Ellenőr-szelídítés csárdással

Elhagyatott metróalagút, valahol Budapest alatt. A sínek között három szemüveges férfi táncol. A fekete pólót viselő alak a kamera felé fordul, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti: „Unicum, Szentkirályi, Erős Pista, Pick szalámi!” Mielőtt az olvasó megrémülne, hogy a pesti flaszter alatt Piszkos Fred és bandája szövetkezik az államrend ellen, megnyugtatjuk, nem ez történt. De majdnem.

A fenti jelenet a Wattamen együttes Metrómulatós című klipjéből származik. A felvétel október utolsó napjaiban került fel a legnagyobb videomegosztó portálra, ahol egyetlen hét alatt több mint kétszázezren nézték meg.

A Metrómulatósból jelenség lett, az internetes közösségen belül számos vad összeesküvés-elmélet született a duót milliókkal pénzelő városvezetésről és egy új, minden eddiginél kínosabb BKK-kampányról. Pedig a klip az utóbbi évek egyik legjobb poénja, s egyben legmerészebb vállalkozása.

A Wattamen 2006-ban alakult, egészen 2009-ig trióként működött, három éve azonban csupán két tagból áll. A civilben portásként dolgozó Simon Vilmos írja a dalokat és a szövegeket, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen környezetbiztonság és katasztrófavédelem szakon doktoranduszként tanuló Tunyogi Dóra pedig énekel. A Wattamen repertoárjában olyan művek szerepelnek, mint a saját neméhez vonzódó óriáshüllők szomorú sorsát elmesélő Sárkány, a mindennapi rutin fásult optimizmusát megfogalmazó Pista bácsi, valamint a Föld kollektív libidóját felrobbantó űrbéli kődarab története, a Viagrameteorit.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az utóbbi dal, amely a sci-fi, az Emmanuelle-filmek és Bunyós Pityu világát ötvözi, így írja le a becsapódás pillanatát: „Végigsöpört a löket a Földön / Egy hang így szólt: ezt nektek küldöm / Egy kis szeretet, itt van, nesztek / Ekkor a halak a vízben ívni kezdtek”. Bár a duó két dalával, a Wattalighttal és a Mai mesével az egyik kereskedelmi rádió tehetségkutató versenyébe is bekerült, az igazi áttörés váratott magára. A fordulópontot a Balassi Kollégiumban rendezett koncert jelentette: a közönség a Viagrameteorit mellett a Metrómulatósra is tombolt.

Annyira, hogy a föld alatti utazás mámoráról szóló dalt kétszer is újrázni kellett. Simon gondolt egy merészet, s a számot elküldte a még nem közlekedő 4-es metró már létező sajtóosztályának – egy klipötlettel kiegészítve. A nóta nagy sikert aratott a metrósok körében, a fúrást kivitelező cég igazgatójáról pedig kiderült, évekig néptáncolt. A zenekar végül a készülő Tétényi úti állomáson vette fel a táncjeleneteket, és a némi húzódozás után kötélnek álló BKV-tól egy egész Alstom-kocsit kapott használatra. Csupán a forgatási engedélyt kellett kifizetnie.

Így történt, hogy egy hétfő délután az Örs vezér térről elindult egy szerelvény, amely utasokat nem, csupán a Wattament, egy Kisvakondot szorongató kislányt és Ienciu János rendezőt szállította. A Metrómulatós – amely a már-már legendás „72-ben megfogant egy kedves angyali gondolat / Legyen egy negyedik édes drága földalatti gyorsvonat” sorokkal kezdődik – sikerét a profi módon megrendezett néptáncnak is köszönheti. Szente János koreográfiája, a klip elején néhány másodpercre feltűnő szaxofonoslány, Tukodi Zsuzsanna mellett a duó még egy nagy dobással készült.

A nyitójelenetben egy „szittyabajszos” figura érkezik a mozgólépcsőhöz, s ugyan jegye nincs, ám néhány remek csárdásmozdulattal elkápráztatja a két marcona ellenőrt, akik így leengedik a föld alá. Simon a két ellenőr szerepét eredetileg Tarlós Istvánnak és Demszky Gábornak szánta, a jelenlegi és a volt budapesti főpolgármester azonban sajnos nem válaszolt a felkérésre. Wattamenék nem estek kétségbe, a karszalagosokat maguk játszották el. A zenekar filozófiája szerint az álmok a születés és halál közötti időben csupán arra várnak, hogy megvalósítsuk őket. Akkor is, ha az út hozzájuk fúrópajzsok, félkész metrómegállók és szerelmes halak között vezet.

Sárkány után a 4-es metró. A Wattamen – Tunyogi Dóra és Simon Vilmos – a Tétényi úti megálló előtt
Sárkány után a 4-es metró. A Wattamen – Tunyogi Dóra és Simon Vilmos – a Tétényi úti megálló előtt FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.