Anyaga: PlasztiLiszt
Ügyvédnőből szobrász lett. Nem is akármilyen. Több alkotása már köztéren áll. Éppen most is egy művének felállítására készülnek. De hogyan történik meg ilyen az emberrel?
„Véletlenül – meséli Katalin. – A Zeneakadémia Baráti Körének titkáraként meg kellett szerveznem Strém Kálmán hangversenyrendező emléktáblájának felállítását. A felkért szobrász, Krasznai János vállalta is a munkát, s ígérte, hogy ha majd plasztilinből elkészíti a formát, jelentkezik. De valahogy én is kedvet kaptam, hogy ezzel a gyurmához hasonló, kellemes anyaggal dolgozzak. Vettem tehát egy kiló plasztilint, hazamentem, s elkezdtem formázni a portrét, ahogy én elképzeltem. Két hét múlva megmutattam a szobrásznak, hogy mire jutottam. Erre azt mondja: »Katalin, maga őstehetség, ezt magának folytatnia kell.« Én pedig komolyan vettem, beiratkoztam különböző művészeti iskolákba, mesterkurzusokra, egyesületekbe, elkezdtem kijárni a kőbányai szoboröntödébe, ahol megtanultam a dolog technikai részét. Óriási intenzitással vetettem magam a dombormű elkészítésébe, s amikor a nyár végén bemutattam az eredményt Krasznai Jánosnak, önzetlenül azt mondta, ez olyan jól sikerült, hogy ő már bele sem kezd.”
Mindez hét éve történt, 2006-ban. Az öntödében sok szobrásszal is megismerkedett, köztük Kubaszova Tamarával, akinek a története kicsit hasonlít az övéhez: kutatóorvos volt, s amikor nyugdíjba vonult, akkor kezdett szobrászkodni. Ő ajánlotta Katalinnak a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesületet. Itt Huber József, Benedek György, Pató Rozália tanította a mesterség fogásaira. Velük ma is konzultál a készülő szobrairól.
Ügyvédi praxisában harmincöt éven át főleg családjogi ügyekkel foglalkozott. Most nyugdíjasként szobrászkodik, s emellett az Akadémia baráti körének titkáraként fiatalokat is támogat, segít nekik szponzorpénzek és fellépési lehetőségek felkutatásában. A zene szeretete családi örökség, mondja, édesapja eredeti foglalkozása muzsikus volt, rengeteg zenész barát járt hozzájuk. Szobrászként legsikeresebb alkotása 2011-es Liszt-szobra. Eddig két helyen került köztérre, Varsóban és Belgrádban, de hamarosan – remélhetőleg – látható lesz Budapesten is. Ennek története pedig az, hogy Szilasi Alex zongoraművész a Chopin-életmű-feldolgozásáért kapott Lengyelországtól egy Chopin-mellszobrot, amelyet a Budavári Önkormányzatnak adományozott.
Fel is állították a Horváth-kertben. Viszonzásul a kerület a 2011-es Liszt-bicentenáriumra egy Liszt-mellszoborral kívánta megajándékozni Varsó belvárosát. Szilasi jól ismerte Katalint a Zeneakadémiáról, így nem meglepő, ha a szobor elkészítésével őt bízták meg. A feladat ugyan megijesztette, de a kihívás annál jobban izgatta. A szobor elkészült, s fel is avatták Varsóban. Sőt az eseményről készült felvételeket látva a belgrádi magyar nagykövetség kulturális attaséjának is megtetszett, így megszervezte, hogy a szerb fővárosban is állítsák fel egy példányát. Majd egy-két újság felvetette, miért nem látható ez a sikerült Liszt-büszt Budapesten.
A vége az lett, hogy az V. kerületi önkormányzat felajánlotta a Duna-palota szoborfülkéjét, de pénzt már nem tudott adni hozzá. Ezért rendeznek május elején egy adománygyűjtő koncertet, melyen a Ránki család, vagyis Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp játszik Liszt-darabokat az új Budapest Music Centerben. A koncerttel összejöhet a szükséges összeg a budapesti Liszt-szoborra. Katalin továbbra sem hagyja pihenni a plasztilint. Nemrég plakettsorozatot készített a holokauszt áldozatává lett magyar zeneművészekről, mostanában pedig a zeneszerző Lajtha László portréja izgatja. Ő a Váci utca Nagycsarnok felőli végén lakott. Van is ott egy kis tér – mondja mosolyogva az ügyvéd-szobrász –, egyelőre üresen.
