Hálóvető
A Caféban a legjobban talán a kávésbögréket szeretem. Aki először látogat hozzájuk, választhat egy mókás csészét, amelyet azután gondosan rezerválnak neki, és legközelebb már abban hozzák a kedvenc kávéját. Nemcsak otthonosságot teremt ez a figyelmesség, de arra is utal, az ügyfél kéréseit nem szignálják ki alvállalkozóknak, hanem megpróbálnak házon belül választ találni. Legyen szó reklámról, PR-ról, médiáról vagy bármely ezekkel határos területről.
De térjünk vissza az iskolaévekhez. Egy mai érettségiző számára talán furcsának tűnik, hogy valaki Moszkvába megy tanulni. Bár az 1980-as évek közepén már a magyar diákok is inkább Nyugat felé kacsingattak, a valós lehetőségeket akkoriban még kelet-európai intézmények jelenítették meg, s a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, ahogy az egykori diákok máig emlegetik, az IMO, elitegyetemnek számított a térségben.
– Édesapám, aki vegyészmérnök, szintén Moszkvában tanult 1954 és 1959 között – meséli. Volt tehát némi családi indíttatás, oroszul is tudott valamennyire, de azért nem nevezhetjük magabiztosnak azt a nyelvtudást, amellyel útnak indult a család kelenföldi otthonából. Nem volt könnyű a kinti élet. S nem csak a kemény orosz tél tette próbára az elszántságukat. Hirtelen egy olyan világba csöppentek, amelyben még a rajtuk lévő farmernek is komoly piaca volt.
A hazai hiánygazdaságban szocializálódott magyar diákok Moszkvában szembesültek azzal, hogy cuccaik odakint a nagyvárosi álmok körébe tartoznak. Az IMO-s diáktörténetek elképesztő csereberékről, legendás piacolásokról szólnak. Meg a bevételekből finanszírozott éttermi lakomákról. Mert a menza által kínált menü a magyaroknak tényleg borzalmas volt. Gábor Iván úgy emlékszik, hogy az ehetetlen fogások közül a legriasztóbb valamilyen ismeretlen állat agyvelejéből készült natúr feltét volt – körettel. E perspektívából teljesen érthetetlennek tartották például, hogy vajon mi motiválhatta a nyolcvanas évek végén a pesti Közgázon a menzasztrájkot. Ugyanakkor isteni teázókat idéz a moszkvai „kampuszról”, ahol finom sütiket lehetett enni. Amikor a Prága torta szóba kerül, máig elhomályosul sok egykori kinti diák szeme.
A nehézségek ellenére –vagy talán éppen azok okán – a csaknem száz IMO-s hallgató és a nagyjából háromszáz moszkvai magyar diák nagyon összetartó társaságot alkotott. Máig tartó barátságok erednek innen, miként céges sagáknak, a kívülálló számára meglepő üzleti kapcsolatoknak is sok esetben Moszkvában találhatunk a forrásvidékére. Gábor Iván is az IMO-n ismerkedett meg a későbbi Wallis-alapítókkal. A külügyminisztériumi gyakornokoskodást, majd egy rövid televíziós kitérőt követően a kilencvenes évek már ennél a self made man típusú magyar vállalkozói csoportnál találják különböző vezető beosztásokban.
A Café alapötlete is egy a Wallis által alapított cég, a netes üzleti megoldásokat kínáló Webigen folyosóján született meg az ezredforduló táján. Gábor Iván üzlettársaival, kollégáival egy olyan vállalati modellen töprengett, amely önálló, de szorosan összedolgozó, egymást erősítő kis cégek csoportjaként épül fel, úgy kínálva teljes körű szolgáltatást, hogy közben elkerülhető legyen a cégmamutoknál szinte megúszhatatlan uniformizáltság. Hogy a cégcsoport hálózatjellege mennyire fontos, azt jól mutatja a piaci konkurensek és az üzleti partnerek véleménye is.
Nem készítettem kérdőívet szociológiai szabatossággal, de az elmúlt bő tíz évben gazdasági újságíróként többször is belebotlottam a cafésokkal üzletelő vagy velük konkuráló cégvezetőkbe. Kisebb részük úgy vélekedett, elsősorban Gábor Iván menedzseri képességeinek s legalább ennyire moszkvai kapcsolatrendszerének köszönhető a Café sikere. A többség ellenben azt emelte ki, hogy az egyes cégek önállóságán és a csoportszintű együttműködés kettősségén alapul az a végtelenül rugalmas, mégis összefonódó cégszerkezet, amely kulcsfontosságú a Café piaci előretörése szempontjából.
