A palántás növény drágább, de rögtön virágzik

Az egynyári növényekkel a kezdő kertészeknek is érdemes próbálkozni. Ültetési módozataikról, színvilágukról bőségesen lehet ötletet meríteni a kertészeti szakkönyvekből. Emellett a kert egynyári növénydíszeinek összeállítása az egyéni ízlést is tükrözi. Aki egyszínű virágot hozó, egyfajtájú növény mellett dönt, biztos, hogy nem hibázik, de az sem, aki színben eltérő rokonságot ültet, már csak azért sem, mert ezeknek azonos a környezeti igényük is.

A régóta kertészkedő pontosan tudja, hogy az egynyári, főleg virágjukért tartott növények költségeinek alig tizedét teszi ki a beszerzési érték. A spórolós kertész ezért is tart olyan maghullató dísznövényeket, mint a fészkesek. Ilyenek a büdöske, ebtippan, klárika, körömvirág, tatárvirág, pipacs, vaddohány. Ezek ugyanis magvaikat ősszel elvetik, tavasszal már csak egyelni kell és újra pompás lesz az ágyás. A leendő virágágyások földjét, ha ősszel nem történt meg, akkor most a vetés vagy a palántázás előtt néhány héttel érdemes trágyázni, felásni, átforgatni és elgereblyézni.

Az új növények nevelése a magok beszerzésével kezdődik, ezekből lehet palántát nevelni vagy a végső helyükre vetni. Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai is. Az egynyári virágok közül érdemes bojtocska-, büdöske-, oroszlánszáj-, illatos ternye-, kakastaréj-, nyári viola-, törpe dália- – hogy csak néhányat említsek – palántát nevelni. Magvakat lehet vásárolni, cserélni és szedni is. A legegyszerűbbnek tűnő vállalkozás a vásárlás.Mielőtt a fajokról, fajtákról döntenénk, érdemes megismerni őket.

Fontos információkat tartalmaz a vetőmag tasakja is, érdemes a tanácsokat már a vásárláskor tanulmányozni. Például ha a vetési ajánlatban az ősz szerepel, akkor biztos, hogy a magvaknak szükségük van egy fagyperiódusra, ezt jarovizációnak, vernalizációnak is mondják. Amennyiben viszont a zacskón szereplő másik (zárolási) dátumból az derül ki, hogy a cég nyáron vagy ősszel csomagolta a magot, akkor biztos elmaradt a hideg periódus. Főleg a mérsékelt övi, kontinentális klímán elő növények magvainak van szükségük a csírázás előtti hideg ciklusra. A vetőmagtermelők, akik ősszel gyűjtik a magokat, védett helyen raktározzák, majd hobbitasakokba csomagolják. A forgalmazók meg nem biztos, hogy külön fagyhatásnak teszik ki a magokat. Holott erre egyes fajok – például az árvácska, bíbor lobélia, harangláb, iszalag, lángvirág, levendula, sárkányfű, szarkaláb, szegfű, veronika, vörös gólyaorr, zsálya – esetében szükség lenne. E magvak hűtőszekrénykúrával becsaphatók. Faja válogatja az egy-két héttől a több hónapig tartó 4-5 fokon való hűtést. De például a fekete hunyor és a sárga liliom két hétre a fagyasztó hidegére vágyik. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egyes hűtők a nedvességet belsejükből elvonják. Ezért jól záró dunsztosüvegbe kell a (tasakos) magokat helyezni.

A magok árának kifizetése előtt feltétlenül meg kell győződni arról, milyen korúak. Vannak olyanok, amelyek több évig is megőrzik a csírázóképességüket, de jobb az óvatosság. Erre akkor is jobb ügyelni, ha a magot kertésztárstól kapja valaki. A saját maggyűjtésnél tudni kell, hogy a továbbnevelésre kiszemelt „anyanövény” genetikai értelemben állandónak tekinthető fajta vagy hibrid-e. Utóbbiaknál ugyanis az utódok alakja, levelének, virágszirmainak színe eltérhet.

Az importált magvakkal nem árt az óvatosság: vannak olyan spanyol, olasz fajták ugyanis, amelyek ugyan kikelnek, de a növény képtelen a klímánkon megélni.

Legközelebb a díszcserjék tavaszi metszéséről írunk.

KORÁBBI CIKKEK

www.nol.hu/kertesz 
Nem tud zöld ágra vergődni növényével? Kérjen segítséget a szerzőtől!
peter.czauner@partner.nepszabadsag.hu vagy kertesz.nolblog.hu

 

A büdöskékkel nincs sok gond
A büdöskékkel nincs sok gond
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.