Utastársaim nagy része azonban nálam valamivel kevésbé izgatott attól, hogy ezzel az óriással utazhat. Az egyetlen, aki mosolyogva jön, és csillogó szemmel szalad az üveghez, egy nagyobb spanyol család, a többiek unottan a mobiltelefonjukba temetkeznek.

Az „óriás” belülről. A székekre még fel is lehet kuporodni

A gép méreteit akkor kezdem igazán felfogni, amikor kiderül, hogy a több mint ötszáz utast meglehetősen sokáig tart beszállítani. A pultoknál is minden gyors és gördülékeny, mégis legalább húsz percet állok sorba, mire felmehetek a gépre. Az sem segít sokat, hogy a két szint utasait már a terminálon belül szétválasztják, és két különböző ajtón szállunk be.

Utánam még sokan jönnek, rengeteg időm van, mire mindenki beszáll. Még arra is jut idő, hogy segítsek kitölteni az Amerikába való belépéshez szükséges papírokat a mellettem ülő, angolul egy szót sem beszélő orosz hölgyeknek, ami pedig nem egyszerű feladat.

A párizsi Charles de Gaulle reptéren kialakult „dugó” miatt végül sokáig sorban is állunk a kifutópályán. Ám itt lehet igazán érezni, hogy nem akármilyen gépen ülök: nincs hangos hajtóműbőgetés, nekirugaszkodás és erőteljes gyorsulás felszállás előtt. Komótosan és meglepően csendesen gurul az óriás a kifutópályán, s szinte észrevétlenül, elegánsan emelkedik a levegőbe. A furcsa érzésnek, amikor a felszálláskor a székbe préselődöm, nyoma sincs. A kabinban az tűnik fel először, hogy van hely. A légitársaságtól is függ persze, hogy milyen belső kialakítással rendeli a gépet, ám az Air France-nál a turistaosztály az A380-ason a megszokottnál jóval kényelmesebb. Az előttem álló ülés alá bőven befér a laptopom és a lábam is. Ablaknál ülök, aminek először nem örültem, de most már igen: annyi a hely a gép törzse és az ülésem között, hogy ha kedvem tartja, a kartámaszt felhajtva kényelmesen fel is tudok kuporodni a székre. Arra pedig esélyem sincs, hogy az ablaknak dőlve aludjak, olyan messze van tőlem. Az utastársaimnak sem kell felállniuk, ha ki akarok menni mozogni – elég csak összehúzniuk magukat.

A gép elképesztő méreteit akkor lehet igazán felfogni, amikor körbesétálok: a széksorok vége homályba vész, és mindebből nem is egy, hanem két teljes szint van. Az ablakon kinézve pedig a hajtóművek méretén lehet ámuldozni. Meg azon, hogy az óriási szárnnyal együtt olyan rugalmasan mozognak a szélben, mint – nincs jobb szó – a kocsonya.

Kényelmes, csendes, izgalmas, elegáns és hatalmas. De be kell vallanom, hogy miután kilenc órát töltöttem az A380-asba zárva, ugyanolyan nagyon vártam az érkezést. Hogy végre leszállhassak róla, mint bármilyen más repülőről.