A zene kezdettől meghatározta a gyerek életét, ahogy sokunk pályáját megszabta a családi ház, a környezet hatása. Házukban volt az operaháziak törzshelyének számító Művész kávéház is, ahol a cserfes kislány hamar jóban lett a híres énekesekkel, amiből megint csak előadás-meghívások lettek. S bár a korán elkezdett zongoraleckékből hamar kiderült, ebből a gyerekből nem lesz művész, a zenetudomány iránti érdeklődés csak tovább erősödött.

Amikor érettségizett, két évig épp nem indult ilyen tanszak a Zeneakadémián. Mivel szülei elég idősek voltak, Júlia mihamarabb saját lábára akart állni, ezért a családi otthon másik hozadékát, sokrétű nyelvtudását kamatoztatva elkezdte a külkereskedelmi főiskolát, remélve, később csak eljut eredeti céljához. Közben írt zenei cikkeket szakfolyóiratokba, magyarázta a muzsika lényegét fiataloknak különböző ifjúsági zenei műsorokban – és tolmácsolt a nemzetközi vásáron. Hívták a Hungexpóhoz is, de a főiskola után már itt sem volt hely. A fellendülőben lévő idegenforgalom ellenben sok végzősnek adott lehetőséget. Júlia a szállodákról csak annyit tudott, hogy ott aludni és enni lehet, mégis a nyitásra váró első nemzetközi hotelben, a Duna Intercontinentalban landolt.

Ekkor kezdődött a második nagy szerelem, a szállodaszakmával, hogy azután az itt töltött évtizedek szakmai tapasztalataival végül visszataláljon élete első imádottjához, a zenéhez.

Huszonkét évesen az igazgatósági titkárság vezetőjeként dobták a mély vízbe és 2010-ben a Marriott régiós humánerőforrás-igazgatójaként ment nyugdíjba. Radóné Wirthmann Julianna ma hihetetlen élmény- és ismeretanyaggal az ország egyik legelismertebb szállodai szakembere. Több kitüntetés és szakmai szervezeti tisztség birtokosa, emellett zenei szakíró és menedzseli a Zeneakadémia különleges tehetséggondozó programját.

Annak idején őt is egy legendás szakember, a HungarHotels igazgatója, Rózsa Miklós fedezte fel, aki szívesen ültetett tehetséges fiatalokat vezető állásokba. A szállodalánc akkor már bevett gyakorlata szerint Júlia PR-menedzser lett, bár ez idehaza még újdonságszámba ment. Hályogkovács módjára ezért különböző kézikönyvekből sajátította el a tennivalókat és hamarosan afféle háziasszony szerepet talált ki magának. Mivel egy időben minden Pestre érkezett fontos személyiség a Duna-parti szállóban lakott, sokukat ő fogadta.

Jól emlékszik Elizabeth Taylor híres negyvenéves születésnapjára, ahová Raquel Welchtől Ringo Starron keresztül Grace Kelly monacói hercegnéig hírességek sora érkezett, de 1972-es szilveszteri tévéfellépésére jövet Gina Lollobrigida is az „Interben” szállt meg. Szinte minden nap olyan emberekkel találkozott, akiket addig az újságból ismert.

A világhírű bolgár tenorista, Boris Christoff már a szállóba való megérkezésnél őt kereste, mivel sógora, az olasz sztárbariton Tito Gobbi meghagyta neki, ha valamire szüksége van, csakis Júlia tudja elintézni. A segítséget, Júlia egyik orosztanárnő ismerőse jelentette, aki a picinyke PR-irodában végiggyakorolta az izgulós művésszel az egyébként Christoff által már a világ nagy operaszínpadain mindenütt elénekelt Borisz Godunov és a Hovanscsina szövegét.

A Kádár-rendszerben minden nagy szállodában kötelező „bútordarab” volt a belügyes összekötő, akinek a hotelben megvolt a fedőállása is. A vezetőség tagjaként Júlia jól tudta kihez forduljon, amikor az USA zeneoktatásáról írt cikke kapcsán meghívták a budapesti amerikai nagykövetség rendszeres kulturális összejöveteleire. – Ha úgy érzed, hogy van valami elmondandód, szólj. Különben a magánügyed, hogy hová mész – ad Wirthmann Júlia némi betekintést az akkoriban szokatlanul liberális belső szabályokra.

