az olyan helyek, amelyek hitelesítik az előadókat, akik ott lépnek föl. Mert kétféle oka lehet annak, ha a kíváncsi magyar elmegy valakit meghallgatni. Vagy azért vált jegyet, mert pontosan tudja, ki az és mit csinál. Vagy azért, mert ott lép föl, ahol már látott élményt adó előadókat, pedig előtte nem is hallott róluk semmit.

A38
A38

Naná, hogy az A38 kihasználja a világszintű internetes szavazás eredményét, miszerint a földkerekség legjobb helyének választották. Nagy dicsőség, de nem ez az igazán fontos, hanem az, hogy miért szavazták meg annyian.

Hogy miért gyűlik a nép a budai Duna-parton horgonyzó uszályra, és még inkább, hogy miért jön szívesen ide a dzsessz- és világzenei muzsikusok krémje.

Az a lényeges, hogyan tudta ez a hely megteremteni a zeneestek üdvözítő hangulatát: az éppen ott jót és megismételhetetlent teremtő művészek és a rájuk teljesen nyitott, a sosem voltra fogékony közönség bensőséges és inspiráló együttlétét.

Ez ma már le van játszva, a szervezőknek csak annyi a dolguk, hogy ne lazítsanak, mindig szemük előtt tartsák, aki idejön közönségnek, bízik bennük, megkapja a minőséget, ami kijár ennek a kies fővárosnak.

Most például Svájcból – közvetlenül Münchenből és Grazból – jön egy gitáros lány, angolul, franciául és svájci németül (alemannul) énekli saját dalait. Éppen harmincéves, de már nyolc éve fellépett Montreaux-ban a dzsesszfesztiválon, azóta meg bejárta a világot, folyton úton van, ahogy kell. Már második zenekarát nyűvi.

Dzsesszénekes, de ez ma már nem pontos megnevezés senkire: bluest ad elő, vagy inkább folkzenét, rockot is, de nem zúzós, inkább art-rock az. Mindegy, jó hallgatni, mert erős hangja, az van neki, aztán meg az előadása „bátor és mesés, igazi lány ő »határok nélkül«”, ahogy a The Sunday Times írta róla.

I!

05.04.

KEZDÉS: 19.30

HELYSZÍN: A38 Hajó (Budapest XI., Pető híd, budai hídfő)

CÍM: Sophie Hunger (ének, gitár, zongora)

KÖZREMŰKÖDIK: Simon Gerber (gitár) Alexis Anérilles (trombita) Sara Oswald (cselló) Alberto Malo (dob)

ELŐZENEKAR: Jónás Vera Experiment

JEGYÁR: 2500 Ft, elővétel: 2000 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.