– Hát annyit azért nem ér – kezdett el alkudozni az ár hallatán. – Nem is olyan jó kezű mesterről van szó, ráadásul a kép hátoldalán van egy nagy lyuk a fában.

Az árusnak gyanús lett a dolog, megsejtette, hogy az alkotóval áll szemben. Akkor már odaadta volna ingyen is, de a festő ragaszkodott hozzá, hogy a boltos legalább egy jelképes összeget elfogadjon. Így aztán Zongor Gábor vásárolt egy eredeti Zongor-festményt. Persze jóval olcsóbban, mint bárki más. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára ugyanis piacképes festő.

Az ismert és elismert önkormányzati szakembernek kettős életéből nem is volt gond, kivéve azt az időszakot, amikor politikusként tevékenykedett. A Veszprém megyei önkormányzat elnökeként 1992-ben volt egy kiállítása a megyeszékhelyen, amelynek megnyitóján meghallotta, amint az egyik vendég odaszólt a barátjának: „Na, visszatér a régi világ, a megyei elnök kiaggatja a mázolmányait, a birka nép meg hódol előtte. Pont úgy, mint korábban az elvtársak, akik a levadászott szarvasok agancsait rakták ki a falra.” – Akkor elhatároztam, hogy Magyarországon addig nem állítok ki, amíg bármilyen politikai tisztséget is viselek – meséli.

– Hét évig nem is volt tárlatom, aztán amikor 1999-ben kiszálltam a politikából, valósággal elárasztottak a felkérések.

Zongor szerint ma már nem keverik össze a közéleti munkásságát és a festészetét. Egyszer fordult elő vele, hogy egy kiadó visszaadta egy könyvillusztrációját, mert túlságosan aktuálpolitikai ihletésűnek vélte. A festő nem akart magyarázkodni, hogy esze ágában sem volt politikai üzenetet megfogalmazni az alkotásával. „Csak volt egy kép a fejemben és kész” – mondja.

Az elmúlt három évtizedben Zongor Gábornak több mint negyven egyéni kiállítása volt szerte az országban, persze a legtöbb Veszprém megyében. Soha nem kilincselt a képeivel, mindenhova hívták. Most éppen Balatonfűzfőn látható egy tárlata. Festményeivel jobban keres, mint számos profi alkotó, eddigi életművének alig egytizede maradt a birtokában, alkotásainak döntő többségét eladta vagy elajándékozta. Pedig piktorként autodidakta: nem járt képzőművészeti iskolába, nem tanulmányozta az anatómia, a perspektíva vagy a színtan ismeretanyagát. Viszont gyerekkora óra rajzol és fest. Ezt látta otthon, pedagógus szülei kikapcsolódásként állandóan alkottak: édesapja festegetett, édesanyja hímzett. Nem tett mást, csak továbbvitte a családi hagyományt.

Valójában egy percre sem állt le, festett a gimnáziumban, a katonaságnál (ahol a faliújság szerkesztését is magára vállalta), majd az egyetemen is. Joghallgatóként jött rá, hogy az alkotásokból pénzt lehet csinálni, képeire van kereslet. Egyetemistaként nem is élt rosszul, ugyanúgy vitték a festményeit, mint később, amikor már közszereplőként is ismertté vált. Előfordult, hogy ifjú családapaként a képei húzták ki a csávából. Valamikor az 1980-as évek elején, egy augusztus 20-i ünnep környékén Zongoréknak már egy fillérjük sem maradt a fizetésükből, fogalmuk sem volt, miként húzzák ki a következő hónap elejéig. Ám akkor váratlanul beállított hozzájuk egy ismerős házaspár, akik a látogatás végeztével ráböktek két képre a falon, levetették a házigazdával, és fizettek értük tízezer forintot.

Néhány évvel később a Zongor családnak már nem voltak egzisztenciális gondjai: a tehetséges jogász szép lassan lépegetett előre a megyei tanácsnál. Aztán köztisztviselőből politikussá avanzsált, 1990-ben ő lett a Veszprém megyei önkormányzat első elnöke. Nyolc évig irányította a megyét, 1998-ban az MSZP listájáról bekerült a parlamentbe. Amikor másfél évvel később TÖOSZ-főtitkárrá választották, lemondott a mandátumáról, a pártpolitika helyett a közszolgálatot választotta. Az MSZP-ből 2008-ban kilépett, mivel úgy érezte, a párt elveszítette a szociális érzékenységét. Még van néhány éve a nyugdíjig, addig biztosan marad a TÖOSZ-nál. Egyúttal a kétlakiságnál: hétközben a fővárosban, hétvégenként Veszprémben él. Festeni csak odahaza tud. Amúgy mindenben hűséges típus, az általa használt technikához negyven éve ragaszkodik. – Kezdetben papírra dolgoztam, de az macerás volt. Később megpróbálkoztam a vászonnal, viszont az olajfestéket drágának találtam, ráadásul lassan is haladtam vele. Gyors és olcsó technikát kerestem, így találtam rá a fára és a temperára. Annak idején az egyetemi kollégiumban kiírtam a falra, hogy deszkát keresek, mire pillanatok alatt tele lett a szobám régi iratszekrények, konyhabútorok polcaival. A mai napig fára festek, persze most már kiváló minőségű fenyőre, az elkészült képeket pedig lelakkozom. A lakk legalább 15 évre tökéletesen konzerválja a festményeket, amelyek utána egy újralakkozással újjávarázsolhatók.”

