Az a bizonyos találkozás úgy indult, hogy Ádám elkísérte az egyik barátját egy könyvárverésre. Mivel gyerekkorában leginkább kincskereső akart lenni, azonnal megtetszett neki ez a világ. Megragadta a régi tárgyak, az elérhetetlennek hitt kincsek közelsége. Innentől kezdve rendszeresen járt aukciókra. A hobbiból valami más lett.

A történelem és a társadalomtudományok mindig is érdekelték a 27 éves Ádámot. Ezért is jelentkezett szociológia szakra. Vonzotta a művészet is, hiszen édesapja, Várkonyi Mátyás zeneszerző, édesanyja, Horváth Kata jelmeztervező. – Bár vannak nálam pocsékabb gitárosok és tehetségtelenebb rajzolók, de alapvetően nem vesztett sokat a világ azzal, hogy nem léptem a szüleim nyomdokába – mondja önironikusan.

A kreatív érdeklődés megmaradt. A plakátokban is elsősorban a művészi érték fogja meg. – A történelem során szinte az összes nagy képzőművész tervezett plakátokat, külföldiek és magyarok egyaránt. Ezek még teljesen más színvonalat képviseltek, mint a mai óriásplakátok, amelyek a leárazott virslit népszerűsítik – avat be minket a huszadik századi plakátok világába Ádám. Szerinte ezek kordokumentumok és művészi alkotások egyszerre. Ettől olyan érdekesek. Akadnak közöttük történelmi kulcsdokumentumok, amik egy adott korszak egyfajta esszenciáit is jelentik.

Ehhez társul még a nézőpont kérdése. Az, hogy a saját kora hogyan ítélte meg a plakátot, hogyan teszi ezt a jelen, s hogyan alakult a megítélés a két időpont közt eltelt évtizedek során – lendül bele Ádám, akit lenyűgöz, milyen kreatív megoldások születtek akár a leghétköznapibb tucattermékhez is. Gyűjteményével hamar eljutott arra a szintre, hogy döntenie kellett. – Kezdtem úgy érezni, a munkám már csak nyűg, egyszerűen hátráltat a plakátok felkutatásában – mondja. Így aztán fejest ugrott az ismeretlenbe, s felmondott a munkahelyén. Kis lépésekkel haladt előre. Igaz, eleinte fogalma sem volt, hogy hol érdemes keresgélni. Azt sem tudta, mire érdemes pénzt kiadni. Szinte mindent megvett, amit csak talált. Olyanokat is, amikről utólag kiderült, teljesen értéktelenek.

Idővel azonban beletanult, 2010-ben megalapította a Budapest Poster Galleryt. Addigra rendelkezett már egy akkora gyűjteménnyel, amivel úgy gondolta, érdemes belevágni. A pesti műkereskedői negyedben lévő galéria egyszerre kiállítótér, ahova betérhet az ember nézelődni; és bemutatóterem, ahol válogathat az eladásra szánt plakátok között. A galéria a teljes magyar plakáttörténetet felöleli, az 1885-től 1995-ig tartó időszak művei itt megtalálhatóak.

Várkonyi Ádám azért döntött a hazai alkotók mellett, mert szerinte a magyar plakátművészet nincs a rangján kezelve. – Mindig is világszínvonalú volt, de erről itthon alig tudnak. Az életművek nagy része teljesen feldolgozatlan – állítja. Pedig a két világháború közti modernista grafikától kezdve, a hatvanas-hetvenes évek kulturális plakátjain át, a szecesszión keresztül a pop-artig bőven lenne téma és alkotó. Egyik nagy kedvence Máté András, aki a többi között Az édes élet című filmhez készített plakátot, de Kemény György filmplakátját a 451 Fahrenheitről is lenyűgözőnek tartja.

A vevőkör nagyrészt külföldiekből áll. Amerikában hatalmas kultusza van a plakátoknak, ott több száz olyan aukciósház működik, amelyek kifejezetten régi darabok kereskedelmére szakosodtak. A híres magyar képzőművészek alkotásai mellett a világmárkák magyar reklámjai eleve kapósak, és a hazai plakátművészetnek van egy korszaka, amely a külföldi gyűjtők számára különösen értékes. A rendszerváltás előtt évtizedekig egyedi magyar plakátok készültek a híres külföldi filmekhez, ezért ezek kifejezetten unikálisak a téma iránt érdeklődő vásárlóknak. Vannak olyan magyar filmplakátok, amelyekre előjegyzést vezet a galéria, a honlapja is alapvetően a külföldi gyűjtőket célozza meg.

Magyarországon Várkonyi tudomása szerint az övé az egyetlen plakátgaléria. – Ez egyszerre előny és hátrány is. Valahol szélmalomharc felkelteni az igényt valami iránt, amiről a többség még csak nem is hallott, üzleti szempontból viszont kedvező a versenytársak hiánya – vont mérleget. Úgy érzi, hosszú évek kemény munkája kell ahhoz, hogy itthon is megismerjék és elismerjék a XX. század fantasztikus magyar grafikusait.

Ádám változatlanul járja az árveréseket, de még mindig csak a felszínt kapargatja. Olyan hatalmas és sokrétű ez a terület, annyi alkotó van, akivel érdemes foglalkozni, hogy még jó darabig nem fog unatkozni. Az aukciókon pedig ugyanolyan izgatott, mint évekkel ezelőtt. Amikor meglátta azt a bizonyos kalucsnis plakátot.