Egy másik képen én csak egy valósághű coca-colás palackot tudok azonosítani. Ott is látszik egy nagyobb fej meg egy kisebb: A nagy felfedezés a címe. Ez egy trükkös, átverős kép – mondja róla Vinkó Leó. Amit én fejnek látok, az nem a képen szereplő figura feje. Az egy másik, kisebb fej, alig látszik. A figura egy csillagász, aki megszállottan kémleli az eget éjnek idején, és éppen megjelenik a távcsövében egy üstökös, amely a Föld felé közeledik. Talán fenyegetés a felbukkanása, talán nem – a csillagásznak mindenesetre öröm.

Vinkó Leót ösztönös tehetségnek mondják támogatói, például Aranyi Sándor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Juhász Gyula Pedagógusképző Karának tanszékvezetője, és Sófi József, az SZTE Sófi-ösztöndíj alapítója, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja. Nemcsak tehetséges ifjú tudósok előrehaladását segítik, hanem a művészeti tehetségekét is. Az SZTE Tanulmányi és Informatikai Központjában, Debrecenben, az MTA budapesti székházában, Bécsben, és – amire a legbüszkébbek – Cambridge-ben is sikerült kiállítást rendezni tehetséges szegedi művészpalántáknak.

Vinkó Leó korán megtalálta az anyagot, amely művészete alapjául szolgál. A szüleinek papír- és írószerboltja volt – kicsi gyermekkorától nem kellett spórolnia az anyaggal. Átlagos kisgyerek volt, mert nagyon szeretett rajzolni, festeni. De különlegessé tette, hogy még a meséknél is jobban szerette a képzőművészeti könyveket. A szülők felfedezték a tehetségét, Bajára küldték tanulni, a Jelky András Művészeti Szakközépiskolába, majd a szegedi főiskola rajz szakán tanult tovább – most ugyanott master fokozatú hallgató. Engedelmesen tette a dolgát – egészen addig, amíg látott egy filmet egy olyan művészről, aki a graffitiből eredő, teljesen egyedi stílusát vitte be a hivatalos művészet világába. Attól kezdve ő is arra törekedett, hogy minél eredetibb alkotásokat hozzon létre.

– Ha elkezdenék gondolkodni, hogy most ezt a színt tegyem, vagy azt, akkor nem lennének olyan őszinték, ösztönösek a képek. Távol tartom magamtól a gondolatot, hogy valamelyik mesterem ezt hogyan oldaná meg. Arra törekszem, hogy amit festek, az ne hasonlítson senki más művészetére – mondja.

Vinkó Leó azt mondja, az embereknek tetszik, amit csinál. Sokan jönnek el a kiállításaira, sőt a műtermébe is, hogy beszélgessenek vele, figyeljék munka közben, vagy megnézzék a kész képeit, amelyeken alkotói fejlődése követhető. Hálás a mestereinek – Aranyi Sándoron kívül Szabó Tamásnak, Gál Lehelnek. Nem a konkrét szakmai tanácsok a legfontosabbak, hanem az együttlét alkotótáborokban, hosszú beszélgetések, borozgatások. Tudja, hogy jöhet alkotói válság, kimerülhet egy-egy irány, amelyen a művész elindult.

Sófi József azt mondja: nem szükségszerű, hogy a művészi tehetségek nélkülözésben, meg nem értés közepette éljék le az életüket, és majd a haláluk után foglalják el a helyüket az őket megillető helyen. Őket is segíteni, menedzselni kell. Az internet korában nem elképzelhetetlen, hogy valaki Magyarországon alkot, de az egész világon ismertté válik. Vinkó Leónak már sikerült Londonban is eladnia a képeiből. Most egy New York-i galéria előválogatásán jutottak túl a képei, és kértek portfóliót a számára legkedvesebb alkotásokról. A fiatal festőművész elismeri, hogy az internet ad lehetőséget önmaga menedzselésére is, de azért reménykedik: egyszer rátalál egy olyan támogató, akinek világszerte megvan a kapcsolatrendszere, és tehermentesíti majd önmaga menedzselése alól.

Vinkó Leó úgy találja, hogy Londonban, New Yorkban nyitottabbak a műértők, mint idehaza. Van közönsége annak a figurális stílusnak, amelyet kialakított magának. És természetesen több a pénz, nagyobb a kereslet – ez is vonzó. Önmagában az nem számít, hogy valaki egy félperiferiás, távoli országban alkot – Vinkó Leó stílusa nem gyökerezik szervesen a kelet-közép-európai térség hagyományaiban. – Szeretném, ha mindazok, akik „érzik” a képeimet, folyamatosan visszaigazolnák, hogy igen, ezekben benne van néhány olyan mozdulat, amely sehol másutt nincsen. Hogy ez egy igazán egyedi világ, amely alá bátran oda lehet írni: Vinkó Leó – mondja végül.