Abban pedig mindenki egyetértett, hogy Gábor Iván biztos kézzel és nagyon jól választotta ki a cégvezetőket és a munkatársakat. Az évek során számos díjat nyertek, az idén a Café PR itthon elnyerte Az év ügynöksége címet, Londonban is kategóriagyőztes lett a szakma európai megméretésén. A válság azért a „hálót” sem kerülte el. Ma kisebb létszámmal és kevesebb pénzért szolgálnak ki több ügyfelet, mint korábban. Alig megkerülhető kérdés, hogy a 2010-es kormányváltás és az állami megrendelések eltolódása mennyire érinti a Cafét. Gábor Iván szerint a gazdasági környezet megváltozása az ügyfeleiken keresztül érinti cégét.
A szektoradók, a költségcsökkentés, a marketingszaktudás leértékelődése, a bizonytalanság vezetett oda, hogy eltűntek azok az ügyfelek, akik új márkát vagy terméket vezetnének be. Nálunk ma gyakorlatilag nincs piacépítés, a cégek túlélő üzemmódra kapcsoltak. Észre kell azonban venni, hogy ez nem régiós, hanem kimondottan hazai jelenség, mert Szlovákiában és Lengyelországban kifejezetten ígéretes a hirdetési piac. A Café már csak azért sem ragadt le itthon, mert a térségben megtelepedett multik nem tudnak alkalmazkodni a nemzetállami tagoltsághoz. Ezért építettek ki Gáborék tizenhat kelet-európai országban szerteágazó kapcsolati hálót, melyben félszáz ügynökség szolgáltatásait kínálják.
Gábor Iván elkötelezett menedzser. Oldottabb hangulatú környezetben, bulikon is szívesen és sokat beszél az iparági trendekről, a hazai cégkultúra fejlődéséről, a világmárkákról és a vállalatvezetés újabb irányairól. Mondhatni, naprakész a szakirodalomban, míg minden más témában – szociológia, oktatáspolitika, zsidóság története, libertiánus gazdaságtan és „társaik” – a feleségére támaszkodik, akit az ország egyik legtájékozottabb emberének tart. Tréfásan szokta emlegetni, hogy leggyakrabban elhangzó mondata: „A feleségem azt olvasta, hogy...”
Nem tagadja, kevés a szabadideje. Valójában igazi hobbija sincs. Bár 23 éve apáskodik, s ahogy mondja, ebből azért igyekszik hobbit csinálni. Rendszeresen kosárlabdázik, a Cafénál ez a sport a cégkultúra része, a menedzsment több tagja kosarazik. Utazni is kifejezetten szeret. Mindig céllal és mindig máshová. A felfedezés öröme, izgalma jelenti számára a kikapcsolódást.
Az utazás a munkájának is része, de a kelet-európai kapcsolatépítés korántsem tekinthető gondtalan kalandozásnak. A céges anekdoták között máig előkelő helyen szerepel egy baráti légkörű vacsorákkal fűszerezett háromnapos intenzív moszkvai tárgyalássorozat. Hazafelé jövet pénteki napon landoltak Ferihegyen, meglehetős elégedettséggel. Sőt még a hétvégén is okosnak és sikeresnek gondolták magukat. Hétfőn, kedden már valami derengett, szerdára pedig egészen világossá vált a telefonokból és az e-mail váltásokból, hogy orosz üzleti partnereik már semmire sem emlékeznek abból, amiben az előző héten megállapodtak. Az egykori moszkvai diák így abszolválta az orosz üzleti kultúra „kurzust”. Kemény lecke volt.
Névjegy
Gábor Iván 1966-ban született Budapesten. Diplomáját 1990-ben a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében szerezte német–francia szakon. Dolgozott a Külügyminisztériumban és a Magyar Televízióban, később a Wallitrade külkereskedelmi menedzsere, majd a Webigen vezérigazgató-helyettese lett. 1996-ban indította el a Walking 34 reklámügynökséget. A Café csoport első cégét 2001-ben alapította. Jelenleg a Café Reklám ügyvezetője és kisebbségi tulajdonosa. Feleségét Moszkvában ismerte meg, három gyermeket nevelnek.
