Nagyon jó puttyogni!

Ígéret. Ön- és közirónia. Biztatás. Mindenki döntse el maga, mit gondol az Irie Maffia legújabb lemezének címe mögé: Nagyon Jó Lesz! Azért egy kis fogódzót mégis adunk.

– Mivel három év telt el a legutóbbi anyagunk óta, nagyon jó lesz újra lemezt kiadni – árulja el az egyik lehetséges megfejtést Élő Márton (képünkön a középső sorban balról a második), vagyis ELO, a zenekar harsonása, egyik dalszerzője és producere. Azt mondja, ráfér már a frissítés a repertoárra is. Az új helyzet nem teljesen veszélytelen. Hiszen míg az első albumuk anyaga az előtte évekig játszott, élesben is formálódó dalok válogatásának is betudható volt, s a második dalainak felét is ismerhették már a rajongók a korong megjelenésekor – az elmúlt három évben csak két dalt játszottak a koncerteken, a többi a stúdióban érlelődött és csak nemrég öltött végleges formát.

Helyet kapott még a lemezen három korábban már megjelent dal szimfonikus verziója. E felvételek létrejöttében az MR Szimfonikusok, valamint Meggyes Ádám és Horváth János volt az Irie Maffia segítségére. Horváth Gáspár (a legalsó sorban jobbról az első) szerint a címadó dal is sokat segíthet a lemez címének kibogozásában. A szokásosnál most több zeneszerzői-produceri feladatot vállaló, egyben billentyűs Horváth alias Jumo Daddy azt mondja: a nem okvetlenül optimista, erősen kritikus versszakokat kétségtelenül életigenlő, pozitív, energiadús refrének szakítják meg, mintegy a hétköznapok „szokásos” kontrasztosságának mintájára. És utalva arra is, hogy ez a mondat univerzális belső szleng, zenekari geg lett: mindent jelenthet. És mindennek az ellenkezőjét is.

Valahol azt olvastuk: az új Irie Maffia-lemez egyszerre lesz „maffiás” és korszerű. S hogy ez mit jelent? Az Irie Maffia hangzásvilágát a korábbi lemezeken az élő hangszerekből és az MC-k hangjából összeállított, amúgy erősen addiktív vegyület dominálta, a legújabb korongra viszont több elektronikus dal is került, ami leginkább a két meghatározó producer, ELO és Jumo Daddy klub-DJ-zéséből fakad. Irie Maffia Soundsystem néven ugyanis évek óta szórakoztatják a többnyire nagy számban megjelenő érdeklődőket – most éppen csütörtökönként, az Akváriumban.

– Nem azért változott a hangzásvilág, hogy az új dalokat a saját szettjeinkben le is tudjuk játszani – oszlatja el a gyanút Élő Márton. „Hanem mert mostanában ez foglalkoztat, ez érdekel minket, ezt szeretjük. Még akkor is, ha néhány klasszikus Maffia-rajongó esetleg ki is akad majd, hogy mi ez a puttyogás...”. Horváth Gáspár szerint az összes eddigi lemez afféle pillanatfelvétel volt, hol tart éppen a zenekar – a Nagyon Jó Lesz is azt tükrözi, micsoda most az Irie Maffia. Nem az, ami öt vagy nyolc éve.

Még mindig ugyanaz az örömbanda persze – csak hát folyamatosan változik a tagok ízlése, a változás pedig nyilván megjelenik a dalaikban is. Azért az a hallgató is megtalálja majd a számítását, aki a hagyományos hangzásra esküszik – ígérik a fiúk. A lemezen egyébként az Akkezdet Phiai hiphop duó és Fatima mellett egy konkrét dancehall világsztár is közreműködik: a jamaicai Beenie Man. Vele egy mumbaton-dancehall fúziós dal készült.

De lesz itt rockos, rapes, sőt popdal is. És persze reggae. És trap. Minden őket érő hatást próbálnak beépíteni a dalokba, folyamatosan gyűjtik a mintákat. Van, hogy egészen messzire is elmennek az építőelemekért. Élő Márton például előszeretettel gyűjt hamisítatlan helyi hangokat, dallamokat, szövegeket, mondjuk Jamaicában vagy Ghánában. Nem hagyományos népdalgyűjtés ez, hiszen nem autentikus folklórt vesz fel ilyenkor a helyiekkel – hanem az aktuális, de Európában kevéssé ismert helyi előadókkal készít számokat. Ezek a dalok a helyszín, a helyi kultúra lenyomatai.

A következő hétfő nagy nap lesz az Irie Maffia rajongóinak: két héten át szabadon letölthető lesz a komplett új lemez a Recorder zenei portálról. Két fő oka volt annak, hogy úgy döntöttek, egy darabig ingyen adják az anyagot. Az egyik a már-már közhelyszerű tétel: a lemezipar válságban van. A maffiások is jól tudják, nem az eladott példányokból befolyó összegből fognak meggazdagodni, vagy éppen visszanyerni a befektetett pénzt. Ráadásul így a rajongók már felkészülten érkezhetnek az április 25-i, a Parkban tartandó lemezbemutató koncertre.

A másik ok inkább szakmai. Jumo Daddy és ELO ugyanis a jó hangzás megszállottja. A lemezt az általuk az ország legjobbjának tartott Pannónia Stúdióban vették fel Scheer Viktor és Róbert Balázs segítségével, a keverési-maszterelési munkákat pedig az ugyancsak világhíres Bernie Grundman végezte Hollywoodban. Egész egyszerűen arról van szó, hogy nem szeretnék, ha a rajongók gyenge hangminőségű, innen-onnan leszedett MP3-akat hallgatnának, ha Irie Maffiára vágynak.

-
FOT:ÓSAPÉTER
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.