Joggal költő
Bálint Ákos költőt írtunk, írhattunk volna dr. Bálint Ákos ügyvédet is, akkor azonban ez a bevezető baljós távlatokat nyitna, mert az emberek némi óvatossággal közelítenek az ügyvédekhez. Ahol ügyvéd van, ott ügy is van, gondolják. De Bálint Ákos esetében a legfontosabb ügy a költészet ügye, miként ez a napokban megjelent verseskötetéből is kiderül.
Rákosligeten nőtt fel, gyermekkorát a családi kertben töltötte, az abban játszadozó kutyákkal és macskákkal. Számára a fák és az állatok fontosabbak voltak, mint a kisvonat, a kisautó. Még biciklije sem volt, noha szülei – ügyvéd édesapja és tanító édesanyja – megengedhették volna maguknak, hogy vegyenek neki kerékpárt. A mesekönyvek sem érdekelték, egyáltalán, a könyvek sem igazán, pedig már ötéves korában tudott írni, olvasni, sőt egészen sok mindent tudott, az iskolába is csak a második osztályba iratkozott be.
Hanem egyszer a nagynénje a kezébe adta Cervantes Don Quijote című könyvét, amely felkavarta a lelkét. Rájött: nagyszerű dolog a betűk világa. Megérezte azt is, hogy ebbe a kötetbe az egész élet bele van sűrítve. Megragadta a történet, érdekelni kezdte az irodalom és a költészet. S ugyan tizenhárom éves korában írta meg élete első versét, amelyet a Kis Újság azonnal a felnőtt rovatban közölt, Bálint Ákos ma már nem olyan büszke rá, szerinte ügyetlen költemény volt az.
Az iskolában olaszul kellett tanulnia, s amikor mind többet olvasott Dantétól, Petrarcától, Leoparditól, érdeklődése minden korábbinál erősebben fordult a költészet felé. Leopardi Silvia című verse olyan hatással volt rá, hogy évtizedekkel később lánya e költemény alapján kapta a Szilvia nevet.
– Silvia, rimembri ancora / quel tempo della tua vita mortale… – szavalja még most is hibátlanul. Bálint Ákos ízlelgette az olasz irodalom remekeit, jött a francia, a spanyol, majd a dél-amerikai irodalom, főképp a versek. Rájött arra, hogy ezek egészen másféle költemények, mint amiket mondjuk az általános iskolában különösen sokat emlegetett Petőfi írt. Ha a világirodalomban vannak efféle versek, akkor a magyar irodalom is tele lehet csodákkal, gondolta. A Szent István Gimnáziumban két évig tanította őt Nagy Sándor, aki Zilahon Ady Endre tanára is volt. Bálint Ákos felfedezte magának Adyt, Berzsenyit, Vörösmartyt, Babitsot, és Karinthyt, akiről költőként méltatlanul keveset beszélnek manapság.
1941-ben, tizenhét éves korában jelent meg első verseskötete, amelyről Darvas József író, a későbbi kultuszminiszter a következőket írta a Kis Újságban: "Nincsen benne szinte semmi az első jelentkezés zűrzavarosságából, modorosságából, vagy éppen pózoló hetykélkedéséből. Rokonszenves, mértéktartó költői hang, kitűnő verselési készség, majdnem teljesen kiforrott egyéni formanyelv." Az érettségi környékén már nem akart állatorvos lenni, matematikával foglalkozni, semmi mást nem akart, csupán az irodalomnak élni.
Csakhogy a szép terveket ilyentájt még ide-oda igazítják a szülői szándékok is: ő a bölcsészkaron kívánt tovább tanulni, édesapja jogásznak, édesanyja mérnöknek szánta. Végül elvégezte a jogi egyetemet, majd egy évig a bölcsészkarra is járt, újságírást tanult. Azt mondja, isteni szerencse, hogy a jogi pályát választotta. Az egyetemen kitűnő tanárok tanították, a jogról pedig azt gondolja, szórakoztató, érdekes tudomány. Furcsa elegye a történelemtudománynak, a filozófiának, az erkölcstannak, a logikának és a szónoki mesterségnek. Állítja: a jogászok kitűnő emberek, akik nemcsak élik az életet, hanem töprengenek is rajta, összefüggéseit is látják.
S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az ügyvédi munka megkímélte őt a költőknél oly gyakori nélkülözéstől. Mert miközben az ügyvédek társadalmának egyre megbecsültebb tagja lett, lelke mélyén költő maradt. Pedig 1949 után nem publikált, úgy gondolta, az akkori időszak nem kedvez a költészetnek. A jogi pályán biztonságban érezte magát, sikereket ért el ügyvédként és a Magyar Ügyvédi Kamara titkáraként, s másik énje, az irodalmár sem csendesedett el – írta a verseket, és olvasott: Mikszáth Kálmánt, Krúdyt és Eötvös Károlyt. Utóbbit különösen szerette, hiszen rokonlélek volt: ügyvéd és irodalmár.
Harminc éve szerkeszti az Ügyvédek Lapját, amelyben összeér hírlapírói és ügyvédi vénája. A költői most megint megmutatkozik, mert a napokban jelent meg Édes álmom az igazság című kötete, amely költői munkásságának összefoglalása. A kilencvenhez közeledve ügyvédként sem tétlenkedik, és a tolla sem pihen. Nem is tudna, hiszen már Babits megmondta: „nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli az énekesét”. Egyszer csak megszólal benne valami, és azt bizony le kell írnia. Mert ez egy költőnek nemcsak joga, de kötelessége is.
