A legutóbbi például a televíziós sorozatok történetében legnagyobb bevételt produkáló, Magyarországon is vetített Maffiózók volt. Hollywoodnak is köszönhetően Al Capone, Lucky Luciano, Vito Corleone és Tony Soprano popkulturális ikonná vált – lényegtelen, hogy közülük ki volt valódi vagy kitalált személy.

Náluk jóval kevésbé ismert a palermói bíró, aki a Cosa Nostra (a szicíliai bűnszervezet) egyik pere kapcsán azt mondta: ha egy civil találkozna egy igazi maffiózóval, örökre megjegyezné, hogy ezek az emberek nem többek hidegvérű gyilkosoknál. Őshazájában a maffia ma már szitokszónak számít, Itálián kívül azonban még mindig körbelengi a hamis romantika.

– A maffia vonzereje abban rejlik, hogy sok fiatal a lázadás szimbólumát látja benne. Egy szervezetet, amely szembeszáll a velük nem törődő, őket kihasználó állam ellen. Ezért népszerű A keresztapa is: Vito Corleone, az egykori árva szicíliai kisfiú megvédi New York olasz negyedének lakóit a kizsákmányolóktól, akikkel szemben a rendőrség tehetetlen – meséli Filippo Rosace (képünkön), aki A maffia malaca című regényének bemutatójára érkezett Budapestre.

Rosace könyve a szervezett bűnözés bölcsőjének számító „szegény délen”, Calabriában, valamint a modernséget és gazdagságot szimbolizáló Milánóban játszódik. A két helyszínt a calabriai bűnszervezet, az ’Ndrangheta köreibe akaratán kívül sodródó főszereplő, Loris Boboni köti össze. Rosace rendkívül realisztikus képet fest a szervezet működéséről. Francesco Alineci, a milánói „capo” (főnök) például elegáns, már-már szimpatikus figura, egészen addig, amíg az olvasó el nem jut beavatási szertartásának leírásáig. A finom úriember gondolkodás nélkül fejbe lövi saját öreg kutyáját, amikor az ’Ndrangheta vezetői előtt bizonyítania kell érzelemmentességét.

A maffiával kapcsolatos másik gyakori tévhit a meritokrácia, vagyis az érdemek szerinti előrejutás gyakorlata. A regény eredeti címe (Il vigneto del presente – A jelen szőlőskertje) Francesco és Loris sorsán keresztül éppen a pillanatnyi előnyszerzés fájdalmas hamisságára utal. – A történet tulajdonképpen nem más,mint egy babiloni legenda parafrázisa. Eszerint ha a gazda elsőszülött fiát feláldozza Marduknak, az istenség megtízszerezi abban az évben a termést. Vagyis a jelen boldogságáért a jövőt szimbolizáló gyermek életét kéri – mondja az író.

A calabriai születésű, a maffia által leginkább sújtott olasz tartományt testközelből ismerő Rosace rendszeres szerzője a Narcomafiénak. A havonta megjelenő folyóiratot Luigi Ciotti, egy torinói plébános alapította, a szerzők pedig gyakran saját életüket is kockára teszik, amikor a ’Ndrangheta, a Cosa Nostra, a Camorra (nápolyi maffia) és a Sacra Corona Unita (pugliai maffia) drogügyleteiről írnak leleplező cikkeket.

Rosace mosolyogva hárítja el a kérdést, mely szerint a regény írásakor nem félt-e a gengszterek bosszújától. A maffia malacát nehéz lenne azzal vádolni, hogy a tömegkultúra termékeihez hasonlóan hősöket teremt a maffiózókból. A regény kétértelmű befejezéséről így beszél a szerző: – Loris történetét az olvasónak kell lezárnia. Boboni dönt, hogy van-e kiút a maffia szorításából. Loris így Itália, míg az olvasó az itáliai civil közösség alteregója. A döntésen pedig egy olyan európai ország sorsa múlik, amely bő évszázada próbál kitörni a múlt és a jelen véres szőlőskertjéből.