A vendégek változtak, a munkatársak ritkán. A magasan képzett, összetartó szakembergárda csak a privatizáció, a Marriott belépése után kezdett foszladozni. Az amerikaiak jócskán meglepődtek a személyzeti listán talált 30-35 doktori címen. Ők diploma helyett természetes kapcsolatteremtő készséget várták el a beosztottaktól. A változás más téren is jelentős volt. Amíg a Pan American légitársaság által alapított Inter Continental eleve nemzetközi cégnek számított, s szempont volt a helyi ízek, szokások, hangulatok megjelenítése, addig az 1927-ben kis üdítőital bárként indult, majd étteremláncként felnövő Marriott csak 1957-ben nyitotta meg első szállodáját és külföldre is csak a nyolcvanas évek elején merészkedett. A pesti Duna-parti hotel a cég huszonötödik, Amerikán kívüli háza volt, de mindent úgy akartak csinálni, mintha az Egyesült Államokban lennének. A pincéreknek kezdetben angolul kellett köszönteni a vendégeket, s hot dogot, meg pizzát kínáltak a Dunakorzón.

Mára a két irányzat összesimult, bár Júlia szerint a más szállodaláncokhoz képest is fazonírozottabb áramvonalak jegyében a paprikás csirkén is mindig ugyanolyan díszítésnek kell lennie.

A minőség két év óta különös jelentőséget kapott. Ekkor szűnt meg hazánkban a hotelek korábbi, csillagokkal jelölt osztályba sorolási rendszere, amit ma nem kötelező használni. A korábban országonként eltérő színvonal egységesítését a Hotel Star Union, a nemzetközi szállodaszövetség szervezete felügyeli, Radóné Wirthmann Júlia ennek ellenőreként járja a szállodákat. Mivel sok vállalat a takarékoskodás jegyében nem tart már céges rendezvényeket ötcsillagos hotelben, a luxusszállodák egy része nem is használja a csillagokat. Úgy vélik, a nevük a garancia a minőségre. Mint mondja, ma a legtöbb szálló megél, bár a nagy versenyben a kisebb hoteleknek nem jut pénzük szinten tartásra, netán fejlesztésre. Budapestnek a Four Seasons megnyitása ellenére sem sikerült a Monte-Carlóba járó luxusréteget idecsábítania, a legdrágább szállodák továbbra is zömmel üzletemberekkel, konferenciaturistákkal vannak tele. Meg néha híres zenészekkel, akik Budapesten koncerteznek. Ők jól tudják, a tehetségen túl mitől érvényesül valaki a nemzetközi zenei életben, ám a fiatal magyar zeneművészekről Wirthmann Júlia szerint ez ritkán mondható el. Ezt olyan szakemberként állítja, aki majd tíz évig volt társadalmi munkában a Budapesti Filharmóniai Társaság píárosa és nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője. A hazai zenei életet ismerő szakember szerint a fiatalokat ugyan igyekeznek megtanítani mindarra, ami a szakmai tudást fejleszti, de nem vértezik fel őket a nemzetközi karrier elindításához szükséges készségekkel.

Ezért jött az ötlet, hogy a Zenakadémia rektorával, Batta Andrással egy új tehetséggondozó programot indítsanak. Az intézmény a felújításra kapott uniós pénz egy részét szellemi megújításra fordíthatta. A tizenöt fiatalt – akiket egy független bizottság választott ki – arra oktatják, hogyan lehet a nemzetközi zenei életben talpon maradni, interjút adni, tévéstúdióban megjelenni, öltözködni, sminkelni, stresszt oldani, vagy a közönséghez a pódiumról szólni. Fontos a honlapkészítés, az előnyös promóciós fotók kiválasztása. Tudniuk kell azt is, milyen szerződést szabad aláírniuk és azt is, hogy ki kicsoda a zenei életben.

Júlia hálás az életnek, hiszen szerelmetes kedvtelései neki megélhetést is nyújtottak. Fia marketingkommunikációs szakember, aki szintén szereti a komolyzenét, s unokáinak olyan hangszerarzenáljuk van, hogy valóságos zenekart alapíthatnak. Mint mondja, annak idején minden reggel azzal jött át Budáról, hogy jaj de jó, egy új nap kezdődik. Ez a végefelé kissé megváltozott, mivel a szállodaipar személytelenebbé vált. A be- és kijelentkezésen kívül a vendég szinte nem is találkozik recepciósokkal, ma már senki nem áll le fél órára diskurálni a portán. Ez már egy másik világ.

Névjegy

RADÓNÉ WIRTHMANN JÚLIA Budapesten született 1946-ban. Külkereskedelmi és marketing szakember, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének életműdíjasa. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjének birtokosa. A hazai idegenforgalom első szállodai PR-igazgatójaként a Magyar PR Klub alapító tagja. 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem külső szaktanácsadója és projekt menedzsere, az egyetem öregdiák programjának szervezője.