A fagylaltra minimum pillecukrot vagy csokoládédarabkákat szórnak, esetleg forró csokiszószt öntenek. Meg lehet bolondítani gumimacikkal, banánszeletekkel vagy más gyümölccsel is. A palacsintába pedig mogyoró krém és eper egyszerre kerül. Volt alkalmam kóstolni nutellás, epres, banános, áfonyadzsemes palacsintát is.

Igaz, hogy az amerikaiak sok cukrot és zsírt fogyasztanak, és népbetegség az elhízás. Ám ennek nem egyszerű falánkság vagy mértéktelenség az oka, hanem az, hogy az étel számukra egyben kényeztetés is. Mindennek a lehető legfi nomabbnak kell tehát lennie, és nem lehet spórolni semmivel. A muffin New Yorkban egy átlagos kávézóban is nagy és pillekönnyű, és olyan sok áfonya van benne, hogy minden falatban kiegyensúlyozza a tészta édességét.

A könnyű sajttorta (cheesecake) tetejéről sem hiányozhat az eper, málna- vagy áfonyazselé. A gofrinak pedig már a tésztájába is csokit vagy gyümölcsöt sütnek. És úgy az igazi, ha a végén még eperszósszal is nyakon öntik. Nem csoda tehát, hogy Amerikában terjedt el a „vigasztaló étel” (comfort food) kifejezés. A bánatukban csokoládét vagy fagyit nassoló nők módszerét tökélyre fejlesztették: egyszerű, laktató, és sokszor eléggé zsíros ételekkel nyugtatják idegeiket.

Ez lehet a nem túl kifinomult sajtos tészta (mac ’n cheese), a nagymama almás pitéje, de akár egy különleges chowder is. Utóbbi sűrű levest jelent, a New England-i változat legtöbbször kagylóból vagy kukoricából készül. A chowder hasonmását nem nehéz megfőzni akár Magyarországon sem: kevés vajon hagymát és szalonnát pirítunk, majd ezt megszórjuk kakukkfűvel és liszttel. Ezután alaplével vagy vízzel felöntjük, és belefőzünk két szem felkockázott krumplit. Ezután kerül bele a kukorica és a tejszín. Jellegzetes állagát attól nyeri el, hogy a krumpli, szalonna és kukorica felét leturmixoljuk, és úgy öntjük vissza a levesbe. A hártyavékony, alig sós kekszet – amelyet Amerikában beletörnek – itthon nehéz beszerezni. Az élmény anélkül is teljes. Levesnek néz ki, de második fogást ne tervezzünk utána, ezzel jól fogunk lakni!

A reggelire vagy ebédre gyorsan megevett szendvics sem lehet egyszerű vajas kenyér. A New York-i sarki fűszereseknél kettévágják a nehéz, előre főzött tésztából készült lyukas péksüteményt, a bagelt. Ezt kenik meg vastagon krémsajttal, majd pirítják, amitől a nehéz, tömör tészta kívülről roppanós, belül pedig puha és könnyed lesz. Ahhoz, hogy igazán jól induljon a nap, a krémsajt mellé füstölt lazac is dukál.

Ha pedig ebédre betérünk egy olcsó szendvicsezőbe, akkor nagy eséllyel mi válogathatjuk össze, mi kerüljön a kiflibe. És semmivel sem spórolnak: 5-10 deka felvágott, szalámi vagy sült hús az alap, erre kerül sajt, savanyúság és zöldség. És persze a kihagyhatatlan szószók: majonéz, ketchup vagy mustár koronázza meg az egészet, esetleg balzsamecetes, mézes-mustáros vagy kéksajtos mártás. Felsorolni is nehéz a választékot. Személyes kedvencem a málnás-ecetes öntet, amelynek íze kevésbé bizarr, mint ahogyan a neve alapján gondolnánk. A szendvicsünk ekkorra már olyan nagy, hogy átharapni is képtelenség.

Persze, van néhány olyan étkezési szokása az amerikaiaknak, amelyek európai szemmel nehezen érthetőek. A szendvics mellé sokan felkapnak még egy kis zacskó chipset is, és elropogtatják „köretként.” És ha adhatok egy tippet: a csokoládéval ne is próbálkozzon arrafelé, aki nem ott született. Túl édes, és alig van benne kakaó. Helyette inkább a savanyú gumicukrot érdemes kipróbálni: bizarr, de ha kinyitunk egy zacskóval, nem lehet letenni, amíg el nem fogy.

Harapnivaló. Sajttorta gyümölcsöntettel