Képeinek világát már sokan próbálták megfejteni. Őmaga mindig érdeklődve hallgatja, amint az alkotásait elemzik, de nem tud mit kezdeni a különféle magyarázatokkal. – Nem vagyok tudatos alkotó, ösztönösen festek – mondja. – A fejemben olykor megjelenik egy filmetűd, egy mozgó képsor, amely vissza-visszatér, majd idővel állóképpé merevedik. A sűrítés miatt keverednek benne a valós és az absztrakt, a reális és a szürreális mozzanatok. Amikor leülök az ecsettel a kezemben, a kép már készen van a fejemben, csak rögzíteni kell.

Zongor Gábor éjszakai festő. Ehhez szokott hozzá már egyetemistaként, nappal talán nem is menne neki az alkotás. Az sem érdekli, hogy mindig mesterséges fények mellett dolgozik. Műhelye nincs, esténként 8-9 körül pakolja ki festőholmiját a nappali közepére, majd hajnali kettőig elmerül a munkában. Állványt nem használ, a deszkákat az asztalra teszi, és azokra hajolva fest. Halkan, hogy ne zavarja a feleségét, aki szerencsére korán fekvő típus. Feltételes reflexként mindig bekapcsolja a tévét háttérnek, bár az adást nem nézi, viszont a készülék zúgása és fényei inspirálják.

Néhány festményt különösen szeret a saját életművében. Azt viszont nem tudja megfogalmazni, hogy miért is áll a szívéhez közelebb néhány alkotás, mint például A bölcsesség kora lejárt című önarckép, amit élete egyik legizgalmasabb pillanatában, 1989. december 31-én fejezett be. Azt ellenben pontosan tudja, miért is kedveli A bruges-i hercegnő című képét: ez volt eddig a legdrágábban elkelt festménye.

– Egy genfi csoportos kiállításon 1997-ben tíz képet is sikerült eladnom, de A bruges-i hercegnőre nem akadt vevő. Pedig mindennap megjelent egy úr, aki leült a képpel szemben, és félórán keresztül nézte. Klára lányommal ott álltunk, hátha megszólít minket, de ránk sem hederített. Fogadtunk Klárival, hogy megveszi-e a festményt. Abban maradtunk, ha igen, a lányom megkapja a vételár tíz százalékát. Aztán az utolsó napon odajött a kanadai úr, és felajánlott 300 ezer forintnak megfelelő svájci frankot. Klári a „jutalékából” fedezte a jogosítványa megszerzését.

Zongor sugárzó ember. Kiegyensúlyozott, jó kedélyű, joviális. Szerethető, és ő is képes szeretni. Saját megfogalmazása szerint igazi mázlista. Fiatalabb korában egyszer egy jósnő azt mondta neki, „Gábor, maga egy élő Buddha”. Abban az értelemben, hogy soha többé nem fog reinkarnálódni, a mostani az utolsó létállapota itt a földön. Mert a lelke már bejárta a neki rendelt pályát. Kerekké és teljessé vált.

Névjegy

ZONGOR GÁBOR 1953-ban született, gyerekkorát a Vas megyei Alsóságon töltötte, a celldömölki gimnáziumban érettségizett.

Az ELTE Jogi Karán 1977-ben szerzett diplomát, után a közigazgatásban helyezkedett el. A Veszprém megyei tanácsnál végigjárta a ranglétrát, 1990-ben a Veszprém megyei közgyűlés elnöke lett. 1998-ban az MSZP listájáról bekerült az Országgyűlésbe, ám másfél évvel később, miután a TÖOSZ főtitkárává választották, lemondott mandátumáról. Festőként több mint negyven önálló kiállítása volt. Feleségével, Purda Zsuzsánnával három lánygyermeket neveltek fel, egyelőre két unokájuk van.