Boutiq’Bar

Lebujba menni többé nem érdemes, van Budapesten világszínvonalú bár is. A legnívósabb ötven koktélkeverő bár között a negyvenharmadik helyen végzett, Európában pedig huszonegyedik a listán a Paulay Ede utcában található Boutiq’Bar.

A napokban zárult London Cocktail Week elnevezésű rangos szakmai rendezvényen hozták nyilvánosságra a toplistát, amelyre eddig magyar bár nem tudott felkerülni. A zsűri kiemelte, hogy a Boutiq’Bar kész koktélparadicsom, a mixerek Mekkája, és egy budapesti látogatás kihagyhatatlan fénypontja. A díjat átvevő Nagy Zoltán szeretne továbbra is rászolgálni a bizalomra.

Londoni tapasztalataikra alapozva Nagy Zoltán és Kocsis Lilla négy éve döntött úgy, hogy Magyarországon nyit magas színvonalú koktélbárt. Az első két év kísérletezéssel telt. Kiderült például, hogy a magyarok nem szeretnek a pulthoz ülni, több szeparét kellett kialakítani. A The New York Times utazási rovatának kolumnistája szerint a mixerek komolyan veszik a hivatásukat, mégsem a karót nyelt elegancia jellemző a helyre: a dekor, a zene és a koktélkreációk azt sugallják, hogy itt oldott hangulatban lehet belemerülni a pesti éjszakába.

A miliő fontos, de a lényeg mégis a koktél és a kiszolgálás minősége. Ezen áll vagy bukik a nem túl frekventált helyen, jószerivel cégér nélkül működő „neo speakeasy” típusú koktélbár sikere. Emeljünk poharat a teljesítményükre! Legyen mondjuk bodzás martini. Vagy szilvalekvár és pálinka jégen, aszalt szilvával. Vagy ágyas barack jamaicai gyömbérsörrel, vagy...

AMERICAN BAR

Bő évszázaddal Nagy Zoltán előtt bizonyos Aczél Miksa igyekezett meghonosítani a koktélokat kis hazánkban. American Bar című útmutatója 1899-ből az első hazai koktélos szakirodalom. A Boutiq’Bar letesztelte és kiigazította mind a 189 receptet, ezek alapján a könyvet újra megjelentették, és az itallapon külön szekciót kaptak az Aczél ihlette kreációk, például a pirulós menyecskéről elnevezett málnaszörpös maraschinós gin.

I!

WEB: www.facebook.com/boutiqbar boutiqbar.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.