Dankó Ferenc az efféle egyszerű, de hatékony trükköket az eskrima szülőhazájában, a Fülöp-szigeteken tanulta meg tapasztalt keleti nagymesterektől, de most kéretik nem irigykedni rá az első hallásra egzotikusan hangzó kalandjai miatt – tekintettel arra, hogy az említett csendes-óceáni szigetországban ez a sport nem a szabadidő hasznos eltöltésének egyik módja, hanem szó szerint élet-halál harc kérdése. Dankó Ferenc szerint – aki maga is látott-hallott utcai lövöldözést ottani tartózkodása során – a Fülöp-szigetek a rossz közbiztonság miatt nagyon veszélyes hely, ezért a helyiek évszázadok óta azzal védekeznek, amivel csak tudnak: kulccsal, tollal, cipővel vagy puszta kézzel. Ebből lett az eskrima, amelynek Dankó Ferenc kétszeres Európa- és háromszoros világbajnoka.

Ez a sport hangsúlyozottan nem támadásra, hanem „extrém hatékony önvédelemre” készít föl, úgyhogy a debreceni mester sem az a vérszomjas utcai harcos típus, hanem békésen mosolygó, derűs ember. Eredeti végzettsége szerint németnyelv-tanár, aki általában kerüli az összetűzést. A kötekedők elől inkább kitér, semmint verekedjen velük – pedig ha valaki, ő aztán tudja, hogyan kell megállítani egy részeg garázdát. Szerinte az a legfontosabb az életben, hogy érezzük jól magunkat a bőrünkben, s ne hagyjuk, hogy mások elvegyék a jókedvünket. Arra a kérdésre, hogy utcai támadás esetére mi az elsődleges tanácsa, a mester azt válaszolja: maradjunk higgadtak, s mérjük föl, hogyan tudnánk a leggyorsabban elszaladni.

Bevallom, nem éppen erre a frappáns trükkre számítottam egy háromdanos világbajnoktól, de alighanem igaza van abban, hogy a legtöbb utcai kötözködő nem verekedni, hanem verni akar, s ehhez szemel ki magának egy könnyen legyőzhető áldozatot – ezt pedig jobb nem megvárni. S hogy mi a teendő akkor, ha már nem tudjuk elkerülni a konfliktust? Erre a mesternek az a válasza, hogy maradjunk higgadtak, mutassunk határozottságot, próbáljuk meg elhárítani a támadást, s csak ezután szaladjunk el.

Azoknak az ötvenkilós lányoknak, akikre éjszaka támadnak rá –s erre sajnos volt példa mostanában –, Dankó Ferenc azt tanácsolja: ha van náluk női táska, kapják le a vállukról, s vágják vele orrba a támadót. Talán meg tudják lepni annyira, hogy lesz idejük elfutni és segítséget kérni. Akinél nincsen táska, gyorsan húzza le a cipőjét, és sújtson azzal –a világbajnok szerint egy férfi élete végégig megemlegeti, ha egy kecses női cipő tűsarkával vágják képen.

– Ez kegyetlenül hangzik ugyan, de figyelem, hölgyeim, én nem harcra buzdítok, hanem a harc elkerülésére! – teszi hozzá a mester. Igyekszik eloszlatni az a közkedvelt vélekedést is, miszerint a nők legjobban teszik, ha támadójukat megrúgják a két lábuk között, azon a bizonyos érzékeny ponton. Szerinte ugyanis egy fél lábon álló nő sokkal védtelenebb, s emiatt könnyebb fellökni és elkapni – ráadásul egy lágyékon rúgott férfi annyira fölhergelheti magát a fájdalomtól, hogy akár vérontásig fajulhat egy egyszerű összeszólalkozás. De az eskrimaedzéseken természetesen a súlyosabb helyzetekre is fölkészítenek, még azt is megtanítják, hogy hogyan kell elhárítani egy késes támadót, merthogy maga a sportág három részből áll: a puszta kezes, a botos és a késes harcból. Ennek ellenére a tanítványainak – akik már több százan vannak, s nem egy közülük kiemelkedő eredményeket ért el – Dankó Ferenc legfőképpen azt próbálja a fejükbe vésni: akármennyire ki vannak képezve az utcai harcra, ne akarjanak keménykedő, vagánykodó emberek lenni. Inkább élvezzék az életet, mosolyogjanak sokat, legyenek magabiztosak, éjszaka ne járkáljanak rossz hírű környéken, s ha ennek ellenére mégis bajba kerülnek, előbb használják az eszüket. Az utcai kötekedőknek ugyanis általában éppen abból van kevesebb.

Dankó Ferenc edzést tart. Egy megtámadott nő tűsarkú cipővel is hatásosan védekezhet