Búgó hódítás

Kisírt szemmel és szétfolyt sminkkel szerepelt első albumának borítóján. Akkor még sértett kamasz lány volt, de mára érett nő lett belőle. Mészáros Zsuzsanna, vagyis Marge mégis képtelen megmaradni egy zenei stílus mellett. Mostanság az elektronikai és a klasszikus zenei megoldásokat vegyíti egymással a soul-, dzsessz- és hiphopénekesnő.

– Eklektikus zenei ízlésem van – ismeri el Marge, aki a mai felhozatalból csak a széttorzított elektronikus zenéket kedveli vagy olyan klasszikus énekesnők örökzöldjeit, mint a blues-, soul- és sanzondalokat éneklő Nina Simone, valamint a dzsesszikon, Billie Holiday. A soproni születésű Marge stílusát éppen ezért nem is lehet egyetlen zenei műfajba beletuszkolni. Nem is kell, elég, ha búgó hangja, basszusgitár- vagy zongorajátéka rabul ejti a közönséget.

Hallgatóságának valószínűleg fel se tűnik, hogy Marge sosem járt zeneiskolába. Szerencséjére az élet mindig összehozta olyan tanárokkal, akik beavatták az éneklésbe, zenélésbe. „Képzése” már az általános iskolában elkezdődött. Igaz, sporttagozatra járt, az osztályfőnöke énektanár volt, aki készségesen megtanította az alapokra. Az érettségi után vándoréletet élt, Írországtól Belgiumon át Ausztriáig dzsesszklubokban, illetve underground szórakozóhelyeken lépett fel. A zeneterápiába is beletanult, melyet manapság is folytat óvodákban és nevelőotthonokban. Idővel mégis úgy döntött, hazautazik, és egy saját együttest alapít.

Anyanyelve helyett könnyebben ír dalokat angolul. Elmondása szerint, mikor Írországból hazautazott, ellopták a bőröndjét, amiben egy könyvre is elegendő dalszövege volt. Mindez sokként hatott az énekesnőre. Így maradt az angol nyelv, a felvett művésznév pedig francia lett. Első, And névre keresztelt albuma két éven át készült, majd digitális formában debütált az énekesnő internetes oldalán.

– A lemez dalszövegei a kamaszkor és a felnőtté válás közti időszakomról szólnak. Ezért kapta az And (És) címet is. Akkor mindig valami újra, a folytatásra vártam – meséli Marge. Akárcsak a lemezhez készült My Way című klip hercegnője (Marge alakításában), aki az unalmas férjétől menekül el egy kastélyból.

A netről érkezett csapat élőben is sikeres lett. A klubok mellett felléptek a VOLT fesztiválon, a Szigeten és a londoni Ealing Autumn Festivalon, ahol Marge Rapszódia című Liszt-átiratát mutatták be egy képzőművészek által készített Liszt-installációhoz. A zenészek időközben kicserélődtek, mondhatni, Marge maradt az egyetlen állandó tag. Később csatlakozott a hiphop zenei világú Realistic Crew-hoz, de az együttest feloszlatták, hogy két társával valami egészen újba fogjanak.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Ez az „egészen új” a misztikus, Astryd névre hallgató projekt lett. Marge barna haja szőkére változott, szemét vastagon kikente, s a vállán tollakkal díszített fellépőruhát öltött magára. A külcsín mellett a zenei stílus is változott. Két társa, az eletronikus hangzásért felelős Vranik „Krizsó” Krisztián és a dobos, Gulyás Kristóf gondoskodik a sötét hangulatú, minimalista popzenéről. – Az új stílus neve „white neon electronica”, melyben a lüktető elektronikus hangzásba élő hangszerek is bekapcsolódnak – magyarázza Marge a nemrég bemutatkozott együttest.

Az Astryd mellett a kísérletező kedvű lány saját együttesét sem hanyagolja. Tavaly nyáron elutazott Egyiptomba, ahol a sors tehetséges zenészekkel hozta össze. Kérdés, hogy ebből majd milyen hangzás sül ki. – Nem érzem, hogy az élvonalban lennék, de már felkészültnek érzem magam, hogy még többen megismerjenek – mondja Marge. Szerinte sok énekesnő túl korán kerül reflektorfénybe. Ars poeticája is így szól: – Akkor érdemes magad megmutatni, amikor már azt a zenét csinálod, amit igazán szeretsz.

Marge. Kamasz lányból érett nő
Marge. Kamasz lányból érett nő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.