Csapongunk térben és időben a kora esti félhomályban. Mostanában sokat gondol a szüleire: mindketten januárban haltak meg. Édesanyja éjjeliszekrényében talált egy csomó füzetlapra gyöngybetűkkel írt Babits-verset. – Annyira meglepődtem, nem tudtam, hogy ennyire fontosak számára ezek a szövegek. Aztán rátaláltam az első Babits-kötetemre, valószínűleg abból másolta ki magának ezeket a verseket – meséli a nyugdíjas pedagógus.

Apja, a váchartyáni jegyző házában a Biblián kívül kevés könyv akadt. Nem is otthonról, hanem a református kántortanító nagybácsi könyvtárából kölcsönözte az olvasmányait. Tizennégy éves koráig végigolvasta a Háború és békét, az Anna Kareninát, Tamási Áront és Jókait. A nagybácsinak megvolt mind a száz kötet! Még a gyönyörű kötésű Nyirőkre is emlékszik, de a tartalmukra kevésbé. – Nehezen tudom elképzelni, hogy egy mai gyerek mihez kezd Nyirővel – jegyzi meg. Kislányként sok konfliktus támadt az olvasásmániájából, hiszen ő volt a legidősebb, segíteni kellett főzni, takarítani, a húgára vigyázni. Az 1950-es évek elejére a jegyző apából tanácstitkár lett, de csak rövid időre, „azt hiszem, nem teljesítette a parancsot, hogy ki kell söpörtetni a padlásokat”. Segédmunkásként helyezkedett el Budapesten.

A kamaszodó Gizi semmit nem érzékelt a hátrányos megkülönböztetésből, egészen addig, amíg a gimnáziumi felvételinél kiderült, hogy baj van a családfő múltjával. Színjeles tanuló volt, végül némi segítséggel mégis felvették gimnáziumba. A színjátszó körben verseket mondott, és eljátszhatta Júliát és Tatjánát is.

Debrecenben volt bölcsészhallgató, majd volt gimnáziumi tanára Vácra hívta tanítani. Sosem adta fel, hogy olvasóvá nevelje környezetét. Tanítványaival, ha megállítják, néhány perc múlva már könyvekről és élményekről beszélgetnek. Azt mondja, az irodalmat is ajánlani, árulni kell. Sokszor egy mondat valakitől, hogy te, ezt olvastam, nézz utána, segít eligazodni a rengetegben.

Az unokáinak és barátaiknak – unalom ellen – olvasókört talált ki. Nyáron körbeülték a kerti asztalt, és elolvasták Darvasi László Trapitijét, majd előadást rendeztek belőle a szülőknek. A gyerekek kívánságára vámpírregényt szintén olvastak. – A gesztussal, hogy én nem vetem meg a gyerekek kultúráját, megengedővé tettem őket az én olvasmányaimmal szemben – meséli.

A gyerekek után a felnőtteknek is szervezett olvasókört is, abban nekifogtak Ljudmila Ulickaja legújabb novelláskötetének. Volt már a vendégük Tóth Krisztina, Háy János is aktuális lenne, a legtöbben az ő korosztályából járnak az olvasókörbe. – Kortárs íróktól olvasunk, akkor is, ha nehéz, ha sokszor nagy ellenállásba ütközik – mondja. Az olvasókörös társasággal együtt járnak hangversenyekre és színházba, mostanában legtöbbet a Nemzetibe.

Tavaly decemberben a váci művelődési házban rendezett zenés felolvasóestet, amelyen Sándor Erzsi és Kulka János előadásában hangzottak el kortárs novellák. Minden fellépő félt, hogyan lehet egy irodalmi estet egy ötszáz főt befogadó színházterembe szervezni, de „volt éljenzés, vastaps és felejthetetlenül mély csöndek. Ismét bebizonyosodott, az emberek igénylik, hogy egy jó előadásban elhangzó irodalmi művet befogadjanak”. Arra a kérdésre, hogyan lehet megélni ebből a kisvárosi irodalmi misszionáriusságból, olvasókörök, irodalmi estek ellenszolgáltatás nélküli szervezéséből, csak legyint. Zenetanár férjével mindig azt csinálták, amit szerettek. Nincsenek egyedül a népművelő mániájukkal. Az olvasókört öt éve befogadó váci Arcus Galéria soha egy fillért sem kért tőlük rezsiköltségre.

Ami elszomorítja, a felnőttek fásultsága. Állandóan fel akarja rázni a környezetét. Hogy az új műveknek legyen majd értő, befogadó közönsége.